2025 januárjától már legálisan lehet azokban az autókban LED-esre cserélni a fényszóróban lévő halogénizzót, amelyekbe eddig csak fű alatt, teljesen szabálytalanul szereltek jellemzően olcsó, kínai LED-es fényforrást. Amit műszaki vizsga előtt biztosan ki kellett szerelni, mert azzal nem mentek volna át az ellenőrzésen. 

Sokáig ez csak elméleti lehetőség volt, mert nem létezett itthon olyan típusú LED-es készlet, ami megfelelt volna az előírásoknak. Magyarországon az Osram kínált először olyan, tanúsítvánnyal is rendelkező LED-es átalakítókészletet, amit ha nem is minden típusú autóba, de egész sokba be lehet szerelni, és közúton is biztonságosan használható. Olyan, a hagyományos halogénizzókhoz képest nagyobb fényerejű, kisebb fogyasztású és tartósabb, utólag beszerelhető LED-eket forgalmaz a cég, amelyek LED-fényforrásait járműtípusonként külön-külön engedélyezték. Azt, hogy egy autómodell alkalmas-e a LED-es lámpák használatára, a cég honlapján olvasható kompatibilitási listán lehet ellenőrizni. A cég közleménye szerint a LED-eket csak szakszerviz szerelheti be, ahol műbizonylatot állítanak ki, amit ellenőrzés során fel kell mutatni. 

16 fotó

Hogy kiderítsük, megéri-e LED-re váltani, kértünk egy készletet, amit aztán többféle járműben is kipróbáltunk, sőt, összehasonlítottuk jóváhagyás nélküli, filléres kínai termékekkel is, de ezt majd később. Kezdetnek pont egy olyan típusban néztük meg, mit tud, ami nem szerepel a kompatibilitási listán. Kíváncsiak voltunk, hol bukhat a dolog, ha nem olyan járműbe szereljük, amibe eredetileg szánták. Mert több ponton is el lehet vérezni. 

Miért jobb a LED?

Még mielőtt összekoszoljuk a kezünket, vegyük végig, miért is cserélné valaki a gyári, jó kis halogénizzóját LED-re? Először is a nagyobb fényerő miatt, ami marha jól hangzik, de közel nem biztos, hogy ezt valóban észre is lehet majd venni. Az emberi szem fényérzékelése logaritmikus, ami azt jelenti, hogy a műszer szerint mért, nagyjából tízszer akkora fényt szemmel csupán kétszer olyan erősnek látjuk. Vagyis a látványos javuláshoz egy nagyságrendnyit kellene ugrani fényerőben, ami rengeteg lenne. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz észrevehető a különbség, de nem lesz lehengerlő a javulás a LED-esítés után sem. 

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 6

A halogénlámpa színhőmérséklete

A LED-ek másik nagy előnye, hogy a fényük színhőmérséklete magasabb, közelebb áll a nappali körülmények között látott fényhez, mint a halogénizzók fénye. Itt tisztázzuk, hogy bármilyen logikátlanul is hangzik, a magasabb színhőmérsékletű fényt, 8-9000 kelvin, kékebbnek, sokkal hidegebbnek látjuk, mint a számok alapján hidegebb – 3-4 ezer kelvines, viszont barátságos, meleg fényt adó halogénizzós lámpa fényét. 

A kisebb fogyasztás is számíthat valamit, bár ennek lehet kellemetlen tünete is, mégpedig az, hogy a kisebb áramfelvételű fogyasztót az autó fedélzeti számítógépe nem érzi teljes értékűnek, és hibaüzenetet dob, mintha kiégett volna egy izzónk. 

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 7

A látszat ellenére nem vészes a Mercedesben izzót cserélni

Mennyibe kerül? 

Áruháztól és típustól függően 33 és 43 ezer forint körüli árakon lehet egy pár H4-es vagy H7-es Osram LED-es átalakítókészlethez jutni. A márka saját, hagyományos halogénizzói ennél lényegesen olcsóbbak, már 10-13 ezer forint/pár áron hozzájuk lehet jutni. De a matek nem ilyen egyszerű, a LED-re 3 év garanciát is ad a gyár, és az ígéret szerint ötször annyi ideig működik, mint a halogénizzó. 

Beszerelés

Az izzócsere autómárkától, típustól függően lehet pár perces, fél kézzel megoldható feladat, de akár a jármű elejének lebontásában kicsúcsosodó félnapos önpusztító szeánsz is. Mi lusták vagyunk, és kezdetnek egy, a motortérben óriási üres terekkel kényeztető Mercedes-Benz T124-essel kezdtük a próbát. A kora ellenére a lámpatestek belső szervei könnyen és maradandó károsodás nélkül bonthatók, és ennél az autónál komfortosan, szúrt, vágott, égetett sebek nélkül kivitelezhető a csere.

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 8

Bőven van hely benne a LED-es szettnek

A hagyományos izzókkal ellentétben a LED-es fényforrás nagyon másként fest. Irtó tudományos a megjelenésük, amit a fényforrás – néha lámpának, sőt, izzónak is fogom még nevezni, annak ellenére hogy ez nem az – alján lévő hűtőventilátor és egy vezetékköteg koronáz meg. Igen, saját hűtése van az ekkora teljesítménynél már rendesen melegedő LED-eknek. Ez okozhatja az első fennakadást, amennyiben a pluszcuccoktól fizikailag nem fér majd be a halogénizzó helyére a szett. Ezen felül az izzót a lámpába rögzítő, fertelmes formájú, összevissza nyeklő drótkócon sem biztos, hogy át tudjuk tuszkolni a szélesebb testű LED-es lámpát. 

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 9

Aránylag nagy darab a készlet, ami főleg a hűtés miatt van

Gyorsan, még mielőtt valaki a fotelból arra az összeesküvésre gyanakodna, hogy az Osram megvett kilóra, szeretném leszögezni, hogy ez nem igaz. Egy huncut krajcárt nem fizettek azért, ami most jön. Szóval olyan világi zsenik dolgoznak ennél a cégnél, akik ügyesen kitalálták, hogy a lámpa nyakán lévő fémlemezt leszedhetőre tervezik. Magyarul, ha sem erővel, sem furfanggal nem lehet a helyére tenni a LED-et, akkor elég a három pozicionáló pöcökkel ellátott fémlemezt rögzíteni, majd amikor ez stabil, egyszerűen beledugod a maradékot, kattanásig elforgatod, és kész.

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 10

Zsenik! Szétszedhető a LED-es betét

Kesztyű azért legyen rajtad, mert a préselt lemezt erősen kell tekerni, hogy lejöjjön a helyéről, és mint minden vékony lemez, ez is baromira vág. A következő mozdulat a kábelek rögzítése, majd a lámpatest hátulján a borítás visszapattintása, és már kapcsolhatod is a lámpát. 

Na, jobb lett?

Naná. Még a garázsban, a faltól 5 méterre leállított autó fényszórójának vetített képe is láthatóan – és mérhetően – fényesebb lett, bár az is kiderült, hogy a jobb lámpa eléggé lefelé világít, és ráfér majd egy beállítás. Változott a színhőmérséklet is, de ez várható volt. A halogén 2600 K-es színhőmérséklete helyett felugrottunk 6000 K körüli értékre, ami nagyon látványos, amikor még csak az egyik izzót cseréltük LED-re.

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 11

Szemből nézve a bal oldali lámpa halogénnel, a jobb oldali LED-del világít

Közúton, menet közben is ugyanazok voltak a tapasztalatok, mint a garázsban. Nagyon más színhőmérsékletűvé vált a lámpa fénye, a LED-es fénynél jobban felismerhetők a színek, formák, és a fényerő is valamivel nagyobb lett. A gyári, a LED-es készlet dobozára írt ígéret szerint akár 330 százalékos növekedést is el lehet vele érni, a valóságban mi 110-140 százalékkal nagyobb luxértékeket mértünk a LED-nél. 

Érzésre a sötétben megbújó akadályok is hamarabb észrevehetők a LED-lámpával, illetve a környezet színe is sokkal közelebb áll ahhoz, amit nappal szoktunk látni. Amitől a legjobban tartottunk, vagyis hogy majd vakítani fog a LED-esre cserélt fényszóró, az elmaradt. Semmivel sem bántóbb a fénye, mint a halogéné, még úgy sem, hogy a gyári adatok szerint ebbe az autóba nem is való az általunk próbált LED. 

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 12

Tanulság

A próba legnagyobb tanulsága annyi, hogy használhatsz bármilyen nagy teljesítményű, modern, sziperszuper izzót, vagy éppen LED-es fényforrást, ha az autód fényszórói nincsenek tökéletesen beállítva, akkor nem sokra mész a nagyobb fényerővel. Inkább menj el beállítani a fényszórót, ha pedig szükséges, a plexit is érdemes felpolírozni, és a foncsor állapota is fontos, ha szeretnél jól látni éjszakai vezetés közben. 

A kopott, összekaristolt plexi okozza a legnagyobb problémát, mert a fénysugár nem oda jut, ahová világít a lámpa. A plexi felületén lévő mikrokarcok ezernyi ponton, apró prizmaként törik meg a fényt, ami utána összevissza verődik, éjjel veszélyesen elvakítva a szembejövő sofőröket. Még tompítottal is. 

Jó hír, hogy ezen is lehet segíteni – és valószínűleg ezzel kellene kezdeni a fényszóró-tuningolást – a lámpabúra plexijének csiszolásával, polírozásával, fóliázásával, illetve a lámpatest belsejében található, lepattogzott fényvisszaverő felület is javítható fémgőzöléssel. 

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 13

Méretben kissé eltérnek egymástól

Hogy hogyan menthető a régi, elaggott, rémesen világító fényszóró, azt ebből a cikkből megtudhatod:

Jobb, nem jobb? Megéri, nem éri meg?

Mint ahogy feljebb már volt róla szó, mással is nagy javulás érhető el az éjszakai autózásban, illetve a világítás hatékonyságában. De persze azt is azonnal és könnyen észre lehet venni, ha valaki egyszerűen csak kicseréli a hagyományos halogénizzót modern LED-re. A színhőmérséklet biztosan változik, amitől a láthatóság is javul és az emberi szem is világosabbnak látja a hidegebb – kékesebb árnyalatú – fénnyel megvilágított felületet. De nem csak úgy érezni, hogy nagyobb fényt ad, hanem mérhető is a tetemes különbség. 

Ami viszont fontos, ha lecserélnéd és közúton is használnád a LED-es lámpával felturbózott autódat, akkor arra figyelj, hogy az alábbi listában szerepeljen a járműved. Ha nincs benne a felsorolásban, akkor elméletben nem használhatod közúton. Bár valószínűleg nem lesz olyan rendőr, aki ezzel foglalkozik, és megbüntet miatta, de vedd komolyan az ajánlást, ne használd olyan autóban, ami nem szerepel a felsorolásban. Hiszen valószínűleg te sem szereted, ha a szembejövő autó nem úgy világít, ahogy kéne. 

Ez történik, ha LED-et raksz a használt autódba 15