Megírtam már, hogyan ütötték ki alólunk korábbi családi autónkat, az öreg dízel Lybrát, és azt is megírtam, mi lett az utódja. Már tényleg csak egy szál maradt elvarratlanul: hogy végül összesen mennyit fizetett ki a biztosító. Most már ezt is meg tudom írni!

Itt van mellettem a biztosító összes levele a kárral kapcsolatban, szám szerint 7 darab A4-es papír. (Amúgy ennyit a környezettudatosságról: én végig e-mailben kommunikáltam velük, ők végig papíron velem.) Csalóka a szám, mert van levél, amit valamiért két példányban is megkaptam. Vágjunk bele az események rekonstruálásába!

Az első kör: miután a káresemény napján (január 23.) felhívtam a biztosítót és elmondtam, hogy az ügyfelük összetörte az autómat, mondják meg, mi a teendő, telefonon sikerült beszereznem az instrukciót: várjam meg a kárbecslőjüket, ő majd hoz minden papírt, ami kell. Így is történt, egész gyorsan, január 28-án már meg is jött a kárfelmérő, lefotózta a kocsit, én kitöltöttem egy kárbejelentőt, átadtam a trélerezés számláját és vártam a kártérítést.

Különleges, megosztó a forma, nem is lett igazán sikeres modell a Lybra

Különleges, megosztó a forma, nem is lett igazán sikeres modell a Lybra. Így nézett ki három éve, amikor megvettük

Időközben pedig, miután vettünk egy másik kocsit, február 25-én elküldtem a kocsi átírásával kapcsolatos költségeim bizonylatait, azzal, hogy kérem megtéríteni az “új” kocsi átírásának költségeit, annak a költségnek az erejéig, amelyet egy, a Lybrával azonos paraméterekkel rendelkező autó vásárlása jelentett volna. Mint később kiderült, ez egy 66 500 forintos e-mail volt, mert simán kifizették a pénzt. Arról, hogy ez a költségtérítés jár, a biztosító nem tájékoztatott, a kárfelmérőtől kaptam a tippet, miután összecimbiztünk az autóm fotózásakor! (Vigyázat: ezt a pénzt csak akkor lehet megcsípni, ha ugyanaz a személy veszi meg az új autót, mint akinek a nevén volt a törött! Még házastársak esetében sem jár a kártérítés, ha a férj nevén levő összetört kocsi pótlására érkező autó a feleség nevére kerül.)

Majdnem egy hónappal a káreseményt követően, február 20-án kaptam egy levelet, melyben 43 277 forint roncsértéket határoztak meg. Ez azt jelenti hogy ennyiért elviszi tőlem a kocsit az ő roncskereskedő partnerük, a károm és a roncsérték közti különbséget pedig a biztosító kifizeti nekem. Elfogadtam az ajánlatot. Március elsején meg is jött egy trailerrel egy ember, írtunk egy adásvételit, a pénzt pedig kifizette ott és akkor kápében.

A biztosító következő levele február 26-án érkezett, valamilyen fura okból kifolyólag két példányban, két külön borítékban. Ebben legnagyobb meglepetésemre nem ajánlatot kaptam, hanem tájékoztatást: kifizettek nekem 296 123 forintot, részükről ennyi. Ebben a levélben semmilyen más információ nem szerepelt. Ezt követően, március 3-án írtam meg a százezer forintos e-mailt a biztosítónak:

Kedves XXX Biztosító!

XXX ügyszámú káreseményemmel kapcsolatban küldtek nekem egy levelet (pontosabban ugyanazt a levelet kétszer), melyben az szerepel, hogy az Önök ügyfelének hibájából bekövetkezett közlekedési balesetben keletkezett kárommal kapcsolatban 296123 forint kártérítést fizettek.

Kérem, hogy részletezzék ki, milyen tételekből tevődik össze ez a kártérítés! A GTK-s autóm Eurotax-értéke ugyanis az én információim szerint 461 ezer forint, de a káresettel kapcsolatban felmerültek egyéb költségeim is (trélerezés, új autó vásárlásának adminisztratív költségei – ez utóbbival kapcsolatban február 25-én írtam is Önöknek, ugyanezen a felületen), és a 43277 forintos roncsértékkel együtt sem látom reálisnak ezt a kártérítési összeget.

Nem szeretném jogi útra terelni az ügyet, összességében egy 450 ezer forint körüli kártérítéssel kiegyeznék, de a dolgok jelen állása szerint úgy látom, esetemben alapjaiban sérül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kiindulási elv, miszerint a vétlen károsultat anyagi kár nem érheti!

Üdvözlettel:

Rácz Tamás

A százezer forintos e-mail 2

És a Lybra életútjának vége

Megmondom egészen őszintén: nem bíztam 100%-ig abban, hogy ennek a levélnek eredménye lesz és nem is biztos, hogy elkezdtem volna ügyvédet keresni meg jogi hercehurcába fogni egy ilyen kétes kimenetelű ügyben – már csak azért sem, mert a Lybrát, ugye, időközben elvitték, tehát már nehéz lett volna bizonyítanom, hogy nem egy tönkrerohadt, döglött motoros, bőven Eurotax alatti értékű vacakot tört össze a biztosító ügyfele. Így, amikor március 13-án kaptam egy újabb levelet (ezt megint két példányban, valamiért), amelyben egy táblázatban összefoglalta a biztosító, hogy a kárkifizetésből mennyi volt az átírási költség és mennyi a kocsi értéke, azt hittem, ezzel részükről vége az ügynek.

De megtörtént a Csoda! Április elsején jött egy újabb levél, már csak egy példányban, amelyben ezt írta a biztosító:

A járműkár összege 314.000 Ft-os káridőponti érték és 43.227 Ft-os maradványérték különbözeteként, 270.723 forint összegben került kifizetésre. Ezzel egyidejűleg térítettük a 25.400 Ft-os szállítási költséget, a kettő összege volt a kiutalt 296.123 Ft. A benyújtott, átírási költségekkel kapcsolatos költségek is megtérítésre kerültek, összesen 65.150 Ft összegben. Levele alapján a kárszámítás felülvizsgálatát elvégeztük. A jármű káridőponti értékszámításának (Eurotax-kalkuláció) módosítása a jármű extratartozékai alapján indokolt volt, ez elvégzett korrekció után a káridőponti érték 409.000 forintra módosult. A módosított káridőponti érték alapján az ügyben további 95.000 forint kifizetésére látunk lehetőséget, melynek utalásáról levelünkkel egyidejűleg intézkedünk.

A százezer forintos e-mail 3

Ezzel a trélerrel hoztuk haza Ausztriából

A százezer forintos e-mail 4

Ez a tréler hozta el a házunkhoz a baleset után

A százezer forintos e-mail 5

És végül ez a tréler vitte el tőlünk örökre

Április 8-án pedig még kaptam egy teljesen felesleges levelet, hogy elutalták a 95 ezret. És tényleg, ott figyel a számlámon. Szóval ha nem is százezer, de 95 000 forintot hozott az az egy darab e-mail, amiben jeleztem, hogy az általuk megállapított kárérték eltér attól az Eurotax-értéktől, amit én kérdeztem le az Eurotaxból. (Pontosabban nem is én, hanem Szörényi Andris kollégám, aki elmondta, hogy lehet ilyet, ezzel keresett nekem 95 rugót, áldassék a neve – köszönetnyilvánításként megfelelő mennyiségű és minőségű sörről természetesen gondoskodom.) Ez így nekem már rendben is van, a Lybra nem egy vitrinben őrzött díszpéldány volt, a 409 ezres értéket reálisnak érzem és el is fogadom; részemről az ügy innentől megelégedéssel lezárva.

Kedves Olvasó – a tanulság nyilvánvaló. Ha netán baleset érne, soha ne fogadd el fenntartás nélkül a biztosító tájékoztatását! Hisz láthatod: még perelni sem kell, elég jelezni egy-két barátságos e-mailben, hogy ragaszkodsz ahhoz, ami jár neked, és jó eséllyel szó nélkül meg is fogod kapni. Pénzt kiadni feleslegesen senki sem szeret, valahol még érthető is, hogy a biztosítók is bepróbálkoznak azzal, hogy elsumákoljanak ezt-azt a kártérítésből, de akár csak egy-két e-maillel és két-három hónapnyi türelemmel elérheted, hogy tényleg teljesen kártalanítsanak. Megéri levelezni, ne hagyd magad!

Kapcsolódó címkék: biztosítás érdekvédelem kgfb