Elpusztult a családi autónk: árokba lökte egy szembejövő autó a tél leghavasabb napjain. Így fejezte be a Rácz családnál töltött szolgálatát a Lybra:

Autót, gyorsan, másfél milla alatt: így vettem hirtelen egy Citroënt 1

A Lybrát kilökte alólam egy SEAT Cordoba, ami a szűk úton félkeresztben csúszott nekem a havas-jeges aszfalton. Nem mentünk gyorsan, se én, se ő, nem sérült meg senki, de a végeredmény két gazdasági totálkáros autó, amelyből az enyémet legalább kifizeti (majd) a biztosító

A balesetről és az azt követő adminisztratív érdekességekről hamarosan, illetve hát ha végre-valahára lezárul a már most ötödik hete tartó kárügyintézés, külön cikkben számolok be, ami időközben megjelent. Ez a cikk most arról szól, hogyan pótoltuk a napi használatban lévő, munkába és iskolába járásra használt családi autót, hogy fenntarthassuk a családi mobilitást. A feladat már az árokba hullott Lanciából kikászálódva megfogalmazódott a fejemben: olyan kocsit kell venni mielőbb, maximum 1,5 millióból (mert több nincs), amiben elfér két felnőtt és két kamaszlány, ami gazdaságosan lenyom napi 75-80 kilométert, amivel azért néha el lehet menni Fejér megyéből Debrecenbe sok cuccal. És persze amit egyaránt képes szeretni Apa, Anya, Gyerekek.

Zöld rendszám másfél millából? Financiális öngyilkosság

Az első gondolatom az volt: legyen elektromos! A család is támogatta a dolgot, még egy egész csomó kompromisszumot is bevállalt volna mindenki, ha cserében Paksról tankolunk és nem pöfögünk el több szénhidrogént ezekben a klímakatasztrófás időkben. Aztán kezdtem mélyebben megkutatni a dolgot, és szép lassan elfogytak a lehetőségek. A megfizethető elektromos autók hatótávolsága vidéki főautóként kevés lenne, maradtak hát a konnektoros hibridek.

Opel Ampera? (Illetve ikertestvére, Chevrolet Volt?) Négyszemélyes és meglepően szűk belül, ellenben jól néz ki, a tulajdonosi tapasztalatok szerint a technikája megbízható és 40-80 km-t el lehet vele menni csak villannyal, újratöltés nélkül városi-országúti forgalomban. Viszont még a legelső gyártási évből (2012) is minimum 4-4,5 millió forint. Így aztán hiába az olcsó elektromos üzem, a mi szerény másfél millás keretünk mellé felveendő 2,5-3 milliós hitel anyagilag romba dönti a konstrukciót. A Lybra evett 5,5-6 litert százon, éves szinten húsz-huszonötezer kilométerre elfogyaszt mondjuk 400-450 ezer forint ára üzemanyagot. Az Ampera enne kb. két liter benzinnek megfelelő értékű villanyt százon, az évente legyen 150 ezer forint. Tök jó, spórolunk 300 ezret! Viszont ha öt évre veszünk fel 3 millió hitelt, az a netes kalkulátorok szerint reális 8% THM-mel évente kb. 750 ezer forint adósságszolgálat, meg még vagy 120 ezer casco, és a végén lesz egy 11-12 éves fél-elektromos autónk egy PSA által annektált márkától, bizonytalan alkatrész-ellátással, ami ér majd mondjuk max. kétmilliót. Remek üzlet.

Autót, gyorsan, másfél milla alatt: így vettem hirtelen egy Citroënt 2

Lenyűgöző technikájú és megjelenésű autó az Opel Ampera még ma is, de egykori 12 milliós új ára 6-7 év után sem megy 4 de inkább 4,5 millió forint alá (200 ezer kilométeres futás alatt)

Toyota Prius Plug-In? Ötszemélyes és legendásan tartós, karbantartási költsége minimális. De 3,5 millió a legalja, 2-300 ezer kilométeres futással. És nem megy el, csak 15-20 kilométert villannyal, tehát a napi rutinokban 3,5-4 literes benzin-összfogyasztással érdemes terveznünk (az elektromos kilométerek beszámításával), a hosszabb autópályázós utakon pedig, ezt tudom, a Prius 5-6 litert eszik. Ezzel nem sokat spórolnánk egy kis dízelhez képest, a hitelt pedig törlesztenünk kéne az üzemanyagszámlák mellé.

Toyota Prius Plug-in: rövid távon (15-20 km) képes csak villannyal közlekedni, akár 100 km/h sebességgel

Toyota Prius Plug-in: rövid távon (15-20 km) képes csak villannyal közlekedni, legfeljebb 100 km/h sebességgel

A mi esetünkben rontotta még a plug-inek helyzetét, hogy akár Ampera, akár Prius, a zöld rendszámnak se sok hasznát vennénk, mert nagyon ritkán járunk a családi autóval olyan városban, ahol spórolhatnánk a parkoláson (amíg ingyenes egyáltalán), és mivel nem céges, hanem a nevemen lévő autóról van szó, a cégautóadós kedvezményeket sem érvényesíthetjük.

De még így is belevágtunk volna, a nyilvánvaló gazdaságtalanság mellett is, a környezettudatosságtól hajtva a hitelezett plug-inbe, ha lenne normális autóhitel. De nincs. Hiába vannak a béka segge alatt a banki betéti kamatok és hiába állna ott fedezetül maga a casco-biztosítással is lefedezett autó, a reális THM egy használt autóra felvett, jellemzően személyi kölcsönként nyújtott hitelre nyolc százalék körül van. Így aztán öt éves üzembentartással számolva az egyelőre használtan is drága plug-in hibrid üzemeltetéséből eredő anyagi előnyt sajnos sokszorosan agyonvágná a számunkra szükségesnél drágább autó tulajdonlásának a költsége.

Új autó hitelre?

Ezt nagyon gyorsan elvetettük. Hiába van nulla százalékos vagy nagyon alacsony kamatozású hitel sok márkánál, ami pénzt mi hajlandók lennénk kifizetni beugróban és adósságszolgálatban, no meg cascóban, az csak olyan kocsira lenne elég, ami használati értékben aránytalanul keveset tudni adni az igényeinkhez képes. Miközben lényegesen több pénzünket vinné el, mint egy olyan használt kocsi, amivel épp olyan boldogok lehetünk, mint az eddigi autóinkkal, amelyeket szintén mind használtan vettünk.

Hát akkor legyen használt, öreg, olcsó, de legyen takarékos és kényelmes!

Miután eldőlt, hogy se elektromos, se új nem lesz a kocsi, gyorsan letisztáztuk a követelményeket, meghatároztuk, hogy mi is a mi optimális közlekedési eszközünk. Az alaptételek: legyen kényelmes, az se baj, ha hátul teljesen különálló ülések könnyítik meg gyerekeink számára egymás társaságának elviselését (a testvéri szeretet izgalmas dolog, ha két lányról van szó). Inkább beülni kelljen bele, mint leülni, legyen benne tempomat és működő klíma, valamint legyen minél takarékosabb a napi 70-80 kilométeres vidéki-országúti alapkörben, amit le kell nyomnia. Szóval kis lökettérfogatú dízelmotor, kézi váltóval. Legyen érdekes! És férjen be a keretbe.

Ha pedig takarékos, tágas és dízel, érdekes, másfél millió alatt, tíz éves kor körül, olcsón, akkor az ez a két kocsi:

Autót, gyorsan, másfél milla alatt: így vettem hirtelen egy Citroënt 4

Renault Scénic, II. generáció, 2003-2009

Autót, gyorsan, másfél milla alatt: így vettem hirtelen egy Citroënt 5

Citroën C4 Picasso, 2006-2013

Két vidám, kellemesen őrült francia MPV. Mindkettőt ismerem még új korukból, hisz 2002 óta foglalkozom hivatásszerűen autós újságírással. Mindkettőnek nagy az értékvesztése, de kellően tartós a mechanikája. A két kis dízel pedig, az 1,5 dCi és az 1.6 HDI hihetetlen darabszámban gyártott, reális költségszinten fenntartható, megfelelő karbantartás mellett tartós és megbízható motor.

A család rábólintott: nekünk jó bármelyik, indulhatsz vadászni! Vettem egy nagy levegőt és nekivágtam az internetnek. Meghatároztam a kritériumokat: maximum 12 éves legyen, 160 ezer kilométer alattinak mondott, igazolható futással, tempomattal, ne legyen fekete, és lehetőleg legyen világos a kárpitozása, mert mi azt szeretjük. Inkább rövid legyen, mint hosszú, mert se a hét ülés, se a feleslegesen nagy raktér nem kell nekünk. Ha Grand Scénicet vagy Grand Picassót vennénk, csak teljesen felesleges extra súlyt cipelnénk magunkkal, extra üzemanyag elégetése mellett.

Tisztában voltam vele, hogy temérdek kocsit fogok megnézni a hatalmas kínálatból. Felére visszatekert órájú importvackok, hatalmas karambolokból feltámasztott roncsok várnak rám szerte az országban. Kilométerek százait, de ha (megint) nekivágok a nyugati autópiacnak, ezreit teszem majd meg, mire találók egy elfogadható Scénicet vagy Picassót azért a kis pénzért, ami nekünk van. Tudtam, hogy még hetekbe, de lehet, hogy hónapokba telik, mire megtalálom azt, amire feleségemmel mindketten azt mondjuk, hogy jöhet. Tudtam, hogy bele fogom lovallni magam pár ígéretes netes kép alapján szörnyű csotrogányokba, amikért hiába utazom majd Budaörsre, Nyíregyházára vagy Hamburgba, úgyis kiderül a helyszínen, hogy reménytelenek. Tudtam, hogy bizonygatom majd magamnak: kaland ez igazából, örülni kell neki! Tudtam, hogy igyekszem majd lelkesen mesélni az újabb és újabb szívásokról, de közben belül azon fogok tépelődni a sok hiábavaló autószemle után, hogy mégis inkább el kellett volna hozni hitelre egy Sanderót. Tudtam, hogy a végén külföldi lesz a kocsi, aminek valami gond lesz az adásvételijével és hónapokig húzódik majd az adminisztráció. Tudtam, hogy permanens, hangulatos veszekedésekkel kísért logisztikai zűrzavarban zajlik majd nyomorult életünk, míg végre újra sikerül rendes családi autót teremtenem a fenekünk alá.

És hát, izé, egy kicsit szégyellem is leírni, de az történt, hogy volt egy friss hirdetés, egy szürke, tempomatos, világos belterű C4 Picasso, magyar autó, első tulajtól, élő műszakival, összes kulcsával, 135 ezer kilométerrel, amit a szervizkönyvben lévő, a garanciális időszakból származó bejegyzések is hitelesnek mutattak. Tőlünk 50 kilométerre hirdette maga a gazda, pont annyival másfél millió alatt, hogy a különbségbe az első szerviz is beleférjen, vezérműszíj-cserével együtt. Még aznap elmentünk megnézni, másnap pedig visszamentem érte, kifizettem és elhoztam, már azzal hoztam haza a lányokat a suliból. És már megvolt az első szerviz, kiporszívóztam, megyünk vele, nincs semmi baja, használjuk, mindenki szereti.

Az élet gyakran szürke és unalmas, ahhoz képest, amit képzelünk róla, de van, amikor ez egyáltalán nem baj.

Autót, gyorsan, másfél milla alatt: így vettem hirtelen egy Citroënt 6

Ez a panoráma az “új” családi autónkból

Autót, gyorsan, másfél milla alatt: így vettem hirtelen egy Citroënt 7

A típust és a konkrét példányt alaposan bemutató használtautó-tesztet az első pár ezer kilométer után hozom majd a C4 Picassóról! Üdv mindenkinek: Rácz Tamás, az ex-lanciás, és az újdonsült citroënes.