A Scudo több szempontból is hasonlít túránk célpontjára, a Mont Blancra. Elméletileg ugyan a két nemzet közös munkájának gyümölcse, de a francia dominancia mégis süt a kocsiról. Úgy fest, az olaszok mindössze a nagy kék plecsnit, a Fiat emblémát tették be a közösbe. (Meg persze saját motornevet is kapott)

Összesen közel háromezer kilométernyi utat ültünk végig a Scudóban és panaszunk nem lehetett rá. Odafelé hét ember hegymászó felszerelését, sátrát, hátizsákját és nem utolsósorban egy heti élelmét simán elnyelte a járgány hátulja. Különösebben nem is kellett vele szenvedni, mivel az autó méretei miatt a holtterekbe is elképesztő mennyiségű cuccot lehetett elrejteni. Az egyik nagy kedvenc a csomagtér műanyag borítása mögötti rejtekhely, amely több üvegnyi ásványvizet is elnyelt, de jól jöttek az ülések alatti tárolóhelyek is, valamint a macskapadlást is megtömtük szendvicsekkel és a hűthető kesztyűtartót is kihasználtuk.

Európa teteje?
Színes szagos

Színes szagos

Színes szagos


Sokan úgy tudják, hogy a Mont Blanc Európa legmagasabb hegycsúcsa, de ez ebben a formában nem teljesen igaz. Csupán a Nyugat-Európa legmagasabb hegye címmel büszkélkedhet a 4808 méter magas csúcs. Európa igazi tetejét a Kaukázusban kell keresni, mert ott található a jóval nagyobbra nőtt Elbrus a maga 5642 méterével.

A Mont Blanc csúcsa pontosan az olasz-francia határon fekszik, ennek ellenére a francia térképek nagy részében a határt máshol jelölik. Hiába, térképek átrajzolásában nagy tapasztalatuk van a franciáknak.

Hosszú menet

Szellőztetés

Szellőztetés

Szellőztetés


A kilencszemélyes kisbusz ülései közül az első középső maradt üresen – senkivel nem akartunk kitolni és a lábleszárítást is későbbre terveztük – illetve a középső sorból is kivettük a jobbszélsőt. Így az egyetlen oldalajtó ellenére is könnyedén özönlött ki a tömeg a leghátsó ülésekből.

A hátsó traktus púposra pakolásában a hosszított tengelytáv mellett nagy segítség volt a két darabban oldalra nyíló hátsó ajtó is. A fél becsukott ajtó mögé még be lehet gyömöszölni egy-egy kisebb zsákot, míg ugyanez a mutatvány a felfelé nyíló ajtónál már akrobatikus ügyességet, gyorsaságot kíván. Abba meg már bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha még egy tetőcsomagtartónk is lett volna…


Éljen a matricás rendszer!

Budapestről indulva néhány negyedórás pihenő közbeiktatásával nagyjából tizennégy órás út alatt érkeztünk el a hegy lábaihoz. A magyar és osztrák autópályákon gond nélkül suhantunk 130 közeli, takarékos és mégis gyorsnak mondható tempóban. A 120 lovas motor erre még elegendő volt, és a teljesen leterhelt autóval így még biztonságban is voltunk.

Jó hideg

Jó hideg

Jó hideg


Az olaszok idióta, az autózást minduntalan megszakító fizetőkapus megoldásaiért már nem lelkesedtünk, és az autópályadíjak is jóval húzósabbak, mint például a szomszédos Ausztriában. Pedig a taljánoknál sem kellett több alagutat fúrni a sziklákba. Igaz, amerre jártunk mindenfelé gigászi felüljárók, autópályák, hidak épülnek. Ennyi beszedett pénzből tényleg nem nehéz szépeket építeni.

A legdrágább lyuk

A legdrágább alagutat közvetlenül a francia-olasz határ között fúrták a hegybe, ez a 11 kilométernél is hosszabb szakasz több mint 40 eurós jeggyel használható. Szerencsére ez oda-vissza érvényes, és egy héten belül kell megtenni a két utat.

Hegyek

Hegyek

Hegyek


Szívünk szerint egy tolatóradart még tettünk volna a tesztkocsiba, és a tükrök melletti kisebb, domború, a holtteret is mutató kiegészítő tükrök is jól jöttek volna. Kár, hogy utóbbi a haszonjárművek kiváltsága.

Fél siker

Bár a 4808 méteres csúcs meghódítása az időjárás és a véges szabadság miatt a csapat nagy részének elmaradt, de egyik társunk egy Szendrő Szabolcsnak tulajdonított mondással próbált minket vigasztalni, miszerint ha csak egyetlen ember eléri a kitűzött célt a csapatból, akkor az expedíció már sikeresnek mondható. Tőlünk ketten jutottak fel, így örülhetünk mi is. A drága nyári szabadságunk nagy részét így egy ablaktalan bivakházban töltöttük, valahol az út felénél. Persze ez sem volt eseménytelen, mert éjszakánként a házban randalírozó, általunk csak vérlemmingeknek nevezett apró rágcsálókkal hadakoztunk, az élelmiszerkészletünk feletti rendelkezés jogáért. Végül a madzagra lógatás vált be, innentől már csak a hálózsákokon szaladgáltak, de reggelre egyikünknek sem lett cakkos a füle.

A vérlemmingek birodalmában

A vérlemmingek birodalmában

A vérlemmingek birodalmában


Még belegondolni is borzasztó, de a végül sikeresen feljutott kéttagú csapat majdnem pórul járt a túra alatt. Lefelé ereszkedve, miután biztos helyre értek, az addigi útjukon lavina söpört végig, majd pár perc múlva újabb hógörgeteg érkezett. Mikor utólag elmesélték, elgondolkodtunk rajta, mit is jelent a rossz időben rossz helyen kifejezés, de ennek ellenére megyünk még a felhők fölé. Jövőre már a Kaukázusban próbálunk szerencsét. A Scudóval már neki mernénk indulni.