Ha a Nissan Leaf 2010-es bevezetését tekintjük a tényleges, praktikus elektromobilitás kezdetének, tizenhat évnyi tapasztalatról beszélhetünk ezen a téren, márpedig ebből már lehet levonni következtetéseket. Ez idő alatt több száz új típus érkezett a piacra, egy részük eltűnt, de többségük mára második, harmadik generációjánál tart, a régebbi példányok pedig második, harmadik tulajdonosuknál teljesítenek szolgálatot.
Az európai villanyautó-állományt 7-8 millió darabra becslik a szakértők, az újautó-eladásoknak immár több mint a negyedét (27%) tisztán elektromos modellek teszik ki.
Korántsem elméleti tehát a kérdés, hogy mennyire megbízhatók az akkumulátoros elektromos modellek. Ennek megállapítására tett kísérletet a brit Warranty Solutions Group (WSG), amely egyéb gépjárművek mellett tíz évnél nem idősebb elektromos és hibrid autókra is kínál megvásárolható garanciális csomagokat.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár az akkumulátor és az elektromos hajtáslánc hibája kritikus lehet, a leggyakrabban nem ezek a BEV-specifikus komponensek okozzák a meghibásodások zömét, hanem olyan rendszerek, amelyekkel a hagyományos motorral szerelt járművekben is találkozunk.
Ezt szem előtt tartva a WSG-csoport rangsorolta a portfóliójukban megtalálható villanyautókat. Mivel a cég a gyári garancia hatálya alól már kikerült autókra kínál garanciális szerződést, a listán szereplő autók mind 3-5 éves korukat követő állapotukkal érdemelték ki az elért helyezést. Ez független attól, hogy egy részüket már nem gyártják, mások pedig a mai napig kaphatók.
Az alábbi galériában a tíz legkevésbé problémás típust mutatjuk be, a teljes táblázatot eléred ezen a linken. A javítás átlagos költsége csupán indikátorként szolgál, hiszen a nagy-britanniai és hazai szervizárak nem összehasonlíthatók.
A tíz legmegbízhatóbb villanyautó






