A szóban forgó vállalat a Changan, amely értesüléseink szerint már szeptemberben megjelenhet a magyar piacon. A név elsőre ismeretlennek tűnhet, de az autózás iránt érdeklődők már találkozhattak vele: ez az a kínai gyártó, amely a Mazdával közösen fejleszti és gyártja a nálunk is kapható Mazda 6e és CX‑6e elektromos modelleket. A közös üzemben készülő autókat Kínában is forgalmazzák, de más típusnéven.
A magyar vásárlók számára ősztől két modell, a Deepal S07 és a Deepal SL03 lesz elérhető. Úgy tudjuk, hogy a Changan európai piacra szánt újdonságai kisebb dizájnmódosításokkal, de alapvetően a kínai változatokhoz hasonló külsővel kerülnek majd a szalonokba. Információink szerint a járművek a Mazda testvérmodelleknél nagyobb akkumulátort kapnak, ami hosszabb hatótávot vetít előre.
Erősödő kínai jelenlét Magyarországon
A friss, első negyedéves adatokból egyértelműen látszik, hogy a kínai márkák folyamatosan növelik jelenlétüket idehaza. Míg a tavalyi év első negyedévében 5 százalékos piaci részesedéssel bírtak, addig az idei év első negyedévében ez az arány már 9 százalékra emelkedett. Az év első három hónapjában összesen 15 kínai márka (számos közülük még hivatalos márkakereskedés és -szerviz nélkül) volt jelen a magyar piacon, köztük négy teljesen új belépővel (Chery, Farizon, Xpeng, Leapmotor). A piaci elsőséget a 2026-os esztendő első három hónapjában a Chery szerezte meg 820 eladott személyautóval, szorosan mögötte a BYD végzett 818 darabbal, a harmadik helyre pedig a Volvo ért fel 597 autóval.
A kínai márkák lendületét jól mutatja, hogy az év első negyedévében összesen 3679 járművet értékesítettek (személyautó és kishaszonjármű együtt), ami 1683 darabbal több, mint az előző év azonos időszakában.
Április 1-jén pedig elindult egy új kínai márka, a Geely értékesítése nálunk, ami azt jelenti, hogy immár 16 kínai márka közül választhatnak a hazai vásárlók. A Geely egy plug-in hibrid és egy tisztán elektromos modellel kezdte meg a hódítását a magyar személyautópiacon.
A Changan megjelenése újabb szereplővel bővíti a gyorsan növekvő kínai kínálatot Magyarországon, és tovább fokozza a versenyt az elektromos és elektrifikált modellek szegmensében.


