Több mint egy évvel ezelőtt különleges tervről számolt be az Alfa Romeo: Nicola Larini bevonásával visszahozza a gyártásba a 4C sportkupét.




Ez mostanra meg is valósult: elkészült a három tervezett autó közül a legelső, az okkersárga (Giallo Ocra) verzió, később jön még egy fenyőzöld (Verde Pino) és egy szilvapiros (Rosso Prugna) kivitel is.
Az autók megjelenését nem csak a kéttónusú fényezés és az orron elhelyezett hatalmas márkalogó teszi egyedivé, hanem Nicola Larini aláírása is, amely az orron, a műszerfali plaketten, valamint az ülésekbe hímezve látható. A műszerfalat ugyanaz a technikai szövet borítja, mint az üléseket, megelőzve a napfény becsillogását.
A stíluselemek a következő két autón is ugyanezek lesznek, de az Alfa Romeo „némi eltérésről” tesz említést, amiből arra következtetünk, hogy kézzel kivitelezik a dekorációt.
Amiről továbbra sem esik szó, az az autók ára – mivel egy olyan típusról van szó, amelyet már öt éve nem gyártanak, és most elvileg csak erre a három példányra támasztottak fel, a költségek vélhetően nagyságrendekkel haladják meg az eredetieket, ami Magyarországon 21-25 millió forint közé esett (de ennek már több mint öt éve.)
Nicola Larini

Az 1964-es születésű Nicola Larini az Alfa Romeo történetének egyik meghatározó versenyzője. Bár neve kevésbé ismert, mint azoké a legendáké, akik a hőskorban versenyeztek Alfa Romeókkal (Giuseppe Farina, Juan Manuel Fangio, Tazio Nuvolari, Rudolf Caracciola), Larini mégis csak szerzett egy olasz (1992) és egy német (1993) túraautó-bajnoki címet az Alfa Romeónak, és masszív szerepe volt abban, hogy az Alfa Romeo 155-re sikeres versenyautóként gondolunk.
Az Alfa Romeo 4C egy középmotoros, kétszemélyes sportautó volt szénszálas vázszerkezettel, kupé és targa karosszériával. 1750 cm3-es turbómotorja 240 LE csúcsteljesítményre volt képes, az viszont már a futóművet dicséri, hogy 1,1 g oldalirányú gyorsulást lehetett elérni a rövid (339 cm) és könnyű (akár 940 kg) autóval.
Nicola Larini dedikál a boldog tulajdonosnak
Az Alfa 4C-nek nem volt sok alternatívája, nyugdíjazásával a kétüléses, középmotoros sportkocsik piaca gyakorlatilag a Porsche 718 Boxsterre és az Alpine A110-re zsugorodott – az Audi R8 és a Maserati MC12 / MC20 más ligában focizott, ahogy a Corvette is, ráadásul az csak később vált középmotorossá. Persze ott volt még a Bugatti Veyron is…





