Még 2024-ben történt az a baleset, amely nyomán a Győri Járási Ügyészség a minap vádat emelt egy 22 éves román férfi ellen. A halálos baleset több tanulságot is hordoz.
A vádirati tényállás szerint a 22 éves román férfi 2024 augusztusában Németországból tartott haza, Romániába egy mikrobusszal. A buszban rajta kívül még heten utaztak, ők sajnos nem használták a biztonsági övet.
A sofőr az M15-ös autópályán, az M1-es autópálya irányába haladt a reggeli órákban, mikor fáradtságából eredő tompultsága olyan mértékűre fokozódott, hogy a kisbusz legalább 2,5 – 3,0 másodpercre irányítás nélkül maradt. Ekkor a vádlott által vezetett jármű 122-129 km/h sebességgel letért a leállósávba, ahol nekiütközött az ott műszaki hiba miatt várakozó kamionnak. Az ütközéstől a kisbusz az árokba csapódott.
A baleset során a jármű utasai közül ketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. További három utas szenvedett maradandó, súlyos sérüléseket egy személy pedig könnyebben sérült.
Kell-e mondani? Ha valaki fáradtnak érzi magát, akkor meg kell állni pihenni, még mielőtt eljutnánk a mikroalvásos állapotba. Ez a szint már súlyos ittassággal összevethető koncentrációvesztéssel azonos.
Hasonlóan fontos a biztonsági öv használata is, amelyet az autógyártók sokezer óra kutatással és fejlesztéssel igyekeznek mind jobbá tenni, hogy baleset esetén megvédje használója testi épségét. Egy be nem kötött 75 kilós mozgásban lévő test nemcsak önmagában tehet komoly kárt, amikor egy fix tárgynak ütközik, de a jármű többi utasában is.
A szakvélemény szerint ha a fenti eset során a sértettek használták volna a biztonsági övet, úgy nem szenvedték volna el a halálhoz vezető sérüléseiket. Sajnos hazánkban is nagyon sokan nem használják ezért is bírságolnak meg sokakat a rendőrök.
Az ügyészség a román férfit halálos baleset okozásával vádolja, vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
2025 augusztusától szigorúbban büntetik a biztonsági öv használatának elmulasztását. A Vezess korábbi cikkében olvashatod el a részleteket.

