A középkategóriás C10 után megérkezett Európába a Leapmotor B10, a Stellantis kompakt szabadidőjárműve. Amely úgy tűnik, megteremtheti a vevők korábbi várakozását a kínai autókkal kapcsolatosan. Azaz, hogy jó az áruk. Persze az itt szereplő állítások nemzetközi árak összehasonlításán alapulnak, azok a leendő magyarországi árakra, illetve a konkurensekkel összehasonlított árarányokra nézve sem előrejelzésnek, sem ígéretnek nem tekinthetők. Érdekes azonban mégis ránézni.




A jellegtelen letisztult formatervű crossover 4515 mm hosszú és 1885 mm széles; magassága 1655 mm, tengelytávja pedig 2735 mm – ez utóbbi tágas férőhelyet ígér, amit a gyártó a szegmens egyik legjobbjaként jellemez. Az utastér belső hossza (az első lábtértől a hátsó üléstámláig) mindenesetre 239 cm, a fejtér mindkét üléssoron meghaladja az egy métert.
Villanymotorból csak egyféle van, akkuból viszont két méret választható. A 218 lóerős, 240 Nm-es erőforrás (ugyanaz mint a C10-esben) 8,0 mp alatt gyorsítja 0-ról 100 km/órára az autót, a végsebesség 170 km/óra. A kisebbik, 56,2 kWh-s akkumulátorral 361, a 67,1 kW-ossal 434 kilométer a WLTP-szabvány szerint mért maximális hatótávolság. Mindkét akku 11 kW-os váltóáramú és 168 kW-os egyenáramú töltést támogat, 30-ról 80 százalékra 20 perc alatt tölthetünk (az nem derül ki, melyik akkumulátort; vélhetően mindkettőt).
A belső környezet meghatározó elemei a 14,6 colos, lebegő érintőképernyő és az 1,8 négyzetméteres, fix panoráma napfénytető – mindkettő alapáron. A keréktárcsák 18 colosak, van panoráma kamerarendszer és az EU-s előírásoknak megfelelő vezetőtámogató csomag. A gazdagabb felszereltségi szinten szellőztetett, fűthető első üléseket is adnak.
Az infotainmentrendszer támogatja az okostelefon-integrációt, az idei év végétől vezeték nélkül, mobil adatkapcsolaton keresztül frissíthető, és egy sor funkció távvezérelhető okostelefonos alkalmazásból.
Ami pedig az árat illeti, Európában piactól függően 29 900 euró körül indul az autó. Ez átszámolva 12 millió forint alatti vételárat jelent, ami a hazai árak vonatkozásában nem jelent semmit, az viszont biztos, hogy ennyi pénzért más márkáknál vagy hibrid C-SUV-okat kapunk (pl. Renault Arkana Mild Hybrid 30 500 euró), vagy egy méretosztállyal kisebb elektromos modellekkel (pl. Opel Frontera Electric 28 990 euró) kell beérnünk. Németországban a Volkswagen ID.4 alapára 40 335 euró, Peugeot e-3008-at 48 750 eurótól, Ford Explorert 39 900 eurótól, Renault Scenic E-Tech modellt 40 400 eurótól lehet venni.
Még nincs, de lesz hasonló árban kompakt villany-SUV: az MGS5 (Nagy-Britanniában 28 495 font, azaz 33 000 euró) a második félévben érkezhet Európába:





