Eddig ebben a formában még nem létező módon kívánja forgalmazni autóit a Volvóhoz köthető új, Lynk & Co elnevezésű autómárka – tudta meg a Vezess. Az ötletesen 01-esnek nevezett első típusukat nem eladásra kínálják, így ára sincs, hanem az online megrendelést követően havidíjas alapon, egyfajta klubtagságon keresztül lehet igénybe venni. Az 500 eurós (kb. 175 000 forintos) összeg az üzemanyagon kívül mindent magában foglal a biztosítástól kezdve a karbantartáson és javításon keresztül egészen a téli-nyári gumicseréig.

Az autóbérlésre emlékeztető rendszer kidolgozására az a felismerés adta az ötletet, hogy felmérések szerint az autók élettartamuk csupán 4 százalékában, nem tévedés, négy(!) százalékában mozognak, többi idejüket álló helyzetben töltik. Ezen úgy lehet változtatni, hogy ha egy autót többen használnak. Ennek egyik módja a már nálunk is ismert autómegosztó szolgáltatás, egy újabb viszont a Lynk & Co által bevezetni kívánt klubtagsági rendszer.

Ezen belül bárki egyedül is használhatja az autóját, ekkor egyedül kell állnia az 500 eurós havi díjat, azonban ha akár idő-, akár futásteljesítmény alapján megosztja azt mással, vagy másokkal, akkor ez az összeg elosztódik a felhasználók között.

Bármennyit is fizet ki az ügyfél, az autó nem lesz a tulajdona, ugyanakkor a cég lehetőséget biztosít rá, hogy bárki tovább béreltesse, akár magas áron is, így akár pénzt is kereshet vele.

Nem eladásra szánja autóit az új autómárka 1

A Volvo XC40-esére emlékeztet a Lynk & Co 01-es műszerfala. Nem véletlenül, hiszen műszakilag ugyanazokból az építőelemekből építkezik. A műszeregység digitális, a nagy, középső érintőképernyőről minden vezérelhető

A költségek csökkentése mellett az új márkánál arra is gondoltak, hogy a választást is minél egyszerűbbe tegyék. Ezért a Lynk & Co 01-es típusa esetében csupán két hajtásmód és két szín között lehet és kell választani. A hajtásmód lehet hibrid vagy konnektoros hibrid, a szín pedig kék vagy fekete. A felszereltséggel egy pillanatig sem kell foglalkozni, az egyszerűség jegyében minden autó minden kényelmi és biztonsági extrát tartalmaz az automata váltótól és a kétzónás klímától kezdve a nagy érintőképernyős, online navigációs rendszerrel és internetkapcsolattal ellátott fedélzeti szórakoztató-információs rendszeren keresztül a vezetést segítő és támogató rendszerek szinte teljes arzenáljáig.

Nem eladásra szánja autóit az új autómárka 2

A Volvo XC40-esére emlékeztet a Lynk & Co 01-es műszerfala. Nem véletlenül, hiszen műszakilag ugyanazokból az építőelemekből építkezik. A műszeregység digitális, a nagy, középső érintőképernyőről minden vezérelhető

A kompakt SUV kategóriába sorolható Lynk & Co 01-es alapja a Volvo autómárka CMA jelű, alsó középkategóriás modellek számára kifejlesztett moduláris padlólemeze – ugyanaz, amire a Volvo XC40-es is épül. A két hibrid hajtás is a svédektől érkezik, a belső égésű motor mindkettőben a szintén az XC40-ből ismert másfél literes, háromhengeres, turbófeltöltéses, és takarékos Miller ciklusban is működni képes benzinmotor. A hibrid kivitelben (HEV) a teljesítménye 140 lóerő, és egy 40 kW-os elektromotor társul hozzá, míg a konnektorról tölthető hibridben (PHEV) a teljesítménye 180 LE, és az elektromotor teljesítménye is nagyobb, 60 kW. Utóbbiba 16,7 kWh-s lítiumion akkumulátort is beépítettek, amivel kedvező esetben akár 70 kilométert is maga mögött hagyhat egy feltöltéssel a Lynk & Co 01 konnektoros hibrid változata.

Nem eladásra szánja autóit az új autómárka 3

Vezeték nélküli mobiltöltés, WiFi, internetelérés – mid alaptartozék a fedélzeten

Sem a menetteljesítményekre, sem a fogyasztásra nem lehet panasz. a kisebb teljesítményű hibrid 9 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 190 km/h, míg a konnektoros hibrid még fürgébb, már 7,9 másodperc után százzal száguld, a végsebessége pedig 220 km/h. A fogyasztása természetesen az utóbbinak kedvezőbb, WLTP szerint mérve 1,1 l/100 km, míg a hibrid 6,6 liter benzint nyel el ugyanekkora távon.

Mivel mindkét – egyébként kínai gyártású – Lynk & Co 01-es Volvo-alapokon nyugszik ezért a karbantartásukat és szervizelésüket is a svéd gyártó márkaszervizeiben végzik. De egyelőre Magyarországon nem, mert nálunk – Nyugat-Európa országai után – csak a második, vagy a harmadik körben érkeznek meg a Lynk & Co márka autói.