A leghosszabb nap…
Szalay: Számomra nem az volt, amely során a legtöbb kilométert tettük meg, hanem amikor kormányszervó nélkül mentünk a hegyi szerpentinen. Végtelen, kanyargós út volt, úgy éreztem, sohasem lesz vége.  
Bunkoczi: Az utolsó nap. Amikor négy kilométerrel az utolsó szakasz vége előtt megérkeztünk a Kamaz mögé, amelynek kiesett a jobb első kereke, és olyan port csinált, hogy félő volt, valaki belénk jön hátulról. Alig vártam, hogy elérjünk a célig.  

A legnehezebb pálya…
Szalay: A második és harmadik nap Peruban. Ott voltak a legnehezebb dűnék, a legpuhább homok és nagyon nagyon sok volt belőle.  
Bunkoczi: Az, amelyiken tönkrement a fékünk. Az utolsó ötven kilométeren az idegeim teljesen kikészültek, mert rengeteg kő volt, mi viszont nem tudtunk lassítani. A célban úgy álltunk meg, hogy lekapcsoltuk a motort.  

A legjobb a Dakarban…
Szalay: Hogy vége van… De a viccet félretéve nekem a Fiambalá és Copiapó valamint a Copiapó és  La Serena közötti pályák tetszettek a legjobban. Harcoltunk a Minivel, megívtuk a saját versenyünket, feszegettük a határainkat.
Bunkoczi: Az volt a legjobb, hogy gyakorlatilag nem ástunk, s hogy amikor nem volt technikai gondunk, akkor kiegyensúlyozottan versenyeztünk. 

A legnagyobb kaland…
Szalay: Amikor a Mini belénk jött hátulról. Elnéztünk egy balkanyart és beparkoltunk a sziklák közé, majd Schott is elnézte ugyanazt, és 121 km/órás sebességgel a Mokka hátuljába parkolt. 
Bunkoczi: No igen, a csattanásra, és a vér ízére a számban mindig emlékezni fogok. 

A legviccesebb…
Szalay: Talán a szünnapon a játék, amikor felépítettük a Carrera-pályát és Peterhansel valamint De Villiers is odajött velünk játszani. 
Bunkoczi: Az eső a sivatagban. 

A legbosszantóbb…
Szalay: Még éppen nem ástuk el magunkat a homokban, amikor elkezdtem tolatni és Laci nem irányított, mert azt nézte, hogy a Kamaz belénk jön-e vagy sem. Persze, elástuk magunkat. 
Bunkoczi: Engem meg az bosszant, hogy Balázst ezt bosszantja. Szerintem inkább ássunk egy kicsit, mint hogy egy Kamaz leparkoljon az autónk tetején. 

A legkevesebb alvás…
Szalay: Öt-hat órát minden nap tudtam aludni, az elég is volt. Ezzel a technikával, ezzel a szervizháttérrel már nemigen van olyan nap, hogy nem tudjuk magunkat kialudni…
Bunkoczi: Na jó, azért a nyolc órának jobban örültem volna, de a Dakaron a hat is soknak számít.

Szalayék balesete:

 
A legszerencsésebb momentum…
Szalay: Az, hogy amikor a Mini belénk jött, a Mokka hátuljában minden összetört, de a kerék a helyén maradt és folytatni tudtuk a versenyt. 
Bunkoczi: A legszerencsésebb momentum, hogy nem kezdtem el kiszállni, amikor belénk jött a Mini. Ha elkezdek, lehet, hogy most nem beszélgetnénk. 

A legizgalmasabb előzés…
Szalay: Hatalmas kihívás volt a hegyi úton megelőzni a Kamazokat és a Tatrát. Amikor mész utána több mint száz kilométeren, nem hiszed, hogy van esélyed, mert akkora por van mögötte, hogy megközelíteni sem tudod. Úgy sikerült az előzés, hogy volt két perc, amikor oldalról fújt a szél, így megérkeztünk közvetlenül a Kamaz mögé és akkor már meg is látott minket. És végül csak megelőztük. 
Bunkoczi: Szerintem Minit előzni a legjobb dolog a világon. Schottal nagy csatákat vívtunk ezen a versenyen és ezt nagyon élveztük.