Péceli derbi 1

Péceli derbi

Szombat estére már készen állt a pálya nyomvonala – persze mikor építsük, ha nem a nap leghidegebb, legsötétebb szakában!? De a buli így az igazi. (Csúcs vagy Imi). A porhó nem tapadt eléggé, amin a fiúk úgy próbáltak javítani, hogy a szántóföld melletti patakból szivattyúval nyert vizet a pályára locsolták… volna. A bökkenő csak az volt, hogy a hőmérséklet nem érte el a -10 C-ot, így a jeges patakból csak jégkását sikerült elővarázsolni a korom sötétben. A jeges hangulaton, lefagyott kezeken és orrokon csak a rumos tea segített, ez azonban csak belülről melegítette az ötletgyáros szervezőket. Reggelre előkerült egy hómaró, amivel több srác is Holleanyót játszott, így élve ki a vágyukat, ami a jól ismert üdítő-reklám óta belülről feszíti őket, azt, hogy milyen lehet egy hóágyúval őrültködni. A dózerrel letolták, a hómaróval ismét behavazták az utat.

Vasárnap reggel, hogy mindenki ki tudja aludni magát, és hogy senkit se veszélyeztessen a fagyhalál, tízkor kezdődött a nevezés, ami alul maradt az amatőr versenyeken szokásostól (1500 Ft). Jó sokan járultak a kasszához, mert egy ilyen kis városban, mint a miénk, gyorsan terjednek a hírek, főleg ha autókkal kapcsolatos. Többen abba is beleélték magukat, hogy Tommi Makkinen is kilátogat, és mentek az esélylatolgatások, hogy melyik autóra mennyit verne. Hát igen, a rali-szerelem jócskán megfertőzte a helyieket. Tizenegy körül elrajtolt az egyes rajtszámú autó, ez a pozíció igen nehezen kelt el, mert mindenki az előtte menő technikájából akart okosakat meríteni, edzőkörre ugyanis nem volt lehetőség. Végül Gorácz Béla nyitotta a sort a rallycrossra épített piros Corsával, ez többeknek ismerős lehet, akik rendszeres olvasói a szlalom-híreknek.

A hatvan indulónak két futamban, két-két kört kellett teljesíteniük. A “végítéletnél” a jobbik időt számították, így annak is esélye volt jó helyezést elérni, aki valamelyik körében elnézte a kanyart, vagy elszámította a hó síkosságát. Elismerésként említendő az is, hogy fotocellás mérés volt (kézivel ellenőrizve, a technika ördöge miatt), amit sok, jóval nagyobb és híresebb kupasorozatban sem képesek megtenni.

Volt büfé is, a helyi lyányok, asszonyok, feleségek szíves közreműködésével, így az elgémberedett lábakra is lehetett orvosságot kapni (forralt bort, sült virslit és társaikat). De a menyecskék másban is kivették ám a részüket, megállták a helyüket a versenypályán is. Montovainé Zsuzsa jobb időt ment Trabijával, mint sok legény a jobbnál jobb verdákkal. A Tesánszky családból is mindhárom nő rajthoz állt, a lányok feladták a leckét mamájuknak.

Meglepetés volt azonban, hogy a legjobb időt a szokásostól eltérően nem Fazekas Imre (Magyarország) futotta. A BMW-t most maga mögött hagyta az Orosz Tamás vezette fekete XR2-es Fiesta, és a nagy “rivális-barát”, Koricsánszki Tamás is, az Audi Quattroval, amire Imi adta kölcsön a kerekeit (máskor majd nem fogja). Korinak, az összkerekes kategória győztesének a verseny után több lány is szívből gratulált, főként azért, mert ő hozta meg azt az áldozatot, hogy a rajtnál és a nevezőasztalnál hóban álldogáló és fagyoskodó lányok lába alá Audijából vette ki a szőnyeget.

A második futam az egyenlő esélyek végett fordított sorrendben rajtolt (így lesznek az elsőkből utolsók). Mire az összes autó lement, be is sötétedett, így az eredményhirdetés egy Transit hangulatos fényénél történt. Négy kategóriában (női, első-, hátsó-, összkerék) hirdettek eredményt, az első három helyezett pezsgővel és egy ígérettel távozhatott, hogy a kupákat kedden átvehetik abban a bizonyos villamossági boltban, amit mindenki Csárli boltjaként ismer. Jani hibáján kívül (nem készült el a kupák gravírozása) késett az átadás.

Tapsolhattunk rokonainknak, barátainknak, testvérünknek, szomszédunknak, ami tényleg családiassá tette a versenyt egészét, akárcsak az, hogy menet közben jókat is röhöghettünk rajtuk, ha épp elnéztek egy kanyart. A beszólások, bekiabálások viccesebbek, személyesebbek voltak, a célzásokat pedig mindenki értette. A főszervező “falubeli tekintélyének” köszönhető, hogy a verseny előtti eligazításon kikötött szabályokat senki sem rúgta föl, így minden zökkenőmentesen folyt.

A fent elmondottakból még az elfogultságomat (lakóhelyem és barátaim) leszámítva is kitűnik, hogy mindenki jól érezte magát, és alig várjuk a folytatást! A következő előre láthatólag december 30-án lesz, mindenkit szeretettel várunk!