Lecserélni a lakást egy kerekeken guruló lakótérre? Elsőre bizarr ötletnek tűnik, de Jonathan számára ez volt az álom. Éppen ezért vett egy használt Blue Bird iskolabuszt 2019-ben, majd elkezdte magát kiokosítani, hogy lehetne belőle egy praktikus és otthonos lakóhelyet varázsolni? Észszerűen felmérte a helyzetet, és rájött, hogy több olyan dolog van, amihez neki nincs meg a szakértelme, ezért a busz átalakításához szakemberek segítségét kérte.
Összesen 175 ezer dollárt fordított rá, vagyis átszámítva 55 millió forintba került a teljes átalakítás. A munkálatok azonban azért emésztettek fel ennyi pénzt, mert Jonathan tudta, hogy olyan lakóbuszt szeretne építeni, amiben állandóan lehet tartózkodni. Nem akart tehát a helyváltoztatás lehetőségével élni. Az Oregon államban (USA) található Bendben került fix helyére az autóbusz. Körülbelül 2022 óta él ebben a buszban és két évvel ezelőtt párja is csatlakozott hozzá.
Ebben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az autóbusz nagyon otthonos belsőteret kapott. Leginkább egy vidéki parasztházra hasonlít belülről és ebben nagy adag tudatosság is van. A csúcsot az elülső traktusban lévő nappali jelenti, ami egyáltalán nem úgy néz ki, mintha egy buszból alakították volna ki. A plafonon rusztikus fagerendák vannak, az ablakok felett pedig függönykarnisokat helyeztek el. A világosbarna bőrkanapé és a fahatású burkolat csak tovább fokozza a hatást. A tágasság érzetet növeli, hogy a tetőt is megemelték, így jóval nagyobb lett a belmagasság.




A nappali mellett található a jól felszerelt konyha, amiben mosogató, sütő, mikrohullámú sütő, négyégős főzőlap, valamint egy nagyobb konyhapult is helyet kapott. Az alsó-felső konyhaszekrényekben pedig remekül elhelyezhetők a különféle tányérok, illetve edények. A konyha kialakításánál is ügyeltek arra, hogy olyan hatást keltsen, mintha egy ház főzőhelyisége lenne. A minél teljesebb hatás érdekében fatüzelésű kályhát is beállítottak. A mögötte lévő falra pedig retró hangulatú fali csempe került.
Hátul egy tágas hálót alakítottak ki, amiben egy olyan franciaágyé a főszerep, amit megemeltek, így alatta lehetőség nyílt plusz tárolórekeszek kialakítására. Természetesen a stílus itt sem törik meg, hiszen a fakeretes oldal ablakok felett függönykarnisok is vannak. Praktikus módon a zuhanyzóval felszerelt fürdőszobát és a WC-t közvetlenül a háló mellett helyezték el.
A kritikus rendszereket teljesen önellátásra tervezték. A tetőre szerelt 1200 wattos napelemrendszer napközben folyamatosan tölti a nagy, 1200 Ah kapacitású akkumulátorcsomagot, amely elegendő áramot biztosít több háztartási eszköz egyidejű működtetéséhez, generátor használata nélkül. A buszban megtalálható még egy 100 gallonos (kb. 380 literes) frissvíztartály, egy ugyanekkora szürkevíz‑tartály, valamint egy fixen beépített, 20 fontos (kb. 9 kg‑os) propánpalack, amelyet általában csak évente egyszer vagy kétszer kell újratölteni. Minden biztosított tehát két fő számára a folyamatos tartózkodás érdekében.
Ha pedig a párocskának levegőzi támadna kedve, akkor kimehetnek a tetőn található teraszra, ahonnan csodás kilátás nyílik a környéken lévő erdőre.



