Több mint 50 évvel ezelőtt, napra pontosan 1975. január 1-én indult el az Iveco története, amely öt márka a FIAT Veicoli Industriali, az OM, a Lancia Veicoli Speciali, a Unic és a Magirus-Deutz egyesülésével jött létre. Az Industrial Vehicles Corporation – tehát az Iveco márka két hivatalos forgalmazója, a kisigmándi székhelyű Eurotrade Kft. és a szigetszentmiklósi ECO-tech visiON Kft. június közepén, nem sokkal a nagy hivatalos Iveco rendezvény után ünnepelte meg e jeles évfordulót.
„Az ötvenéves múlt mögött tulajdonképpen sokkal több szakmai tapasztalat van, mert akár a Unic, akár a FIAT, az OM, vagy a Magirus vállalatokat nézzük, akkor elmondható, hogy már a 19. század végén megalakultak és azóta gyártottak tehergépjárműveket. Az Iveco tehát egy sokkal nagyobb múltra visszatekintő formáció” – hívta fel a figyelmet a félévszázados évforduló kapcsán Molnár Tamás, az ECO-tech visiON Kft. ügyvezetője.
Legendás V8-as
Hazánkba a ’80-as években érkeztek meg az első Iveco márkájú teherautók a Hungarocamionhoz. „1987-ben került a vállalathoz az első TurboStar. Mikor megláttuk őket lerohantunk a hetedik emeletről, körbe rajongtuk, körbe csodáltuk őket. Az Iveco TurboStar új korszakot hozott el, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy megváltoztatta a sofőrök életét. Azok a gépjárművezetők, akik ilyen teherautókkal dolgozhattak, irigyelt embereknek számítottak a Hungarocamionnál” – emlékezett vissza Boncsér Sándor, az International Truck of the Year magyar zsűritagja, aki 1983-ban kezdett el a Hungarocamionnál dolgozni.





Az Iveco TurboStar fejlesztése 1980-ban kezdődött és legalább két évet öleltek fel a munkálatok. Az első prototípusokat 1982 szeptemberében kezdték el. Annak érdekében, hogy minél sikeresebb legyen, az Iveco kétezer sofőrt kérdezett meg. Az olasz mérnökök két szempontra, a komfortra és a teljesítményre fókuszáltak. Végeredményben egy ergonomikus 2,3 méter széles és 1,7 méter belső magassággal rendelkező utastér jött létre. A TurboStar olyan extrákkal volt felvértezve, mint például az elektromos ablakemelő, az állítható kormánymagasság, vagy éppen a légrugós ülés.
Ikonikus modellek balról-jobbra: Iveco Daily (második generáció), Iveco Eurocargo és Iveco TurboStar
Molnár Tamás, az ECO-tech visiON Kft. ügyvezető igazgatója felszelte az S-Way-re hasonlító tortát
A nyerges vontatós változatokat légterelővel szerelték, így 0,53 légellenállási együtthatóra (Cw) tettek szert. A típus hajtásáról kétféle dízelmotor gondoskodott. Az egyik egy 13 798 köbcentiméteres, hathengeres, intercoolerrel ellátott, 330 lóerős blokk volt (190.36), a másik pedig egy V8-as, 17 174 köbcentiméteres hengerűrtartalmú, 480 lóerős variáns (190.48) volt. A megrendelők ZF Ecosplit 16 fokozatú szinkronizált sebességváltóval, vagy Fuller gyártmányú 13 sebességes váltóval társíthatták ezeket az erőforrásokat.
Szériagyártása 1984-ben indult és legalább 10 évig volt gyártásban. A nyeregszerkezettel szerelt változatok mellett merev alvázas, háromtengelyes kivitelben is kigördült a gyárkapun. Összesen alatt mintegy 50 ezer példány készült belőle, amivel megalapozta az Iveco márka sikerét a nehéz-kategóriás teherautók szegmensében Európában. Megalakulása óta egyébként az Iveco öt alkalommal (1992,1993,2003,2013, 2016) nyerte el a Truck of the Year címet, amelyet 1977 óta ítélnek oda.
Buszfronton is erős
Az Iveco napjainkban már nemcsak kishaszonjárművek, vagy a nehéz kategóriás teherautók terén számít közismertnek, hanem az autóbuszok szegmensében is. „Egy olyan márkáról beszélünk, amely a második helyen áll Európában a piaci részesedés tekintetében, bizonyos szegmensekben, így például az intercity és a helyközi autóbuszoknál pedig az első helyet foglalja el bizonyos országokban” – hívta fel a figyelmet Lukács Gyula, aki immáron 10 éve foglalkozik az Iveco buszok hazai értékesítésével.
Lendületes és szögletes vonalak találkozása az Iveco S-Way-nél
Kiemelte továbbá, hogy az intercity és helyközi buszok gyártását végző gyár Közép-Európában, csehországi Vysoké Mýto-ban található. Ez az üzem idén ünnepli 130 éves fennállását és korábban Karosa márkájú autóbuszok készültek itt. Az Iveco buszüzletágának története egészen 1999-ig nyúlik vissza, amikor a Renaulttal közösen megalapították az Irisbust. Egy darabig ez a cég birtokolta a mátyásföldi és a székesfehérvári Ikarus gyárat is, 2003-ban az olaszok kivásárolták a franciákat. Ezt követően az olyan népszerű típusok, mint például a Crossway, vagy a Citelis Iveco márkanév alatt készülhetett tovább.
Szakmai nap Kisigmándon
Az Eurotrade Kft. egész napos programsorozattal készült az Iveco 50. évfordulójára, amelynek egyik fénypontja volt egy, az alternatív hajtásláncok jövőjével foglalkozó pódium-beszélgetés. „Cégünk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy partnereinknek ne csak értéket, hanem élményt és szeretetet is adjunk”- hangsúlyozta Szűcs Attila, az Eurotrade Kft. ügyvezető igazgatója megnyitó beszédében. Hozzátette: a szakmai nap méltán alkalmas volt arra, hogy értékes információval gazdagodjanak azok, akik már rendelkeznek valamilyen tapasztalattal az Iveco járművek üzemeltetése terén, de véleménye szerint azok számára is hasznos lehetett, akik jelenleg Iveco márkájú járművek beszerzését tervezik.
Szűcs Attila, az Eurotrade Kft. ügyvezető igazgatója is megidézte a TurboStar szellemét
Az Eurotrade Kft. hatalmas jármű-kiállítással készült a jeles napra. Az Iveco Daily-k közül nemcsak a hagyományos, zárt furgon kivitelek sorakoztak fel az udvaron, hanem láthatóak voltak olyan speciális változatok is, mint például az emelőkosaras, vagy hűtőrakteres változatok. A kínálat zászlóshajójának tekinthető S-Way országúti vontató mellett pedig az építőipari munkákra tervezett T-Way-be is be lehetett ülni. A történelmet pedig korábbi generációs Iveco Daily-k, illetve egy eredeti állapotában tündöklő Iveco TurboStar képviselte, amelyet időnként beindítottak a látogatók nagy örömére.
Globális multi
Mindkét rendezvényen kiemelték, hogy az Iveco jelenleg hét márkát tudhat magáénak. A vállalat az elmúlt 50 évben globális vállalkozássá nőtte ki magát, ugyanis mintegy 160 országban, legalább 3500 értékesítési vagy szervizponttal van jelen. Érdekesség, hogy több vegyesvállalatot is alapított, hiszen Kínában például a Naveco, valamint SAIC-Iveco Hongyan cégek megalapítása felett „bábáskodott”.
A vállalatcsoport emellett számos márka mögött áll stabil, pénzügyi befektetőként. Jelenleg hét márkát tudhat magáénak. Ezek között található az építőipari teherautókkal foglalkozó ASTRA, a sebességváltók, dízel- és benzinmotorok gyártója, az FPT Industrial, a francia Heuliez buszgyár, a katonai teherautók gyártásával foglalkozó IDV, az Iveco Bus, valamint a finanszírozási szolgáltatásokat nyújtó Iveco Captial. Ennek köszönhetően a kínálat ma 2,5 tonnától egészen 60 tonnáig terjed a haszongépjárművek terén.
Egy ritka változat: emelőkosaras Iveco Daily
Az Iveco mamut méretét jól tükrözi, hogy hét gyártóüzemet és nyolc fejlesztő- és kutatóközpontot tart fenn Európában, Ázsiában, Afrikában, Óceániában és Latin-Amerikában. Évente mintegy 160 ezer darab haszongépjárművet gyárt. A hagyományos utcai használatra szánt teherautók mellett a versenysportokban is jeleskedik időről-időre. 2012-ben például az Iveco gyári csapata nyerte meg a Dakar-ralit, majd egy évvel később hat szakaszgyőzelmet is arattak, ami nem kis teljesítmény egy haszongépjárműtől.
A vállalat félévszázados történelme tehát tovább íródik Magyarországon és Európában egyaránt. Az Iveco, mint minden más vállalat a szegmensben tovább halad a hajtáslánc diverzifikáció, valamint a tehergépjárművek és autóbuszok karbonlábnyomának csökkentése felé vezető úton.
Ha kíváncsi vagy a legújabb Iveco buszra, akkor kattints ide. Ha pedig inkább az érdekel, hogyan teljesített az Iveco Daily a Vezessnél, akkor kattints erre a linkre.