Az elmúlt években elektromos és hatótávnövelős elektromos típusokkal képviseltette magát a villamosítás piacán a Nissan. Most itt az első plug-in hibrid modelljük, egy pickup, amely első körben csak Kínában lesz kapható – ott is gyártják –, később azonban exportálni is fogják – hogy hova, azt később jelentik be.

23 fotó

A Frontier Pro nemcsak a Nissan első plug-in hibridje, de a márka első villamosított pick-upja is. A belső égésű komponens egy másfél literes benzines turbómotor, amelyhez a sebességváltóra illesztett villanymotor társul.

Különösen takarékos kisteherautó a Nissantól 6

A rendszerteljesítmény meghaladja a 300 kW-ot (408 LE), a kombinált forgatónyomaték a 800 Nm-t, ami arra enged következtetni, hogy a két erőforrás hasonló teljesítménnyel bír, vagy talán a villanymotor erősebb is valamivel. Az akkumulátor mérete nem ismert, de a tisztán elektromos hatótávolság igen: a 135 kilométer azonban a kínai szabványok szerint értendő, a WLTP-norma szerint érezhetően kevesebbet tudna az autó.

Különösen takarékos kisteherautó a Nissantól 7

Bár alvázas, a Frontier Pro elsősorban életmód-pick-up – erre utal az orrát díszítő LED-sor is, amely részben az 1980-as években bemutatott, ikonikus Nissan D21 Hardbody orrkialakítását idézi. Igaz, ott még nem világított a Nissan-logó.

Különösen takarékos kisteherautó a Nissantól 8

Az ötüléses utastérben nagy méretű (14,6 colos) érintőképernyő, kétszintes padlókonzol és masszív kapaszkodók találhatók, a hajtóakkumulátor a hátsó ülések alatt kapott helyet. Az első ülések akár szellőztetett, fűtött, masszírozós kivitelben is elérhetők.

Különösen takarékos kisteherautó a Nissantól 9

Nem öngyilkos ajtós a Nissan Frontier Pro, ez egy számítógéppel generált kép, amelyről kiretusálták a B oszlopot és az ajtókat

Az öt lengőkaros hátsó felfüggesztéssel és a nyomatékelosztást automatikusan szabályozó, intelligens összkerékhajtással szerelt Frontier Pro hátul elektromechanikus részlegesen önzáró differenciálművet kapott, a hajtáslánc négy üzemmódban (hibrid, elektromos, sport és hó) vezérelhető.

Különösen takarékos kisteherautó a Nissantól 10

Alapfelszerelés a tetősín, valamint a motorosan mozgatható, rolós platófedél. A Frontier Pro támogatja a V2L funkciót, azaz külső fogyasztókat tölthetünk, működtethetünk róla, beleértve akár a teljes háztartást. A V2L csatlakozó legnagyobb kimenő teljesítménye 6 kW.

Különösen takarékos kisteherautó a Nissantól 11

V2L aljzatok a platón. A fülkében hűtőszekrényt is találunk

A Nissan és a Zhengzhou Nissan közös fejlesztése még az idén forgalomba kerül Kínában, a többit pedig majd meglátják.