Az előző évtizedben úgy tűnt, hogy az európai buszgyártásból egy kis balti állam, Litvánia is jobban kiveheti a részét. 2015-ben először csak a minibuszok terén, három évvel később viszont már az elektromos buszok terén sikerült színpadra lépniük. Bemutatkozott ugyanis a Dancer Bus, amely több szempontból “újhullámosnak” számított a maga nemében.

Egyfelől tisztán elektromos hajtással rendelkezett. Az alig 8,6 tonna össztömegű autóbuszt 340 LE (250 kW) ZF AxTrax elektromos portáltengely hozta mozgásba. Másfelől pedig nem acél, hanem műanyag kompozitból készült karosszériával rendelkezett, amelynél meg eldobható PET-palackokból készült keveréket is felhasználtak, újrahasznosítás gyanánt. (Nálunk korábban a NABI gyártott sikeresen ilyen buszokat.) Az eredmény így egy könnyű, ámde nagy ellenálló képességgel rendelkező karosszéria lett. A relatíve kis önsúly révén pedig a 12 méter hosszú villanybusz kedvező energiafelhasználási értékekkel (1 kWh/km) bírt.

A Dancer busz 2023-ban még a brüsszeli Busworld szakkiállításon is bemutatkozott, tehát jó esélye volt arra, hogy berobbanjon a köztudatba. Ez azonban nem így lett és gyártója, a Vejo Projektai a LinkedIn közösségi oldalon jelentette be, hogy nincs tovább, “vége a táncnak”. A kellemetlen feladat ráadásul magára az alapítóra, Alvydas Naujekas-ra hárult.

4 fotó

A csőd hátterében számos tényező áll, de az teljességgel kizárható, hogy ne lenne kereslet városi elektromos autóbuszokra, hiszen az európai villanybusz piac folyamatosan bővül. Tavaly, 22 százalékos növekedés mellett közel 8 ezer elektromos városi autóbusz talált gazdára Európában (Nagy-Britanniát is beleértve). Az sem elhanyagolandó tényező, hogy szinte a Dancer bemutatásával egy időben az egyik legnagyobb e-busz gyártó, a Solaris Bus&Coach is megjelent Litvániában.

Az azóta eltelt idő óta mindössze öt darab Dancert sikerült eladni Klaipėdában, tehát abban a városkában, ahol a busz egyébként is készült. Közben a vállalat gyakran azt hangoztatta, hogy 500 darabos gyártási kapacitással rendelkezik. Alvydas Naujekas szerint a csőd azonban még így is elkerülhető lett volna, mert lehetőség lett volna a pénzügyi problémák megoldására, a NuCapital ebben nem volt partner. Ez az a cég, amely korábban 1,8 millió eurós hitelt biztosított a Vejo Projektai számára.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a litván főváros, Vilnius által beszerzendő 145 elektromos busz egyike sem lesz Dancer, magyarul az innovatív konstrukciónak még saját hazájában sem volt igazán piaca.