Minden márciusban kezdődött, amikor egy fekete álcával közlekedő kamiont fotóztak Norvégiában. Bár a járműnek DAF-logós gázolajtartálya volt, még nem lehetett tudni, hogy egy haszonjárműgyártó újdonságáról, netalántán egy sufnituningról van-e szó. Akkor megkérdeztük a holland gyártó hazai forgalmazóját, akik azt válaszolták, hogy maguk sem tudnak a rejtélyes nyerges vontatóról. 

Több mint egy hónappal ezelőtt aztán újabb álcás kamion tűnt fel, ezúttal már Hollandiában. Egyes holland szakportálok szerint ez egyértelműen a legújabb DAF XF volt Super Space vagy Space Cabbel, de mások sikeresen lencsevégre kaptak egy alacsonyabb fülkés változatot is, amelynek álruhája alatt valószínűleg a legújabb CF rejtőzött. A Bigtruck.nl újságírója aztán a napokban egészen közel merészkedett az egyik tesztkamionhoz (felső kép) és ennek köszönhetően a portál részletes fotókat közölhetett róla. Ennek nyomán aztán a lengyel dizájner, Wojciech Karolczak rögtön el is képzelte, milyen lehet az új DAF, de ezek még nem hivatalos sajtófotók. 

Megvan, hogy nézhet ki az új DAF XF 1

Forrás: Wojciech Karolczak

A Bigtruck.nl szerint az álcázott DAF-ot az egyik Simon Loos telephelynél vették észre. A rendszámtábla alapján gyorsan utánanéztek a jármű adatainak, és eszerint az újdonság a Paccar 11 literes (MX-11), 450 lóerős teljesítményű motorjával van felszerelve. Ez még önmagában nem újdonság, viszont a 4 méteres tengelytáv és a nagyobb fülke igen. A holland újságírók lemérték a kabint, és az állítólag körülbelül 35 centiméterrel hosszabb a jelenlegi modellnél. A Space Cab ugyanis 225 centiméteres hosszúságban készül, viszont a tesztkamioné már 260 centiméter. Ennél is fontosabb azonban, hogy az ajtó mögötti rész, tehát ahol a hálóágy van, 14 centiméterrel hosszabb a jelenlegi változatnál.  

Nagyobb fülkék a láthatáron

A nagyobb és tágasabb kabinra azért van lehetősége a DAF-nak, mert az Európa Tanács 2020. szeptember 1-jétől engedélyezte az aerodinamikai szempontból kedvezőbb kialakítású fülkék fejlesztését és gyártását a haszonjárműgyártók számára. Ennek azért van jelentősége, mert így hosszabb vezetőfülkék alkalmazása a jövőben már nem megy a hasznos raktér hosszúságának rovására. Vagyis eltérhetnek a gyártók a 16,50, illetve 18,75 méteres szerelvényhossztól, de figyelembe kell venniük azt, hogy a pótkocsik rakodási mérete nem változhat és a szerelvény fordulási sugara sem lehet nagyobb 12,50 méternél. Az Európai Unió azt várja a szabályozástól, hogy az áramvonalasabb fülkék előtérbe kerülésével 10 százalékkal csökkenhet a teherautók üzemanyag-felhasználása, illetve károsanyag-kibocsátása.

Megvan, hogy nézhet ki az új DAF XF 2

Forrás: Wojciech Karolczak

A Bigtruck.nl újságírója természetesen nemcsak a fülke hosszát mérte le mérőszalagjával, hanem még más érdekességekre is rájött. Egyik ilyen, hogy az álcázott nyerges vontató mellső tengelynél lévő túlnyúlása 25 centiméterrel nagyobb a mostaninál (135 cm).  Az tehát borítékolható, hogy az új Space Cab jóval több helyet fog kínálni az eddiginél, ráadásul ez még nem is a csúcsmodell. A Super Space Cabbel szerelt változat ugyanis várhatóan magasabb lesz a most lefotózott álcás nyerges vontatónál. A külső megjelenést illetően elmondható, hogy az XF teljesen áttervezett hűtőráccsal, új, kissé a Scania fényszóróira hajazó LED-es lámpatestekkel, illetve LED-es felső helyzetjelző fényszórókkal, valamint áramvonalasabb tetővel rendelkezik. 

A holland portál szerint új DAF-oknál “peronablak”, vagy divatos nevén “city window” is lesz a holtterek csökkentése érdekében. A DAF várhatóan idén leplezi le az újdonságot, ami jövőre kerülhet gyártásba.

Hogy tetszene az új DAF, ha valóban így nézne ki?
Jobb mint az előző
67% (260)
Rosszabb mint az előző
9% (33)
Nekem mindegy, csak menjen, mint a meszes.
24% (93)