Tavaly annyira túlsúlyba kerültek az elektromos furgonokkal kapcsolatos bejelentések, hogy az ember alig győzte kapkodni a fejét. Nemcsak a startupok, hanem a nagy múltú gyártók is sorra jelentették be a terveiket és újdonságaikat ezen a téren. A sort idén a General Motors folytatja, amely egy teljesen új márkával, a BrightDroppal lépne piacra ebben a szegmensben.

A BrightDrop első terméke egy négykerekű raktári szállítókocsi, amely már 2021 első felében elérhető lesz. Az EP1-es hajtásáról elektromos kerékagymotorok gondoskodnak, tehát nem az alkalmazottnak kell majd tolnia, ami könnyebbé teheti a munkavégzést a kiszállítással foglalkozók számára. A zárható ajtókkal rendelkező szállítókocsi teherbírása 90 kg, így mind a raktárakban, mind pedig a házhoz szállítást végző furgonokban hasznos munkaeszköznek bizonyulhat.

A General Motors is elektromos furgont fejleszt 1

A General Motors nagy dobása ugyanakkor az EV600-as könnyű teherbírású elektromos furgon lesz, amit elsősorban csomagkiszállítással foglalkozó vállalatok igényei alapján fejlesztenek. A jármű klasszikus “dobozos” kivitelben készül majd és a jelek szerint nagyon jól lehet majd pakolni, mivel 16,9 köbméteres raktérrel tervezik. Az EV600-as össztömege azonban így sem haladja meg majd a 4,5 tonnát.

A furgont a GM tavaly bemutatott, új fejlesztésű Ultium akkumulátorcsomagjával látják el, amelyet elsőként az elektromos Hummerbe és a Chevrolet pickupba építenek be. Bár az energiatároló csomag várható kapacitásával kapcsolatos értéket még nem tettek közzé, de annyi bizonyos, hogy egy feltöltéssel 402 kilométert tehet majd meg az EV600-as. A GM új akkumulátora ugyanakkor akár 200 kWh teljesítményű változatban is készülhet, ami akár több mint 600 kilométeres hatótávot is lehetővé tesz. Ettől függetlenül papíron már most nagyobb hatótávot kínál, mint a 2022-re beharangozott eTransit, amit az észak-amerikai piacon is fognak forgalmazni.

A General Motors is elektromos furgont fejleszt 2

Az EV600-ast számos vezetéstámogató rendszerrel, így többek között parkolási asszisztenssel, automata vészfékrendszerrel, sávtartó asszisztenssel, intelligens fényszóró szabályozással, valamint HD felbontású tolatókamerával is felszerelik, ráadásul ezek az alapfelszereltség részét képezik. Extraként az üzemeltetők többek között holttérfigyelő rendszert és keresztirányú forgalom figyelő asszisztenst is kérhetnek hozzá.

A General Motors új elektromos furgonjából még az idén elkészül egy kísérleti széria, amelyet a FedEx Express fog üzemebe helyezni. Számítások szerint az EV600-assal 25 százalékkal több csomagot lehet kézbesíteni a hagyományos belsőégésű motorral szerelt járművekhez képest. A BrightDrop forgalmazása pedig várhatóan 2022-ben indul, valószínűleg már a GM valamelyik jól ismert márkaneve alatt.

Kövess minket a Facebook-on!