Az új Ford E-Transitot online sajtótájékoztató keretében leplezték le csütörtök délután. Bár a modellről már néhány részlet ismert volt, ezúttal a legfontosabb paraméterekre is fény derült. Ez pedig nem más, mint maga az akkumulátor és a hajtáslánc, hiszen a karosszéria és dizájn nagyjából adott.  

Izmos villanymotor 

A jármű mozgatásáról 269 lóerős (198 kW), illetve 430 Nm forgatónyomatékú villanymotor gondoskodik, ami jelen pillanatban a legerősebb elektromotornak tekinthető az Európának készülő e-furgonok között. A figyelemre méltó teljesítményhez nagy hasznos teherbírás párosul: a dobozos kiviteleknél ez az érték 1616 kg, míg az önjáró alvázas változatoknál akár 1967 kg is lehet. 

A jövendőbeli vásárlók dobozos áruszállítók, duplakabinos áruszállítók, valamint önjáró alvázas kivitelek közül választhatnak. A kínálat 25 féle konfigurációt tartalmaz, többféle hosszúsággal és tetőmagassággal, valamint maximálisan 4,25 tonnás megengedett össztömeggel. Valamennyi változat hátsókerék-hajtással gördül le a jövőben a törökországi Ford Otosan Kocaeli üzemének erre a célra épített gyártószalagjáról. Az észak-amerikai piacra szánt változatokat pedig a Missouri államban található Kansas Cityben szerelik össze. 

350 kilométeres hatótávval érkezik a Ford E-Transit 1

Lassú és gyorstöltés egyaránt elérhető hozzá.

Tekintélyes hatótáv 

Az E-Transitot 63 kWh összteljesítményű akkumulátorcsomaggal szerelik, amely  a gyártó közlése szerint egy feltöltéssel kedvezőtlen időjárási körülmények mellett, megrakva 350 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé (WLTP). Ez azt jelenti, hogy elvben a jármű nemcsak a belvárosi, hanem a regionális áruszállítási feladatokra is bevethető. Ráadásul azt mondják, hogy Eco üzemmóddal ugyanakkor 8-10 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználása. Ez a beállítás lehatárolja az E-Transit végsebességét, szabályozza a gyorsulás mértékét és úgy vezérli a klímaberendezést, hogy az autó hatótávolsága a lehető legnagyobb legyen.

Ha valaki szeretné energiaforrásként használni a saját E-Transitját, akkor annak akkupakkjáról 2,3 kW-os teljesítménnyel működtethetik saját elektronikai berendezéseiket, szerszámaikat. Mindez praktikus megoldás lehet az építkezéseknél, illetve egyéb terepmunkáknál. Energiatároló berendezése váltóáramú csatlakozóról és egyenáramú gyorstöltőről egyaránt feltölthető. 11,2 kW-os lassú töltővel 8,2 óra alatt, 115 kW-os gyorstöltővel pedig 34 perc alatt nyerhető vissza a teljes hatótáv. 

350 kilométeres hatótávval érkezik a Ford E-Transit 2

Az E-Transit akkumulátora akár energiaforrásként is használható.

Az E-Transit esetében alapáras lesz a Ford Pass Connect modem, amellyel az üzemeltetők számos konnektivitási szolgáltatáshoz férhetnek hozzá. Ennek köszönhetően a flottamenedzserek valós idejű információkhoz juthatnak az E-Transitok üzemeltetésével kapcsolatban. Mindamellett nyomon követhetik a hálózatba kapcsolt járműveik energiafogyasztását és futásteljesítményét is. Az E-Transit felszereltségében 12 colos, színes érintőképernyő is helyet kapott az infotainment és a multimédia rendszerek kezelésére. 

Vezetéstámogató rendszerek 

A sofőr munkáját olyan vezetéstámogató rendszerek segítik, mint például az automatikus jelző tábla felismerés, az intelligens sebesség szabályozó, amely azonosítja a sebességkorlátozásokat és ennek megfelelően határozza meg a furgon haladási tempóját. Emellett elérhető még a járműhöz a sávváltást segítő rendszer, a keresztirányú forgalmat is figyelő tolató asszisztens, valamint a holttérfigyelő rendszer. A szegmens elvárásainak megfelelően a jármű klimatizálása előre programozható, így a sofőr tetszés szerint hűtheti le, vagy fűtheti fel a kabint használat előtt. Akár akkor is, amikor a jármű még töltőn van. 

350 kilométeres hatótávval érkezik a Ford E-Transit 3

12 colos középső kijelzővel érkezik az E-Transit.

Alacsonyabb szervizköltségek 

A Ford szerint az E-Transit szervizköltsége körülbelül 40 százalékkal alacsonyabb, mint a belső égésű motorral hajtott modellek esetében, ami csekélyebb fenntartási költséget jelent. Európában a Ford 160 ezer kilométerre vagy nyolc évre szóló garanciát biztosít az akkumulátorra és a nagyfeszültségű elektromos részegységekre, de az online sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a márka jelenleg is dolgozik azon, hogy ezt a garanciát bizonyos mértékben kiterjeszthesse. 

Európában 2022-ben jelenhet meg az E-Transit, amelynek a VW eCrafter/MAN TGE párossal, valamint a Mercedes-Benz eSprinter kell majd megküzdenie a vásárlók kegyeiért. Az elektromos kishaszonjárművek elterjedését minden bizonnyal ösztönözni fogják a nagyvárosokban kialakítandó zéró emissziós zónák, amelyekbe már csak tisztán elektromos járművekkel lehet behajtani. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Ford
Kép(ek) forrása: Ford