Csiszár Martin 28 évesen úgy döntött, hogy kamionsofőrnek áll. Nem csoda, hiszen már a dédszülei is ezzel keresték a kenyerüket a 1930-as években. Édesapja pedig a ’90-es években vágott bele ebbe az iparágba, így már gyerekként megtapasztalhatta a fuvarozás szépségeit. 

Martin szeretett volna egy saját nyergest, de csak használt jöhetett szóba a rendelkezésre álló keret alapján. Nem volt kifejezetten Renault-párti, de mivel édesapja is ilyen márkájú járművel dolgozik, ezért nem zárkózott el a T-modelltől sem. Eredetileg egy sima, fehér, mezei nyergest szeretett volna, de aztán rábukkant a T-01 Racingre, amiből egyelőre még nagyon kevés van a világon. Egy tréler konkrétan az egész kelet-európai régióba két darab ilyen nyergest hozott, a másikat Bulgáriába vitték. A jármű láttán joggal támadhat fel bennünk a “déjavú” érzés, hiszen idén márciusban mutatta be a francia gyártó az autóversenyzés által inspirált nyerges vontatót, a T-01 Racinget. 

Magyar srác hajtja a Renault tuning vontatóját 1

Vonzza a tekinteteket.

Szebb, mint új korában 

Ez a különleges nyerges egyáltalán nem valami sajátos útkeresés a Renaultnál. Az autóversenyzés náluk kiemelt terület, nemcsak a Forma-1-es kamionok miatt. Hogy mennyire áthatja a versenyzés a márkát, arra jó példa, hogy a Magnumot váltó T-modellt, bemutatásának évében, vagyis 2013-ban, a Le Mans-i Bugatti versenypályán is prezentálták a nagyközönségnek. Hihetetlen, de azóta már eltelt 7 év és a T-családba tartozó Renault teherautók immáron bőségesen ott vannak a használt piacon. Csiszár Martin T-modellje is köztük volt, amely eredetileg talán Franciaországban, vagy Németországban rótta az utakat. 

Egy szép napon aztán a francia gyártó valamelyik, számunkra ismeretlen ügyfele érvényesítette a visszavásárlási garanciát a szerződésében és a Renault Trucks, ahogyan azt kell, visszavette a nyerges vontatót használtként. Nyilván ahogyan a legtöbb haszonjármű gyártó, így a Renault sem engedheti meg magának, hogy visszavásárolt járművekkel töltse meg a telephelyeit, ezért általában igyekeznek minél hamarabb túladni ezeken. Hiszen a parkoltatás a haszonjárműveknek sem tesz jót. 

Magyar srác hajtja a Renault tuning vontatóját 2

Mintha csak egy versenykamion lenne.

A kérdést a Renault Trucks tökélyre fejlesztette. A Bourg-en-Bresse-i gyárában ugyanis külön gyártósor működik a használt járművek átalakítására. Ott gyári szakemberek eredeti alkatrészekkel és gyári szabályok alapján végzik el a teherautók modifikálását. Ez a magyar földre érkezett T-01 Racing is ott nyerte el jelenlegi megjelenését. Ha úgy tetszik, ott kapta meg az “optikai tuningot”. A mindössze néhány éves nyerges vontató 350 ezer kilométeres futásteljesítménnyel jó alapnak bizonyult ahhoz, hogy vagány nyergest faragjanak belőle. 

Így születnek újjá a használt teherautók

A Renault Trucks használt teherautó átalakítással foglalkozó részlege többféle saját modellel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az újjászületett és átalakított teherautók lényegében új fantázianeveket kapnak. Az egyik ismertebb modellnek az X-Road számít, amit kifejezetten billencsezésre készítenek fel. A másik a P-Road, ami pedig a nyerges vontatókból alvázas teherautóvá átalakított változatokat foglalja magába. Az X-Port viszont az Euro VI-os változatok Euro III-assá történő átépítését jelenti, amire leginkább Afrikából és a Közel-Keletről mutatkozik igény. A legfrissebb modell pedig a T-Racing, amiből viszont nem terveznek tömegterméket csinálni. A használt teherautók újjászületése attól függ, hogy éppen mennyire kell hozzányúlni.

Egy exportra szánt Euro III-as átalakítás néhány óra alatt megvan, míg egy alvázas átalakítás akár négy napot is igénybe vehet. A Racing változatból egy hónapban pedig körülbelül három tud legördülni a gyártószalagról. Az átalakítással kapcsolatos papírmunkát a gyártó intézi, azaz a vevőknek általában ezzel már nincs dolga, kivéve, ha saját tulajdonban lévő járművet szeretnének átalakíttatni.

Magyar srác hajtja a Renault tuning vontatóját 3

A T-01 Racing hajtásáról 13 literes, 480 lóerős dízemotor gondoskodik.

Autóversenyzés ihlette 

A külső dizájn a Halle du Design (HDD) kreativitásának köszönhető. A fülkén három szín – a mattfekete, a tűzvörös és a citromsárga – kombinációja jelenik meg élénk és dinamikus összhatást keltve. A három fő szín nem keverve, hanem egymástól megfelelő távolságban, a kabin különböző részein tűnik fel.  A lángvörös például a lépcsőkön és a lökhárítón, a citromsárga pedig a felnikről és a napellenzőről köszön vissza. A tetőlégterelő fekete, míg a gázolajtartályokat védő oldalburkolatok pedig karbon színben pompáznak. A fülke egyik oldaláról sem hiányozhat ugyanakkor a 01-es versenyszám, egyedivé varázsolva ezzel a T-modellt. 

Magyar srác hajtja a Renault tuning vontatóját 4

A műszerfal szürkeségét feldobják a vidám színek.

A vidám és sportos színek a fülke belső teréből is visszaköszönnek. A műszerfal szürkeségét a piros légbeömlők, valamint a szélvédőhöz közelebb eső kapaszkodók piros festése töri meg. A műbőr borítású multikormány is piros színű betétet kapott és a műszerfal képzeletbeli középpontjába is beépítettek egy függőleges piros elemet, ami vizuálisan szintén feldobja az összképet. A kormánytól jobbra, az állóklíma kezelőgombjait, valamint egy ide-oda pakolható gombsort magába foglaló részen pedig “Ultimate” karbonmintás borítást alkalmaztak, ami egyértelmű utalás a versenyautók világára. 

Magyar srác hajtja a Renault tuning vontatóját 5

Hétköznapi teherautóból, nem mindennapi munkaeszközt faragtak a Renault szakemberei.

A sofőr a fáradalmait a széles matraccal ellátott ágyon pihenheti ki, kísérője pedig az egy mozdulattal lehajtható felső ágyon pihenheti ki a fáradalmait. Természetesen koruk nyergesinek elválaszthatatlan része a hűtőláda, ebben a T-01 Racing-ben egy 40 literes elektromos hűtő dolgozik, amit az alsó ágy alól lehet kihajtani. A szélvédő felett pedig nagy tárolórekeszek állnak rendelkezésre, csak úgy, mint a többi Renault T nyerges esetében. 

Liazzal kezdték 

Óhatatlanul adódik a kérdés, vajon nem nagy ugrás-e egy ilyen villantós nyerges egy első autós fuvarozónak? “Nálunk a fuvarozás anyai ágról öröklődött és édesapám akkor vágott ebbe bele, miután összeházasodott édesanyámmal. Anno egy kék Liaz teherautóval vágtunk bele ebbe a szakmába, később folyamatosan bővült a családi flotta”– árulta el Martin ezzel kapcsolatban.

Magyar srác hajtja a Renault tuning vontatóját 6

Az egyedi T-modellt elsőként egy magyar srác, Csiszár Martin fogja hajtani idehaza.

“Nekem a gyerekkoromat gyakorlatilag végig kísérte ez a munka, mondhatni a kamionokban nevelkedtem. Régen nem úgy volt, mint most, hogyha lerobban egy autó, akkor egyből megy az assistance, aztán megjavították. Korábban, ha egy sofőr hajnali kettőkör hívott minket, hogy elakadt, egyből ültünk be a teherautóba és mentünk segíteni neki, még akkor is, ha külföldön történt” – mesélte a fiatal kamionsofőr. 

A különleges Renault T-01 Racinggel minden bizonnyal gyakran találkozhatunk majd az utakon, mivel leginkább beföldi megbízásokat fog teljesíteni. Várhatóan a legtöbbször billencses félpótkocsival fog közlekedni, azt azonban még nem tudni milyennel, de remélhetőleg hasonlóan látványos lesz, mint a vonató. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: King of the Road
Kép(ek) forrása: Aranyi Péter