A holland gyártó egy évvel ezelőtt adta át a DAF CF elektromos nyerges vontatók tesztpéldányait és jelenleg már hat darab van forgalomban a holland Jumbónál, Simon Loos-nál és a Tinie Manders Transport-nál, valamint a német Rhenus Group-nál. A DAF elektromos tesztflottája eddig több mint 150 ezer kilométert tett meg és alapvetően élelmiszer szállításra, vagy konténer szállításra használják őket. 

A tesztprogramban részt vevő üzemeltetők teljes mértékben megteszik azt amit a DAF kért tőlük, vagyis hogy úgy nyúzzák az akkumulátortechnológiás nyergeseket, ahogyan csak tudják. A Tinie Manders-nél például hétből hat napot munkával tölt az elektromos CF, ráadásul reggeltől estig, naponta 18 órát használják az eindhoveni régióban. 

Elindult az első európai fejlesztésű elektromos nyerges értékesítése 1

A CF Electric ugyanolyan hatékony, mint egy hagyományos motorral szerelt DAF. Egy elektromos teherautó üzemeltetése ugyanakkor másfajta gondolkodásmódot igényel. Az optimális felhasználás érdekében a legjobb, ha meg lehet oldani a teherautó töltését a lerakodás, vagy a felrakodás ideje alatt” – jegyezte meg a teszttel kapcsolatban Eveline Manders, a Tinie Manders Transport társigazgatója. 

DAF CF Electric

A modell hajtáslánca a VDL Power fejlesztése. A 4×2-es hajtásképletű nyerges hajtásáról 210 kW teljesítményű motor gondoskodik, működéséhez szükséges áram tárolására pedig a 170 kWh óra összteljesítményű, folyadékhűtéses lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál. A CF önsúlya 9,7 tonna, de a félpótkocsival és annak rakományával együtt össztömege a 37 tonnát is elérheti. Egy feltöltéssel 100 kilométeres hatótávra képes, de 300 kW-os gyorstöltővel 30-35 perc alatt teljesen feltölthetők az akkumulátorai. 

Az üzemeltetők az első hetekben csak alig 100 kilométeres fuvarokra használták a DAF Electric nyerges vontatókat, most ez a szám eléri a napi 250 kilométert. Mindez annak is köszönhető, hogy a járművek akkumulátorai fél óra alatt gyorstöltéssel is feltölthetők,  így a sofőrök szükség esetén nagyobb fuvarokat is bevállalhatnak velük. 

A DAF CF Electric 2018-as hannoveri bemutatkozása óta felfrissített műszerfalat és új szoftvert kapott. “Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy megkezdődhet a CF Electric korlátozott számban történő értékesítése” – jegyezte meg Richard Zink, a DAF marketing&sales osztályának egyik vezetője. Hozzátette: a jármű egyelőre Hollandiában, Belgiumban és Észak-Rajna Vesztfáliában (Németország) érhető el, de a DAF célja az, hogy folyamatosan bővüljön a CF Electric értékesítői és szerviz hálózata Európában. 

Forrás: DAF