A vadonatúj, Hungarocamion-színekbe öltöztetett Volvo FH-ra öröm ránézni. A régmúlt időket idéző kamion hétfő délután gördült ki a Volvo Hungária cinkotai úti telephelyének szerelőállásáról. A pillanat olyan volt, mintha a történelem ismételte volna önmagát, hiszen azon az udvaron korábban tucatjával álltak a hungarocamionos nyergesek. A nosztalgikus momentum a Waberer’s és a Volvo Hungária közös együttműködésének köszönhetően jött létre. A két cég együtt idézte fel a hungarocamionos időket. 

1966 január elsején jött létre a Hungarocamion azzal a céllal, hogy a magyar exporttevékenységet olcsón és gazdaságosan támogassa. Ennek köszönhetően a magyar áruk eljuthattak az európai kikötőkbe” – kezdte a történeti visszatekintést Barna Zsolt, a Waberer’s csoporthoz tartozó WSZL ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a Hungarocamion volt az első olyan vállalat, amely eredmény orientált módon kezdte meg működését az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetően. Alapításában komoly szerepet játszott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), amely támogatta a Hungarocamion nemzetközi piacra történő kijutását. 

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 1

A cinkotai úti telephely a rendszerváltozás előtt.

A sors iróniája, hogy ma a Volvo Hungária tulajdonában lévő, cinkotai úti telephelyen alakult meg annak idején a Hungarocamion. “Akkor ez a hely sáros, mocsaras terület volt, különböző barakkokkal. A vállalat az első időszakban összesen 375 darab járművel, zömében Škodával és Csepel teherautóval rendelkezett, amelyek még a 12 tonnát sem érték el” – tette hozzá a WSZL első embere. Mivel ilyen teherautókkal már akkor sem volt megoldható a nemzetközi fuvarozás, ezért elhatározták, hogy fejlesztik a flottát 21, majd 24 tonnás járművekkel. Ennek köszönhetően egy nemzetközi tender keretében, 120 millió forintos támogatással vásárolhattak teherautókat. 

Képbe kerül a Volvo 

A Volvo 1969-ben, vagyis pontosan 50 éve nyerte meg az előbb említett tendert, amelynek köszönhetően 121 darab F88-as állhatott forgalomba a Hungarocamionnál. “Azok a járművek úgynevezett négybölcsős félpótkocsikkal közlekedtek, amelyek a mai mega-félpótok elődeinek tekinthetők. Sajátosságuk, hogy kétféle belmagassággal rendelkeztek. A nagyobb részen 2,75, míg a nyeregszerkezet fölött 2,40 méteres belmagassággal lehetett számolni” – emelte ki Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója.  Volt még más sajátossága is: a gépkocsivezetőtől nagy odafigyelést igényelt, mert üresen a pótkocsi mozgása meglehetősen labilis volt, emellett a nyári hőségben a ballonos gumiabroncsok szerettek eldurranni. 

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 2

Volvo F88 hűtős félpótkocsival.

Az idősebb generáció emlékezhet még a papagájozásra is, amikor a sofőr a forgózsámolyos pótkocsit a nyerges elé kötötte és úgy tolta be a helyére, ha nem tudott betolatni vele valahová” – jegyezte meg Fáczán Gergely. 1978-ban jelent meg a Volvo F10-es modellcsaládja (később F12), ami jóval nagyobb komforttal rendelkezett, mint az F88-as. Ez leginkább a tágasabb fülkének köszönhető, mindamellett megbízhatósága is nőtt. 

Ebben már lehetett úgy aludni, hogy nem kellett éjszaka járatni a motort. Érdekessége, hogy hozzá köthető a Globetrotter elnevezés bevezetése is, ami lényegében tágas kabinra utalt, hiszen a fülke akár 25 centivel magasabb lehetett a szokványos változatoknál” – emelte ki a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója. A konkurencia akkortájt szívesen gúnyolódott ezen, szerették azt mondani, hogy a Volvo tulajdonképpen levegőt akar eladni az ügyfeleknek. Nagyon hamar kiderült, hogy ez a levegő fontos, mert a sofőrök igencsak megszerették a Hungarocamionnál, hogy fel lehetett állni a fülkében. 

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 3

A Volvo F12-esben jól jött a “plusz levegő”.

A Hungarocamion és a Volvo együttműködése kapcsán a hazai kamionversenyeket is érdemes megemlíteni, amit a magyar vállalat egy Rábával, Volvóval és Mercedes-Benzzel csinált.  “A 80-as években a kamionversenyekben részt vevő járműveknél a szabályzatban szereplő kitétel volt, hogy adott esetben tudniuk kellett félpótkocsit vontatni. A szovjetek anno úgy jöttek a Hungaroringre, hogy leakasztották a félpótot, versenyeztek vele egy-két kört, majd mentek tovább” – idézte fel a régmúlt időket Fáczán Gergely. 

Megjelenik az FH 

Az FH bevezetése 1993-ban történt, a modell tavaly ünnepelte 25 éves évfordulóját, volt belőle limitált széria is.  A Hungarocamion a modell megjelenését követően azonnal vásárolt belőle 25 darabot, majd 1998-ban 500 darabos megrendelést adtak le rá. “Ezeket a járműveket arany karbantartási szerződéssel értékesítettük, éppen ezért szükség volt egy jóval nagyobb telephelyre. Ekkor jött képbe a cinkotai úti telephely Budapesten, ami ma is az egyik legnagyobb Volvo-szervizközpontnak számít Európában” – hívta fel a figyelmet Illyés Dávid, a Volvo Hungária ügyvezető igazgatója. 

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 4

Az FH12 és az új Volvo FH 460 TC egymás mellett. A szín nem változott, a fülke, a hajtáslánc és a technika annál inkább.

Nem sokkal később újabb 150 darabos megrendelés érkezett. “A Volvo FH különlegessége volt, hogy szériafelszereltségként rendelkezett hűtőszekrénnyel, amit ugyan kívülről lehetett elérni, de nagyobb volt a mostani nyergesekben található, ágy alól kihúzható hűtőládáknál. Édesapám, aki dolgozott ilyen járművel, azt mondta egyszer, hogy ő akkor kezdett el hízni, miután a hűtőládát már a fülkén belülről lehetett elérni” – hívta fel a figyelmet Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója. A Volvo FH-kkal – nemcsak a hőskorban,  ami alatt mindenki a ’70-es, ’80-as éveket érti – a magyar sofőrök távol-keleti országokat is megjártak.

Bírja szusszal 

A sajtóeseményre a szervezők elhoztak egy 20 éves, dobfékes Volvo FH-t is, amelyet jelenleg a Szaki Trans üzemeltet. Mostanság Kékessy Márton vezeti, aki korábban a Hungarocamionnál is dolgozott. A 44 tonnás össztömegre hitelesített járműben a rendezvény idején éppen 5 967 039 kilométer volt, de feltűnően jó állapotnak örvend, rozsda, sérülés egyáltalán nem látszódott rajta. Hajtásáról 12 literes, 460 lóerős, 1950 newtonméteres motor gondoskodik, az erőforráshoz pedig mechanikus váltó csatlakozik. Fülkéjében két méter hosszú és hetven centiméter széles ágy, valamint állófűtés is rendelkezésre áll. Elektromos ablakemelőkkel és kazettás sztereórádióval is felszerelték. 

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 5

Egy még most is üzemelő, 20 éves Volvo FH vezetőtere.

A Hungarocamion flottájában hűtős és tandem szerelvények is megtalálhatóak voltak Volvo nyergesekkel. Utóbbiak előnye, hogy nagyobb kapacitással rendelkeznek a sima félpótnál a raklapokat illetően. A síkpadlós félpótkocsik viszont egyszerre többféle méretű áru befogadására alkalmasak, éppen ezért döntő többségben vannak a magyar piacon (95%). A Hungarocamion történetének vége felé már vegyesen, hol fehér, hol zöld színekben helyezték forgalomba a Volvókat. Az FH verzió egyes modelljei pedig már fehér színben érkeztek a vállalathoz. 

Az utolsó jelentős Volvo-beszerzés a Hungarocamionnál 2002-ben történt, amikor a svéd cég már átállt a “verzió 2-es” FH gyártására.  Ezt követően megtörtént az egyesülés, a Volán Tefu megvásárolta a Hungarocamiont és létrejött a Waberer’s-csoport. Jó néhány évig tartott, mire a flotta egységessé vált, 2009-ben végleg eltűnt a hungarocamionos arculat. 2006-ban már a Waberer’s írt ki egy tendert ezer darabra és az évek folyamán egyre jobban gyarapodott a cég Volvo-állománya. Ennek eredményeképpen tavaly átadhatták az ötezredik Volvo FH-t a Waberer’s-nek.

Újraindul-e a Hungarocamion? 

Az elmúlt években több fanatikus is “napirenden” tartotta ezt a kérdést photoshopolt fotókkal, sejtelmes képekkel. A Volvo Hungária is felponyvázott egy félpótkocsit a régi, hungarocamionos arculattal, és az akció csak olaj volt a tűzre. Sőt, az a sofőr, aki különleges félpótkocsival rendelkező kamiont vezette, olykor-olykor humoros kedvében azt válaszolta a Hungarocamion jövőjét firtató kérdésre, hogy “hát, te nem hallottál róla? Most keresünk 2000 sofőrt!”. Ami igazából irónia is, hiszen ennek közel a duplája hiányzik az ágazatból. A korábban felponyvázott félpótkocsi egyébként a Génius Trans tulajdona volt, a ponyvát a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója csináltatta rá. 

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 6

A legújabb Volvo FH 460TC műszerfala.

Volvo FH 460TC

A Hungarocamion-flottaszínekbe öltöztetett Volvo FH 460TC – a típusszámból adódóan – 460 lóerős, 2600 newtonméteres, Euro VId károsanyag-kibocsátási normákat teljesítő motorral rendelkezik. Az erőforráshoz 13 literes, I-Shift automatizált mechanikus váltó csatlakozik. Hátsó tengelye egyszeres áttételes (2,31) és 13 tonna teherbírással rendelkezik. A nyergest extra magas, Globetrotter XL fülkével szerelték.

A sofőr számára elérhető extrák között van a légrugós, fűtött vezetőülés, a 150 V-os állóklíma, valamint a forgatható és fűthető utasülés, illetve a navigációval ellátott multimédia-rendszer. A vezető munkáját olyan fejlesztések segítik, mint az esőérzékelős ablaktörlő, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a kanyarkövető fényszórók, valamint az ütközésre figyelmeztető rendszer. Mindezek tetejébe a kabint extra hang- és hőszigeteléssel (polar) is ellátták, az automata napsütés-, köd- és levegőminőség-érzékelővel ellátott légkondicionálóról nem is beszélve. És hogy mit is jelent pontosan a jármű oldalán olvasható Turbo Compund (TC), az nyári, svédországi tesztünkből kiderül.

Újra a hazai utakon a Hungarocamion 7

Balról jobbra: Fáczán Gergely, Barna Zsolt, Illyés Dávid.

A Hungarocamion-logóval ellátott Volvo FH 460 TC nagyon is új, egyfajta ügyfélautó, ahogy a szakmában mondják. Ez fogja húzni a következő hónapokban a WSZL-nél a retrós félpótot.  “Ezt  a demójárművet azért csináltuk, hogy így tisztelegjünk azok előtt akiknek köszönhetjük, hogy a Volvo és a Hungarocamion utódja, a Waberer’s naggyá lett. Mindamellett szerettük volna megmutatni, hogy az akkori flottaszín hogyan mutat egy vadonatúj nyerges vontatón. Azt gondolom, hogy aki kötődik a fuvarozáshoz manapság, annak megdobban a szíve, ha meglátja ezt a járművet” – jegyezte meg Fáczán Gergely. Hozzátette: bár teljesen új nyergesről van szó, a véletlennek köszönhetően személyében a múlt és a jelen egymásra kacsintott, hiszen a most átadott FH460TC dekorációját az a One Design cég csinálta, aki korábban az 500 darabos hungarocamionos FH-flottát is díszítette. 


A Hungarocamion előtt tisztelgő sajtótájékoztató ünnepélyes összeakasztással és kulcsátadással zárult. Mostantól fogva bárki találkozhat vele az utakon, a Volvo Hungária kérésére a jármű leginkább idehaza fog szolgálatot teljesíteni. És természetesen árukat is fognak vele fuvarozni. Ilyen módon, legalább külsőségekben feltámad a Hungarocamion, de ez inkább egyfajta nosztalgiázásnak tekinthető. A forgalmazó három hónap múlva visszakapja a nyergest, a félpótkocsit pedig a WSZL tovább használja, mivel mégiscsak ő tekinthető a jogutódnak. Az FH 460TC -n megmarad ez a dekoráció, és a Volvo Hungária szeretné később olyan ügyfélnek eladni, aki nem akarja majd leszedni róla ezt a díszítést, így még sokáig élhet a hungarocamionos nosztalgia. 

Fotó: Aranyi Péter&Volvo Hungária

Forrás: King of the Road