A lengyel Solaris Bus&Coach 10 éve foglalkozik alternatív hajtáslánccal rendelkező autóbuszok fejlesztésével és jelenleg vezető szerepet tölt be az elektromos autóbuszok terén Európában. A bolechowói cég zéró emissziós buszai 16 országban közlekednek és több mint 20 millió kilométert tettek meg eddig együttvéve. Nem csoda, ha lengyel gyártó Busworldön bemutatott alacsonypadlós, városi kivitelű újdonságai is az elektromobilitást erősítik. 

Elektromos csuklós

Néhány évvel ezelőtt már az nagy dolog volt, ha valaki szóló elektromos buszt épített, most meg már a csuklós sem számít szokatlannak. Ráadásul a Solaris által kiállított 18 méter hosszú változat nem is tekinthető prototípusnak, hiszen az új generációs Urbino 18 Electric buszok 2017 óta készülnek. A modellből csak idén több mint 200 darabot rendeltek. A legnagyobb flotta éppen a lengyel fővárosban, Varsóban állhat forgalomba, amely 130 darabot vásárolt ebből a modellből. A Solaris Urbino 18 Electric számos fontos frissítést kapott, amelyekkel gazdaságosabban üzemeltethetők az eddiginél. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 1

Az elektromos csuklós Urbino kapós lett a nagyvárosok körében.

A legfontosabb előrelépés, hogy a modell immáron Solaris High Energy+ lítium-ionos akkumulátorokkal készül. Ezek előnye, hogy nagyobb energiasűrűséggel rendelkeznek, így az autóbusz minimum 200 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, időjárási viszonyoktól függetlenül.  Plusz, több utast tud elvinni, mivel az új akksik kevesebb súlyt “vesznek el” a hasznos teherbírásból. Ennek megfelelően a Solaris Urbino 18 Electric 40 ülő- és 80 állóhellyel rendelkezik. Ugyanakkor a gyári brosúra szerint akár 47 üléses is lehet, ha a megrendelő úgy kívánja. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 2

Jól láthatóan nem szenved hiányt ülésekből az elektromos Solaris csuklós. Szám szerint 18 széket lehet megközelíteni dobogók nélkül.

Az autóbuszt hét darab akkumulátor-csomaggal szerelték, amelyből három a motorsátorban, négy pedig az autóbusz tetején kapott helyet. Összteljesítményük 553 kWh és alapfelszereltségként vezetékes töltő jár az Urbinóhoz, de opcionálisan áramszedős gyorstöltővel is rendelhető. Hajtásáról 240 kW-os aszinkron motor gondoskodik, viszont akár két, egyenként 110 kW-os (150 lóerő) kerékagymotorokkal szerelt ZF AVE 130-as elektromos portáltengellyel is kérhető. A német beszállító termékei ugyanakkor máshol is feltűnnek a buszban, hiszen a mellső független felfüggesztés, valamint a középső és a hátsó hajtott tengely is a ZF-től érkezik. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 3

A Solaris Urbino 18 Electric műszerfala teljesen digitális.

Visszatérve az újdonságokhoz, érdemes szót ejteni még arról, milyen vezetéstámogató rendszereket kapott az elektromos Urbinó csuklós. Egyrészt MobilEye Shield+ digitális visszapillantó tükrökkel szerelték fel, amelyek audio- és vizuális hangjelzéssel figyelmeztetik a sofőrt, ha a jármű holtterében (karosszériától számítva 80 cm-es távolságban)  gyalogos, vagy biciklis tartózkodik. A kamerák további előnye, hogy egyrészt csökkentik a légellenállást, ezáltal az energiafelhasználást, másrészt pedig sűrű esőben és éjszaka is kiváló nézetet biztosítanak. A nagyobb biztonság érdekében emellett a modellt automatikus vészfékező rendszerrel is felszerelték. 

Vizet pöfögő busz 

A Solaris Brüsszelben kiállította legújabb generációs, üzemanyagcellás városi autóbuszát is. A 12 méter hosszú Urbino 70 kW teljesítményű üzemanyagcella rendszert kapott, amely fordított elektrolízissel állítja elő a jármű hajtásához szükséges elektromos energiát. A busz tetején, hosszanti irányban 5 darab kompozit hidrogéntartályt helyeztek el, amelyek összesen 1560 literes kapacitással rendelkeznek.

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 4

Az Urbino 12 Hydrogen Brüsszelben volt első ízben látható.

Ezekbe 350 atmoszferikus nyomáson töltik be a hidrogént és a multifunkcionális biztonsági szelepek pedig gondoskodnak arról, hogy ne szökjenek ki a hidrogén molekulák idő előtt. Egy feltöltéssel az Urbino 12 Hydrogen összesen 350 kilométert tud megtenni, ami valamelyest jobb érték, mint amit egy akkumulátortechnológiás elektromos szóló busszal meg lehet tenni jelenleg. 

Hajtásáról a ZF AVE 130-as, egyenként 110 kW-os (150 lóerő) kerékagymotorokkal szerelt elektromos portáltengelye gondoskodik. A fel nem használt, valamint a rekuperációs fékezésből fakadó energia tárolása érdekében a hidrogén busz Solaris High Power akkumulátorokat is kapott, amelyek szükség esetén hálózatról is tölthetők. Összességében elmondható, hogy az alternatív hajtáslánc nem vesz el a befogadóképességéből, ennek megfelelően utasterében 29 ülő- és 64 állóhely található. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 5

Az üzemanyagcellás Solaris tágas peronrésszel rendelkezik a középső ajtónál.

A Solaris hidrogén buszára már most jelentős érdeklődés mutatkozik. Az olaszországi Bolzano 12 darab ilyen Urbinót rendelt, amelyeket 2021-ig kell leszállítania a lengyeleknek. Emellett a párizsi közösségi közlekedési vállalat (RATP) 2020 áprilisa és júniusa között fogja tesztelni a Solaris Urbino 12 Hydrogen-t. 

Hernyó trolibusz

Városi autóbusz, amelynek össztömege megközelíti egy kamionét? Igen, már ilyen is van, a Brüsszelben bemutatott duplacsuklós Solaris Trollino ugyanis 37 tonnát nyom, ha tele van utasokkal. Ez igazán nem kevés, de a 24 méter hosszú autóbusz rengeteg embert, szám szerint akár 215 főt is képes elszállítani. Bár a Busworldön kiállított autóbuszban csak 53 ülés volt, ettől függetlenül akár 68 székkel is kérhető. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 6

Brüsszelben a Mercedes-Benz standjával nézett farkasszemet a Solaris. Nem véletlenül, hiszen a német márka jelenleg le van maradva a lengyelekkel szemben az elektromobilitás terén.

A Trollino 24 összesen négy tengellyel rendelkezik és a jobb irányíthatóság érdekében nemcsak az első-, hanem a hátsó tengelye is kormányozható. Hajtásáról két, egyenként 160 kW-os (220 lóerő) Škoda Bluedrive aszinkron motor gondoskodik. A csuklós és a hidrogénnel hajtott Urbinóhoz hasonlóan a duplacsuklós Trollino is ZF tengelyekkel, illetve ZF elektromechanikus szervokormánnyal készül. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 7

Ennél a busznál nem hátrány a digitális visszapillantó tükör, hiszen kanyarodáskor nagy segítséget jelenthet azzal, hogy “nyomon követi” a csukló utáni részek mozgását.

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 8

A 24 méteres Trollino utastere az első tengelynél fotózva.

Dacára az áramszedős megoldásnak hernyó trolibusz önjáró üzemmódban is közlekedhet, köszönhetően az 58 kWh teljesítményű akkumulátor csomagnak. Bár a jármű a BRT-rendszerű autóbuszokhoz hasonlóan úgynevezett MetroStyle  dizájnnal készült, azonban a Solaris még nem döntötte el, hogy a duplacsuklóst a jövőben ezzel, vagy a negyedik generációs Urbinó formatervével gyártsa-e. A jelenlegi variáns ugyan ötajtós, azonban a MetroStyle dizájn miatt az első ajtó keskenyebb a többinél.  Ettől függetlenül utastere – a középső kocsiszekrényt leszámítva – tágas és szellős elrendezésű. A kapaszkodókat pedig USB-töltőkkel szerelték, így az utasok menet közben tölthetik elektromos kütyüjeiket. 

Hernyóként tekereg a Solaris új trolibusza 9

A Trollino 24-en akár bicikli is szállítható. A képen a második csuklótól kezdődő utastér látható.

Bár a Solaris immáron a hidrogén hajtást is felvette repertoárjába, a cég továbbra is úgy számol, hogy 2030-ra a városi buszok több mint fele elektromos hajtású lesz. Az Európai Bizottság prognózisa ennél még optimistább, ugyanis előrejelzésük szerint tíz év múlva a városi buszok 75 százaléka elektromos lehet. A Solaris 2019 első felében összesen 470 akkumulátor-technológiás autóbuszra kapott megrendelést Milánóból, Varsóból és Berlinből. Ha folytatódik ez a tendencia, akkor az elektromobilitás egyik nyertese lehet, de nyakában ott lohol a komáromi összeszerelő üzemmel is rendelkező BYD is.  

Forrás: King of the Road