A német csapat versenykamionja feltűnőbb, agresszívabb fényezést kapott és technikai szempontból is több fejlesztést végrehajtottak rajta. Az újításoknak köszönhetően javult vezethetősége és régóta várt motorfejlesztés is elindult. Nem utolsósorban pedig új hátsó hidat is kapott.

Kiss Norbi kifejezetten örül a fejlesztéseknek és annak is, hogy eddigi munkájuk olyan mérföldkőhöz ért, amit a német cég is komoly gesztussal értékelt. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy a csapat a Mercedes-Benz központban, Wörth am Rheinben tartotta meg a versenykamion leleplezését.

Komoly eredmény, hogy a Mercedes-Benz teherautógyárában mutathattuk be a megújult versenykamionomat. Az együttműködésnek köszönhetően beindulhattak olyan fejlesztések is, amiket eddig – privát csapatként – nehezebben tudtunk megoldani. Ez nyilvánvalóan nagy előrelépés  és végre folyamatosan fejleszthetjük a motorunkat is, amivel eddig elmaradtunk a többiektől” – jegyezte meg a bemutatón a kétszeres Európa-bajnok.

A Tankpool24 csapatvezetője, Markus Bauer nagy reményekkel indul neki a szezonnak május 26-27-én, Misanóban.  Steffen Faastól a Promoters Cup elhódítását, Kiss Norbitól pedig az Európa-bajnoki cím megszerzését várja. A két versenyző a Red Bull Ringen titkos körülmények között már tesztelhette a versenykamiont, és úgy vélik, hogy jelentős előrelépés történt a tavalyi teljesítményhez képest, bár Steffen Faas még ismerkedik az új technikával az Iveco után.

Az Európa-bajnokság szezonnyitója az olaszországi Misanóban lesz. A nyolc versenyhétvégét felölelő idei versenynaptár második versenyhétvégéje június 16-17-én a Hungaroringen lesz.

Forrás: Vezess