A lengyel Solaris autóbusz- és villamosgyártó, melynek Poznan melletti üzemét mi is meglátogattuk tavaly, duplacsuklós trolibuszt fejleszt. A 24 méteres, ötajtós, teljesen alacsonypadlós autóbusz hajtásláncába két elektromos vontatómotort építenek be, melyek két tengely hajtásáról fognak gondoskodni.

A könnyebb manőverezés céljából kormányozható negyedik tengellyel és elektromechanikus szervokormánnyal (EPS) szerelik az autóbuszt. Annak érdekében, hogy akkor is üzemképes legyen, amikor áramszedője éppen nem csatlakozik a felsővezetékhez, egy 58 kWh összteljesítményű akkumulátorcsomagot is beépítenek a járműbe.

A vezető munkájának támogatásához két nyolchüvelykes kijelzőt helyeznek el a műszerfalon, melyeken a második csuklónál, illetve az áramszedőnél elhelyezett kamerák képei jelenítődnek meg. Egy másik kijelzőn pedig a tolatókamera, valamint az ajtóknál elhelyezett kamerák élőképei lesznek láthatóak.

Duplacsuklós autóbusz

Bár önmagában újdonságnak hangzik, de a duplacsuklós buszok egyáltalán nem ritkák, hiszen Európa több nagyvárosában is közlekednek ilyenek. Az extrém hosszú buszok gyártásának gondolata a 80-as években még az Ikarusnál is felröppent, sőt a terveket csakhamar a megvalósítás követte. 1988-ban mutatták be a 293-ast, mely teljesen úgy nézett ki, mint a 200-as sorozat többi modellje. A típus azonban nem vált be és eltűnt a süllyesztőben, viszont a duplacsuklós buszok létjogosultsága megmaradt. Európában a Hess és a Van Hool is kínál duplacsuklós trolibuszokat.

A duplacsuklós jármű utasterében 53 ülőhely lesz, melyből 16 fellépő nélkül, könnyedén megközelíthető lesz. Az utastérben kialakított peronokon pedig nemcsak kerekes székkel, illetve babakocsival utazók számára lesz elegendő hely, hanem a kerékpárral közlekedők számára is. A 21. századi elvárásoknak megfelelően az autóbusz utasterét USB-töltőpontokkal is felszerelik, ennek köszönhetően az utasok menet közben is tölthetik mobiltelefonjaikat.

A lengyel gyártó három évvel ezelőtt jelentette be, hogy duplacsuklós, alacsonypadlós buszt kíván építeni. Akkoriban még elektromos változatról szóltak a hírek. Az akkumulátor technológiára épülő változatról továbbra sem mondott le a Solaris, azonban jelenleg a troli változat élvez prioritást. Az biztos, hogy valamit mindenképp fel kell mutatni, hiszen a projektre legalább 3 millió eurót biztosított a lengyel Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Hivatal.

A duplacsuklós trolibuszt 2018 közepén mutatják be, ezt követően kezdődhet a tesztelése az előre kiválasztott európai nagyvárosokban.

Forrás: Solaris