2009 tavaszán 3,3 millió forintos alapárral indult itthon az akkor új Honda Jazz forgalmazása és 3,6 millió forintba kerül a jobban felszerelt Comfort. Akinek van egy nagyon keveset futott, hazai Jazze, most szinte ugyanezen az áron el tudja adni használtan. A GE kódjelű generációt nagyon sokan keresik, árai magasan ragadtak. Tényleg ennyire jó használt autó a Honda Jazz?

Használt Honda Jazz GE – Modelltörténet, motorkínálat

Amikor 2008 őszén a Tokiói Motorshow, majd a Párizsi Autó-kiállítás közönsége előtt a Honda bemutatta a Jazzt, egy enyhén továbbfejlesztett autóval találkozott a nagyérdemű. A vevőelégedettségi a mutatók az egekben voltak, a visszajelzések alapján az újonnan Jazzt vásárló ügyfelek imádták az autót és annyit kértek a Hondától, hogy ne rontsa el azt, ami jó.

Nehéz ilyenkor a fejlesztők dolga. Az autó végül kicsit nagyobb és valamivel kényelmesebb lett. 3900 mm-es karosszériája 5,5 centivel hosszabb elődjénél, csomagtere 399 literre nőtt pótkerék nélkül számolva és még mindig elfér benne a saját téli kerékszettje a kalaptartó alatt. Kevés autó tudja ezt egy Opel Vivarón innen.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 2

Érettebb és komfortosabb autó lett a kis egyterűből a szélesebb nyomtávval, a komolyabb fékekkel és a megnyújtott tengelytávval, elsősorban hosszabb utakon nyújt többet elődjénél, városi autóként a harmadik vagy C-tetőoszlop nagyobb ablak jelent némi előrelépést. Belső méreteiben az előd sem volt kisautós, inkább komfortja, zajszintje, kiskocsis futása sorolta a kompakt autók alá.

Megmaradt az alapkonstrukcióban az első ülések alatti benzintank, amivel a hátsó varázsülés, a Magic Seat továbbra is működik az osztottan felhajtható ülőlappal. Az üléstámlák lehajtásakor egyben az üléspad le is süllyed, sík és tényleg nagy rakteret teremtve. A használt Honda Jazz GE szállítókapacitása bámulatos, de ebben az időközben megszaporodó konkurensek is majdnem ilyen jók a Renault Grand Modus-tól a Ford B-Maxig.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 58

Továbbra is működik az osztottan felhajtható ülőlappal a varázsülés hátul

2011 tavaszán volt a típus modellfrissítése, a fotókon látható autó 2012-es forgalomba helyezésű, már az újabbik verzió, de az első és a hátsó lámpák illetve az első lökhárítók megváltoztatása valamint a futóműhangolás módosítása nem teremt nagy különbségeket a facelift előtti és utáni autók között. Dízel helyett hibridverziót vezetett be a Honda a Jazzből 2011 tavaszán gyakorlatilag a Honda Insight nagyfeszültségű akkumulátoros teljes hibridrendszerével. A harmadik generációs Honda Jazzt 2015-ben váltotta le a negyedik nemzedék.

Használt Honda Jazz GE –motorkínálat

Jelentős váltás volt az addig hengerenként kétszelepes és hengerenként két gyújtógyertyás és két gyújtótrafós, L12A illetve L13A kódjelű i-DSI-motorok leváltása sima 16 szelepes, hengerenként 1-1 gyertyás és gyújtótekercses motorokra.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 60

1,4-esnek árulta a Honda, de az 1339 köbcentis, 99 lóerős motor inkább ezerhármas. Elődjével összevetve ez már nem hengerenként duplagyertyás, két gyújtótrafós motor, viszont 8 helyett 16 szelepes

Az 1198 és 1339 köbcentis i-VTEC-motorok erősebbek az addigiaknál. Az 1,2-es a kisebb hengerűrtartalom ellenére 78 helyett 90 lóerős, az 1,3-as, amit a Honda Jazz 1,4-ként forgalmazott, 83 helyett 99 lóerős. A Spritmonitor fogyasztási naplóiból kalkulált átlagfogyasztásuk 6,14 illetve 6,38 liter/100 km-ről 5,94 illetve 6,18 literre javult.

Sajnos az 1,5 literes csak a 2015-ben érkező utódból jutott el Európába, a Honda Jazz GE motorkínálatában sem volt sportosabb benzines.

Milyen autó a használt Honda Jazz GE?

Dániából érkezett a cikkben látható autó három évvel ezelőtt, 140 ezer kilométerrel. Az autónak megágyaztak a jó tapasztalatok a család korábbi autójával, amely egy előző generációs, GD1 kódjelű Honda Jazz volt ezzel a bő 1,3 literes motorral.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 61

2011 tavaszán volt a típus modellfrissítése, a fotókon látható autó 2012-es forgalomba helyezésű, már az újabbik verzió. Tulajdonosa előző autója egy GD1-es Jazz volt, az előd

Azóta magyar tulajdonosa 40 ezer kilométert tett bele, mindössze a kötelező karbantartások, az olajszervizek és légszűrőcserék elvégzésével. Tavaly nyáron vált szükségessé az első fékek cseréje, a szervizelési feladatok kimerültek ennyiben.

Ezzel a 99 lóerős motorral légkondi nélkül elfogadható a gyorsulása, főleg, ha jól kihúzatjátok. A kézi váltós 11,4 másodperc alatt éri el a 100-at állórajttal, az automatizált kézi váltós, i-Shift nevű automata viszont 12,6 másodpercet igényel mindehhez.

Ráadásul még bólogat is, mint a többi robotizált váltós autó, legyen az Alfa 156, Opel Vectra C 1,8 vagy E12-es Toyota Corolla 1,4 D-4D.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 62

Praktikus a felemelhető tárolóháló és alatta a nagy üreg a pótkeréknek vagy rámolni

Ha a klímakompresszor is terheli a motort, akkor már az erősebbik négyhengeressel is megértést igényel a gyorsítás. Az egy vezérműtengelyes motor 6000-es fordulatszámon ad le 73 kilowattot vagy 99 lóerőt, nyomatékmaximuma 127 Nm 4800-on, de a változó szelepvezérléssel közepes fordulaton sem túl gyámoltalan.

Honda Jazz GE, 2009-2015: megbízhatóság, hibalehetőségek

A csepeli Honda-bontó szakemberei is segítettek a hibalehetőségek összegyűjtésében, de együtt sem sok mindent találtunk, ami említésre méltó. A Honda Jazz GE megbízhatósága parádés, szervizelés iránti igénye csekély, üzembiztossága messze átlagon felüli. Nem csoda, hogy ilyen sokba kerül használtan.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 63

Elődjében a kipufogógáz-visszavezető szelep elkormolódása viszonylag gyakori volt, a GE Jazzekben ez kevésbé fordul elő

Korróziós szempontból a 2008 utáni Jazz kevésbé védtelen a pusztító kórral szemben a kortárs francia autókhoz képest dicstelenül rozsdásodó elődjénél. A csomagtér alatti fenéklemezen, a küszöbökön és a hátsó sárvédőíveken is sokkal ritkábban látni rozsdát, mint a korábbi generáción. Szükség lehet viszont a tankfedelet körülvevő lemezre az üzemanyag-betöltőnyílás alatti terület korróziója miatt. Mivel nincs javítólemez, ezt a bal hátsó sárvédővel együtt kell megvenni.

A nagyon szélesre, 80 fokig kitáruló ajtókon elfáradhatnak az ajtóhatárolók, az utastérben előforduló apróság a kesztyűtartó zárjának eltörése. A kipróbált autóban 180 000 km után remek állapotban volt és jól működött minden, ideértve a légkondicionálót.

Ez nem mindig van így, a klímakompresszor a kevés hibaforrás egyike, próbáljátok ki a légkondit a próbaúton, ügyeljetek a szivattyú csapágyának esetleges hangjára.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 64

A klímakompresszor a kevés hibaforrás egyike, próbáljátok ki a légkondit a próbaúton, ügyeljetek a szivattyú csapágyának esetleges hangjára!

Ha nem megy a klímaberendezés, véletlenül se üljetek fel a „csak tölteni kell, de én nem szeretem a klímát, mert megfázom tőle” magyarázatnak, mert ez népmesei elem lehet.

Mivel hengerenként csak egy gyújtógyertyája és trafója van az új motornak, a gyújtáshibák diagnosztikája sokkal egyszerűbbé vált és elmaradt a szervizmunkák közül a hátsó trafók nehézkes cseréje. Viszont innentől sokkal jobban kell ügyelni az egyetlen gyújtógyertya és gyújtótrafó működésére, a gyertya rendszeres cseréjére az üzemanyag minél tökéletesebb elégéséhez.

Tudjatok róla, hogy ezek a motorok igénylik a szelephézag rendszeres ellenőrzését és szükség szerint az utánállítását is. Gajdán Miklós kollégánk a saját 1,4-es GE Jazzükön megcsinálta otthon, de a szelepállítást jobb márkaszervizre vagy Hondára szakosodott szervizre bízni, mert csak 120 000 kilométerenként esedékes.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 65

Kikerüli kipufogó az első ülések alatti benzintankot. A katalizátorral sincs sok gond

Sok japán benzinessel szemben a Honda Jazz GE motorjaira nem jellemző a megugró olajfogyasztás és a katalizátorok is jóval tovább kitartanak bennük, mint sok Suzukiban, ahol 150-180 ezer km után letérdelhet a kipufogógáz mérgező összetevőit ártalmatlan gázokká átalakító, hármas hatású katalizátor.

Míg az elődben a kipufogógáz-visszavezető szelep elkormolódása viszonylag sok esetben kikényszerítette az EGR-szelep cseréjét, a GE Jazzekben ez kevésbé fordul elő. Ritka az ABS hidraulikatömbjének hibája is, amit a fékfolyadék cseréjének elhanyagolása okoz.

Jó hír, hogy a kézi váltós elődmodellt erősen sújtó csapágygondok a 2008 és 2015 közötti használt Honda jazzt már nem sújtják.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 66

Csekély a szervizigénye, nagyon megbízható autó

Az automatikus váltós verziókban lehet gond az I-Shift váltóvezérlésével. Mivel az előd automata váltós példányaiban fokozatmentes CVT-váltó van, aminek meg az indítókuplungja hagyhatja el magát, a kézi váltós Honda Jazzek megvásárlását javasoljuk.

Mennyibe kerül egy használt GE Honda Jazz?

2009-től álltak forgalomba a most használtan megvehető, harmadik generációs Honda Jazzek. Áruk itthon 1,75-1,9 millió forintról indul, a 2014-2015-ös autók alacsony óraállással 3,5,4,2 millió forintot is megérhetnek állapottól és felszereltségtől függően. Ez a 2012-es, 180 ezer kilométeres példány egy nagyjából 3 millió forintos autó.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 67

Körülbelül 1,8 és 4,2 millió forint között szór a harmadik generációs Jazzek ára használtan

A legtöbb autó külföldről használtan behozott példány, amivel önmagában semmi baj nincs, de legyen az autónak hiteles, dokumentumokkal igazolható, számlákkal megtámasztott szervizháttere.

Bár a városi használat indokolhatja a 120-180 ezer kilométeres óraállást, legyetek nagyon óvatosak, mert a kipucolva pillanatok alatt, jó árréssel elpattintható Honda Jazz a nepperek egyik kedvence. Jó minősége miatt jelentős visszapörgetést is elbír és kicsi vele a kockázat.

Az alapverzió meglehetősen ritka a piacon, a szükséges tételekkel felszerelt Comfort viszonylag gyakori. Érdemes Elegance vagy Executive kivitelű Jazzre vadászni, a cikkhez fotózott autóban az első ülésfűtés, az automatikus légkondicionáló és főleg a panoráma üvegtető nagyon feldobta a mindennapokat. A napfénytető fix, nem nyitható és beázni sem hajlamos, csak arra vigyázzatok hogy a hátsó fejteret csökkenti az üvegtető tokozása.

Olyan jó is, amilyen drága ez a japán használt autó? 68

Íme a legkorábbi Honda Jazz az 1980-as évekből. Ezért ne hívjátok első generációsnak a 2002-2008 közötti GD kódjelű modellt!

Dicséretes megbízhatósága, okos térkihasználása, kiválóan variálható utastere és takarékos, hosszú élettartamú benzines motorjai miatt a 2009-2015 közötti Honda Jazz nagyon keresett használt autó. Népszerűsége magasan tartja az árakat, de sokat is ér az az üzembiztonság, amit a kis egyterű nyújt.

Mellette – Ellene
 
  • Megbízható, kiforrott technika
  • Jó térkihasználás
  • Erős értéktartás
  • Van belőle hibrid is
  • Alacsony fogyasztás
 
  • Szűk motorválaszték
  • Magas vételár
Hogy tetszik használt autóként a Honda Jazz GE?
átlag
8.28
szavazat
707
Hogy tetszik használt autóként a Honda Jazz GE?