Nagyon sokan keresnek azzal az elvárással (reménnyel?) használt autót, hogy ne kelljen rá költeni. Rossz hír, hogy mindegyikre költeni kell majd többet vagy kevesebbet, ez a rögvalóság, ezért is ér egy használt autó kevesebbet az újaknál. Az illúziókat tehát jobb feladni, de az teljesen jogos igény, hogy a várható kiadásokról legyen valami fogalma a vevőnek. Arról már írtunk, hogy a vásárlás után jelentkező karbantartási, szervizelési feladatok hozzávetőleg mennyibe kerülnek.

Alábbi cikkünkkel abban igyekszünk támpontot adni a Vezess olvasóinak, hogy mekkora futásteljesítménynél számítsanak alkatrészcserékre, várhatóan mikor esedékes a gyárban beszerelt komponensek cseréje?

Ezért visz el százezreket egy használt autó 2

Cikkünkben átlagosnak tekinthető, 12-15 év körüli, négyhengeres használt autókra jellemző árakkal találkozhattok

A cikkben valós futásteljesítményt és átlagosnak tekinthető használt autókat vettünk alapul, tehát 10-15 év körüli, kézi sebességváltós, négyhengeres dízel vagy benzines motorú kocsikat. Ezen belül is a gyakoribb motorokat, például a J Astrában nem a 280 lóerős OPC-t vagy a 195 lóerős dízel csúcsmodellt.

Mekkora egy autó élettartama?

Ez az a titok, amit semmilyen autógyártó nem árul el, de nem is lehet rá egzakt számokat mondani, mert az autókat annyian és annyiféleképpen használják. Mi a Vezessnél 20 év tapasztalatával, sok gyári fejlesztőmérnökkel beszélgetve, autóipari beszállítók szakembereit meghallgatva kb. 250 000 km-re becsüljük azt a távolságot, amennyit az autó főelemeinek legalább tudnia kell.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 3

Akkor is kell majd rá költeni, ha szívó benzines és japán. Nincs költségmentes használt autó, legfeljebb rövid távra

Ez az előírt karbantartások betartásával és a fokozott terhelést jelentő használat nélkül értendő, tehát a sok 8 km-nél rövidebb út, a városi használat csökkenti az alkatrészek várható élettartamát.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kopóalkatrészek jó része is elfut 180-200 ezer kilométert és jellemzően az autó élettartama is jóval nagyobb negyedmillió km-nél. Ez a nagyobb ráköltések nélkül értendő, eddig a határig nem kell pl. csapágycserétől tartanotok a motorban és az üzemanyag-adagolás is többnyire kibírja javítások nélkül.

Akkumulátor: 20 ezertől felfelé, kb. 5 év után

Még mielőtt az autóval mennénk, be kell indítani a motorját. Ennek legkényelmesebb módja az önindítót használni, amihez áram szükséges. Az akkumulátorok élettartamában óriási különbségek vannak az akku minőségétől, kapacitásától és az autó használati módjától függően.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 4

4-5 év használat után, főleg a téli hónapokban, már számolhattok azzal, hogy egy akkumulátor cserére szorul

Nem városban futó japán autókban a gyári akkumulátorok akár 9-10 évet is elszolgálnak, de 4-5 év felett, főleg a téli hónapokban, már számolhattok azzal, hogy cserére szorul. Egy új akkumulátor ára 20 000 Ft körül kezdődik, a dízelmotoros vagy más okból nagyobb kapacitású akkumulátort igénylő autóké 35-50 ezer Ft között mozog. Ha automatikus alapjárati motorleállítással működő autóhoz van szükségetek új akkura, az nagyjából 70-90 ezer forintos tétel lesz.

Bónusztrack: egyes autókban az akkucserét be kell vezetni az autó számítógépes rendszerébe is, amit például a 2003-2010 közötti, E60/61-es BMW-k igényelnek. A cserekor érdemes az akkumulátor tálcáját kitakarítani. Ha korrózióval, akár nemrég meginduló rozsdásodás nyomaival találkoztok, hasznos a rozsdát lecsiszolni, majd ezt a nehezen hozzáférhető területet rozsdaátalakítóval, pl. Koranttal átkenni és lealapozni.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 5

Egy kulcs nem kulcs. Bármilyen használt autót vesztek pótkulcs nélkül, a tartalékkulcs megcsináltatásával kezdjétek!

Kuplung

Talán ez a legnehezebben becsülhető élettartamú kopóalkatrész egy használt autóban. Helytelen használattal 10 000 km-en belül is ki lehet végezni, de autópályán, jó vezetővel futó autókban 300 ezer km-nél többet is elmegy. A legtöbb használt autóban valahol 150-200 ezer km között adódik az első kuplungcsere.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 6

Figyeljetek rá, hogy néhány webáruházban a kuplungszettben nincs benne a hidraulikus kinyomócsapágy (fent), csak a kuplungszerkezet (középen) és a kuplungtárcsa (alul, takarásban)

Ha a próbaúton a kuplung magasan fog, tehát alaposan fel kell felengedni a pedált, mire megmoccan az autó vagy a kuplung kinyomásakor remeg a pedál, akkor közeledhet a kuplung cseréje. Amennyiben gázadásra csak a motor pörög fel, a sebesség alig vagy egyáltalán nem nő, akkor a végstádiumban lévő kuplung megcsúszik, cseréje tehát elodázhatatlan.

Fontos, hogy ilyenkor nemcsak az elkopott súrlódóbetétű kuplungtárcsát szükséges kicserélni, hanem a nyomólapot vagy kuplungszerkezetet is a fémrugók fáradása miatt. A harmadik cserélendő alkatrész a hidraulikus kinyomócsapágy, ami jelentős, körülbelül 25-50 ezer Ft körüli tétel.

Egy kuplungszett ára lehet 40, de 180 ezer Ft is attól függően, milyen nyomatékot kell átvinni. A jellemző ársáv 50-100 ezer forint, a kuplungcsere munkadíja körülbelül 50 ezer forintról indul. Nem butaság a kuplung felső munkahengerét is egyszerre cserélni a kuplung többi alkatrészével, de az adóhenger élettartama jellemzően hosszabb a kuplungtárcsáénál.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 8

Legalább 50 000 Ft a váltólevétel költsége, ami a kuplungcseréhez szükséges

Ha viszitek az alkatrészt, figyeljetek rá, hogy néhány autóalkatrész-webáruházban a kuplungszettben nincs benne a kinyomócsapágy, csak a kuplungtárcsa és a kuplungszerkezet. Az elsőre jónak tűnő ajánlat cseppet sem biztos, hogy a kinyomócsapágyat hozzáadva is az lesz. Egy gyártótól vegyétek meg mind a hármat, ne kombináljátok a márkákat az árelőny reményében, mert a végén lehet, hogy nem fognak összepasszolni.

Kettős tömegű lendkerék: európai autókhoz többnyire olcsóbb

Ha már lent van a váltó, sokszor érdemes a kuplunggal együtt a kettős tömegű lendkereket is cserélni. Az ezredforduló utáni legtöbb dízelmotoros autóban és a turbós benzinesekben is számítsatok meglétére, a márkaszervizek tudnak felvilágosítást adni az alvázszám alapján arról, hogy az adott hajtásláncnak része-e ez az önmaga feláldozásával a motort és a váltót védő alkatrész.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 9

A sebességváltót védi a kettős tömegű lendkerék. Ha nem áldozná fel magát, akkor a sokkal drágább sebességváltót kellene javíttatni vagy cserélni

Egyenletes autópályás sebességnél, kevés motorindítással és leállítással a kettős tömegű lendkerék kibír 250-300 ezer kilométert, akár többet is. Átlagosan 150-200 ezer km-rel számolhattok.

Legolcsóbban tömegméretekben gyártott európai autókhoz találtok kettős tömegű lendkereket, nagyjából a 120-180 ezer forintos ársávban. Japán dízelekhez, főleg nagyobb teljesítményű és kisebb sorozatban gyártott autókhoz ez az alkatrész 350-400 ezer forintba is belekerülhet. Ha a kuplunggal egyszerre cseréltetitek, nem kell különösebb munkadíjtöbbletre számítanotok, ha külön, akkor a kuplungcsere összegével kalkuláljatok.

Futómű: jobb lesz légrugó és adaptív gátló nélkül

Akárcsak a kuplung, a futómű elemeinek élettartama is erősen használatfüggő. Rossz mellékutakon, odacsapó villamossíneken zötykölődve, besüllyedt csatornafedeleken átszáguldva mindennek felgyorsul az amortizációja.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 10

Akárcsak a kuplungé, a futóműelemek élettartama is erősen használatfüggő

A lengéscsillapítók élettartama attól függ, mennyit megy rossz úton az autó és mekkora terheléssel fut, ami főleg a hátsók élettartamát rövidíti le. Ha nem érik különösebb többletterhek az autót, akkor körülbelül a 180-220 ezer km-es sávban kell cserélni a lökésgátlókat. Autópályán használt autókban később, városban nyüstölteknél ennél akár hamarabb is.

Szintén 160-200 ezer megtett km után elhasználódhatnak a futómű szilentblokkjai, cserések lehetnek a stabilizátorkitámasztók, de ezekben az a jó, hogy egyik sem megfizethetetlen az átlagos autókhoz. A stabilizátorkarok ára 4000-10 000 Ft közötti, az átlagautók lengéscsillapítójáé kb. 15-45 ezer Ft, a szilentblokkok ára attól függ, meg kell-e hozzá venni a lengőkart is vagy sem.

Generátor: 200-250 ezer km-től felfelé

Egy utángyártott generátor ára nagyjából 100-150 ezer Ft között mozog. Az áramfejlesztőből többnyire elérhető felújított is, valamivel alacsonyabb ársávban, de nem sokkal olcsóbban, mert a kettő értéke sincs messze egymástól.

Ha felújított generátort vesztek, szükség lehet a hibás generátor leadására. Ilyenkor egyfajta betétdíjat kell kifizetni, ami visszajár, ha a vizsgálat után a leadott generátor felújíthatónak bizonyul és sajnos ugrik, ha az alkatrész menthetetlen, pl. mert a háza sérült. Hasonló a helyzet az önindítóval is. Sok, elsősorban dízelmotoros autóban, a generátor szíjtárcsája megy tönkre először.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 12

Egy utángyártott generátor ára nagyjából 100-150 ezer Ft között mozog. Az áramfejlesztőből többnyire elérhető felújított is, valamivel alacsonyabb ársávban

Légkondicionálás: hibás kompresszor és mágneskuplung

Amikor ki van kapcsolva, a klímakompresszor szíjtárcsája csak üresben pörög körbe, amikor viszont bekapcsoljuk, hajtást kap a hosszbordás szíjról. Ez a legtöbb gyakori használt autóban így van, kivéve a hibrid Toyoták és Lexusok villanymotorral hajtott légkondicionáló-kompresszorát. 160-200 ezer km környékén jöhetnek a gondok a klímakompresszor kuplungjával.

Maga a kompresszor hosszabb élettartamú. Ami rosszat tesz neki, ha nem használjátok hetekig, pláne ha télen hónapokig be sem kapcsoljátok, hogy átkenhesse a rendszert a klíma töltőgázához adagolt olaj. Tudjatok róla, hogy a klíma olaja is cserélendő időnként.

Ezért visz el százezreket egy használt autó 13

Bal oldalon a fenti henger a légkondicionálás szivattyúja. A klímakompresszor alkatrészára, utángyártott alkatrésszel és tömegtermelésű európai autóhoz, 100 000 Ft körüli

Egy utángyártott klímakompresszor ára nagyszériás európai autókhoz nagyságrendileg 80-150 ezer Ft között mozog. A klímakompresszor mágneskuplungjának ára jellemzően 30-50 ezer Ft. A légkondicionáló hibáiról és javításáról itt írunk részletesen.

Bármilyen használt autót vásároltok és a többség által preferált 200 000 km-en belüli óraálláshoz ragaszkodtok, számítsatok rá, hogy sok eredeti alkatrész cseréje szakad a nyakatokba! A fenti kiadások mellett az alábbi cikkben található költségekkel is számoljatok, amikor eldöntitek, hogy mennyi pénzt vihet el a használt autó vételára és mennyit kell félretenni szervizelésére, a vásárlás utáni évben adódó karbantartásokra, javításokra.