A kompakt méretű koreai szabadidő-autó, a Hyundai Tucson első generációját 16 évvel ezelőtt, 2004-ben mutatták be, amit 2009-ben váltott a már ix 35-nek nevezett utódja. Amit aztán ismét Tucsonnak keresztelt generáció követett 2015-től. Az eredeti Tucson és Kia emblémás rokona, a Sportage ugyanarra az Elantrával közös platformra épült, és gyártották első- és összkerékhajtással egyaránt. A Tucson összkerékhajtása elektronikusan vezérelt lamellás kuplungos, nem túl bonyolult szerkezet, amely elpörgő első kerekeknél a nyomaték egy részét átirányítja a hátsókhoz. Szorult helyzetben ez manuálisan is megtehető, ilyenkor 50-50 százalékban jut nyomaték az első és hátsó tengelyre.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 1

Közel 20 centiméteres hasmagasságával és masszív futóművével ideális horgász- és telekjáró autó a Tucson

A fix összkerékhajtás 35 km/órás sebességig működik, de ez egy szabadidő-autóban bőven elég, pláne, hogy közel 20 centis hasmagasság is besegít az óvatos terepezésbe. Motorválasztéka két benzinesből és egy dízelből állt, a kisebb benzinmotor soros négyhengeres, 142 lóerős, a nagyobb 173 lóerős, V6-os, a dízel négyhengeres, kétliteres és 113, 140 lóerős is lehetett. Váltóból öt, később hatfokozatú manuális volt választható és automatikus váltóval is lehetett rendelni. Motorja 1991 köbcentis, 4000-es percenkénti motorfordulatszám mellett 140 lóerős teljesítményre képes, 305 Nm-es nyomatékkal. Ezzel 12 másodperc alatt éri el a Tucson a 100 km/órás sebességet.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 2

4325 mm hosszú, nem nehéz vele parkolni

Először 15 évvel ezelőtt járt a Vezessnél Tucson, akkor Szörényi András írt róla kritikát, ami ide kattintva olvasható. Most pedig azt néztük meg, hogyan vészelte át az elmúlt éveket egy használt, dízel Tucson. Mit, mire és mennyit kell rá költeni, milyen bajai vannak, és hogy valóban olyan jól használható-e, mint ahogy azt az egyhetes teszt alapján gondoltuk. Kezdetnek, ráhangolódásnak itt egy pár perces 2004-es Hyundai Tucson reklám, papírszámlákkal, töltőtollal, kazettás magnóval és teregetésben megfáradt tündérrel:

A Hyundai Tucson még ma is tudja azt, amiért már megjelenésekor is szerettük. A mindössze 4325 mm hosszú, 1795 mm széles, 1730 mm magas, 2630 tengelytávú autó belül jóval nagyobbnak tűnik, mindkét üléssorban bőséggel nyújtózhatunk bármelyik irányba.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 3

Kényelmes, jó oldaltartásúak az ülések

Mai szemmel már régimódinak tűnő bőrülése – amin már nyomot hagyott az idő – furcsa módon, tekerőtárcsákkal állítható, de akinek van türelme, nagyon kényelmesre lőheti be vele az üléspozíciót. Jól támasztja a combot is, és a deréktámasszal tovább lehet fokozni a komfortot. Ugyan a bőrülés télen hideg, nyáron meleg, de előbbit az egyfokozatú, hatékony ülésfűtés orvosolja. Nyáron meg nem kell vele a napon parkolni. Pláne, ha fekete az autó

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 4

Tágas utastér, magasságban csak billenthető üléssel

Hogyan mondjuk helyesen?

Leírni könnyű, kimondani már kicsit nehezebb azt, hogy Tucson. Ami egyébként Arizona állam második legnagyobb települése, bő félmilliós lélekszámmal. Na, de térjünk vissza a kiejtésre. A TuCSon és Tákszon felejtős, alább az igazi kiejtés, lehet gyakorolni:

Hátul a tekintélyes lábtér mellett a két részben osztott hátsó üléstámlák is növelik az autó használati értékét, ezek dőlésszöge is állítható, egész durva, szinte félig fekvő póz is elérhető a segítségükkel. Ez persze a csomagtartó méretét is változtatja, ha sok csomag van hátul, akkor nincs pöffeszkedés, egyenes derékkal kell ülni Nyíregyházáig. Nemcsak személyszállításra, hanem csomagszállításra is jól használható az autó, a berámolást pedig a külön, a csomagtartó ajtajától függetlenül nyitható hátsó ablak még könnyebbé teszi. Van hátul világítás, szatyorkampó, 12 voltos csatlakozó, oldalt kisebb zseb és ami egyre ritkább, teljes értékű pótkerék a legalsó szinten. Így nem kell ilyen csúnyán pórul járni, egy egyszerű defektnél: 

Mennyire biztonságos?

Az EuroNCAP tesztjein négycsillagos eredménnyel végzett az első generációs Hyundai Tucson, frontális ütközéskor az elöl ülők térde és combcsontja van kitéve nagyobb veszélynek, az oldalütközéses próbáknál viszont hibátlanul teljesített a karosszéria, itt az összes kapható pontot begyűjtötte.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 6

Légzsák mindenhol

Sokkal kellemetlenebb gyalogosként ütközni a Tucsonnal, sem a motorháztető éle, sem a lökhárító nem bánik kesztyűs kézzel a gyalogosokkal, nem is kapott pontot ebben a versenyszámban. Az értékelés szerint gyereknek sem jó lenni a Tucsonban, de a pontnélküliséget itt a szokásos jelöléshiszti okozza: mivel az EuroNCAP szakemberei nem találtak látványos, a menetiránynak háttal beszerelt gyerekülés veszélyeire figyelmeztető matricát, így felháborodásukban csúnyán lepontozták az autót. A teljes törésteszt és a pontok itt nézhetők meg.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 7

Az átlagfogyasztás becsapós, fotózás előtt nulláztuk le

Költségek, gondok, bajok

Jelenlegi tulajához 2017-ben, 9 évesen került ez az autó, akkor úgy 2 millió forintra tartották, de végül 1 millió 850 ezer lett a vége. Ekkor 180 ezer kilométert mutatott benne a műszer, az elmúlt három évben pedig nagyjából 50 ezer kilométer került bele pluszba, főként országúton, autópályán, illetve napi néhány kilométer gyatra erdészeti úton autózva.

180 ezer kilométer környékén már várható volt, hogy a kettős tömegű lendkerék előbb-utóbb feladja a harcot és cserélni kell, így vásárlás után ez volt az első, nagyjából előre kalkulált kiadás, ami kuplungcserével együtt 200 ezer forintos tétel. Ha már szervizben volt, akkor a vezérműszíjat is újra cserélték.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 8

Kézzel is kapcsolható a négykerék-hajtás

Ezen felül a gyújtáskapcsoló cseréjére kellett még költeni – ezek már váratlan kiadások voltak -, illetve akadt még baj a főtengely-jeladóval is, amit szintén cserélni kellett, 50 ezer forintért, Hyundai szervizben. Szerencse, vagy szerencsétlenség, de éppen egy Hyundai szerviz előtt állt meg az autó, így csak be kellett tolni és pár nap múlva érte menni. Nem sokkal később a vezérműtengely jeladója is megadta magát, ez már egy tízesből kijött, igaz, ezt nem márkaszervizben cserélték. A főtengely jeladójának meghibásodása nem ritka ennél a típusnál, és elég bosszantó, amit okoz, mert az autó akár menet közben is leállhat. Leállás után általában még néhányszor újraindítható, aztán már csak a szerviz segít. 

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 9

Takarékos, de erős motor

Egyéb váratlan kiadás már nem merült fel, persze fékbetétek cseréje, a 10 ezer kilométerenkénti olaj- és szűrőcsere mind időben megtörtént, így 12 évesen is üzembiztos, motorja jól húz, van benne erő, nyomaték. Három év alatt nagyjából félmillió forint ment el az autóra, de ebben sok olyan tétel is szerepel, amiknek cseréjére a hátralévő években már többé biztosan nem lesz szükség. Várhatóan marad is a családban, ahová nemrég újabb Hyundai érkezett, így az öreg Tucson mellett már egy fiatalabb ix35 is áll a garázsban.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 10

Igazi, aranyat érő pótkerék a pinceszinten

Mennyit fogyaszt?

Ha nagy merítéssel készülő, aránylag megbízható fogyasztási adatra kíváncsi valaki, akkor a német Spritmonitor oldalt érdemes böngészni. Itt a megfelelő szűrők beállítása után 48 dízel Tucson feltöltött adatai alapján 8,5 literes átlag szerepel a modell fogyasztásánál. Ez a példány 6,5-7 literrel eljár, igaz, városban nem nagyon kell szenvednie, így talán érthető a nagy átlagnál valamivel alacsonyabb fogyasztási érték.

Szabadidő-autó, amit még nem városba szántak – Hyundai Tucson 2008 11

Nagy, sík rakfelület, ellenálló borítással

Kissé bumfordi, megkopott dizájnú külseje ellenére az első generációs Hyundai Tucson még mindig egy praktikus, jól használható autó. Belseje ugyan se nem szép, se nem prémium kivitelű, de vállalható ma is, amik főleg az okos extráknak és az átgondolt funkcióknak köszönhető. Jelenleg a Hyundai Tucson hasonló kivitelű változatai állapottól függően egy- és kétmillió forint közötti áron találhatók meg a használtautó-piacon. 

Hány pontot adnál a dízel, AWD Hyundai Tucson-nak?
421 szavazat - átlag: 7.18 (10-ből)
Hány pontot adnál a dízel, AWD Hyundai Tucson-nak?