Az e heti testsorozat záró napján Kimi Räikkönen szerepelt a legjobban Valenciában. A világbajnok mögött a tegnapi első, Heikki Kovalainen végzett, majd a másik ferraris, Felipe Massa.
Az új Williams továbbra is jól szerepel, Valenciában egész héten “a harmadik erő” szerepét játszották. Kazuki Nalkajima ma – ugyan csak egy hajszállal, de – megelőzte Lewis Hamilton is.
A BMW-nél ma már eltaláltak valamit, mert az F1.08 végre a mezőny első felébe való időt teljesített Robert Kubicával a volánnál. A csapattárs, Nick Heidfeld a tavalyi autóval a 9. időt autózta, előtte a toyotás Jarno Trulli és Sebastian Vettel végzett a Toro Rossóval.
Giancarlo Fisichella jó eredménnyel zárta a valenciai tesztet a Force India számára – az olasz hat másik autót utasított maga mögé mai idejével.
“Jó nap volt a mai, sikerült teljesítenünk a programot. Egy kis problémától eltekintve a végén egyáltalán nem volt semmi gondun, és sikerült közelebb lépni a többiekhez. A beállításokon és a lengéscsillapítón dolgoztunk, és még nehéz autóval és kopott gumikon is közelebb kerültünk a többi autóhoz. Egyértelműen fejlődünk, a jó irányba haladunk” – értékelte a munkát Fisichella.
Mark Webber az új Red Bull-lal ma nem sok munkát végzett, délelőtt alig 15 kört tudott teljesíteni, mielőtt kiderült, hogy az autó kasztniján a helyszínen javíthatatlan repedés van – a csapat így a reméltnél korábban volt kénytelen befejezni a tesztet.
Rubens Barrichello után ma Jenson Button is pályára vitte a Honda 2008-as autóját, de az ő keze alatt sem volt többre képes az RA108, mint tegnap, 16. idejével csak a csapat tavalyi autóját vezető tesztpilótájánál, Tadashi Kogurénél volt jobb.
Teszt, Valencia, 2008.01.23.
|






