Az e heti testsorozat záró napján Kimi Räikkönen szerepelt a legjobban Valenciában. A világbajnok mögött a tegnapi első, Heikki Kovalainen végzett, majd a másik ferraris, Felipe Massa.

Az új Williams továbbra is jól szerepel, Valenciában egész héten “a harmadik erő” szerepét játszották. Kazuki Nalkajima ma – ugyan csak egy hajszállal, de – megelőzte Lewis Hamilton is.

Nakajima jól megy a Williamsszel

Nakajima jól megy a Williamsszel

Nakajima jól megy a Williamsszel


A BMW-nél ma már eltaláltak valamit, mert az F1.08 végre a mezőny első felébe való időt teljesített Robert Kubicával a volánnál. A csapattárs, Nick Heidfeld a tavalyi autóval a 9. időt autózta, előtte a toyotás Jarno Trulli és Sebastian Vettel végzett a Toro Rossóval.

Giancarlo Fisichella jó eredménnyel zárta a valenciai tesztet a Force India számára – az olasz hat másik autót utasított maga mögé mai idejével.

“Jó nap volt a mai, sikerült teljesítenünk a programot. Egy kis problémától eltekintve a végén egyáltalán nem volt semmi gondun, és sikerült közelebb lépni a többiekhez. A beállításokon és a lengéscsillapítón dolgoztunk, és még nehéz autóval és kopott gumikon is közelebb kerültünk a többi autóhoz. Egyértelműen fejlődünk, a jó irányba haladunk” – értékelte a munkát Fisichella.

Button sem tudott sokat kihozni az új Hondából

Button sem tudott sokat kihozni az új Hondából

Button sem tudott sokat kihozni az új Hondából


Mark Webber az új Red Bull-lal ma nem sok munkát végzett, délelőtt alig 15 kört tudott teljesíteni, mielőtt kiderült, hogy az autó kasztniján a helyszínen javíthatatlan repedés van – a csapat így a reméltnél korábban volt kénytelen befejezni a tesztet.

Rubens Barrichello után ma Jenson Button is pályára vitte a Honda 2008-as autóját, de az ő keze alatt sem volt többre képes az RA108, mint tegnap, 16. idejével csak a csapat tavalyi autóját vezető tesztpilótájánál, Tadashi Kogurénél volt jobb.
 
Teszt, Valencia, 2008.01.23.

Név Csapat Idő
 1   RäikkönenFerrari1:11.189
 2.  KovalainenMcLaren-Mercedes1:11.206
 3.  MassaFerrari1:11.831
 4.  Nakajima  Williams-Toyota1:11.971
 5.  HamiltonMcLaren-Mercedes 1:11.994
 6.  KubicaBMW Sauber1:12.095
 7.  TrulliToyota1:12.109
 8.  VettelToro Rosso-Ferrari1:12.526
 9.  HeidfeldBMW Sauber1:12.600
10. GlockToyota1:12.705
11. FisichellaForce India-Ferrari 1:12.949
12. PiquetRenault1:12.973
13. BourdaisToro Rosso-Ferrari1:13.060
14. WebberRed Bull-Renault1:13.133
15. HülkenbergWilliams-Toyota1:13.306
16. ButtonHonda1:13.689
17. KogureHonda 1:15.703