Ahogy megírtuk, az Alpine sikert ért el a Pierre Gaslynak a Monacói Nagydíjon kiosztott bokszutcai gyorshajtásos büntetéseinek felülvizsgálatával, miután bebizonyosodott, hogy a monacói bokszutca valós hossza rövidebb volt, mint az átlagsebesség meghatározásához használt adat.
A csütörtökön indított eljárás eredményét péntek dél körül közölték: a Gasly versenyidejéhez a befutónál automatikusan hozzáadott kétszer 5 másodpercét utólag levonták, így az egy pillanatig 3., majd a 7. helyre visszaesett francia végül újra a futam 3. helyezettje lett.
Ezzel az eredeti utolsó dobogós, a Red Bull-os Isack Hadjar, a mclarenes Oscar Piastri – aki maga is egy 5 másodperces büntetés miatt került papíron, de nem a pályán Gasly mögé –, valamint a Racing Bulls-os a Liam Lawson és Arvid Lindblad is hátrébb került.
Miután nyilvánosságra került a friss döntés, a McLaren és a Red Bull is jelezte az FIA felé, hogy szándékukban áll fellebbezni – a szükséges dokumentumok benyújtására 96 órájuk lesz.
A két csapat sportigazgatói által – külön-külön benyújtott szándéknyilatkozatok érvrendszere nagyon hasonló: közismert, hogy a Forma-1-ben lehetnek eltérések, anomáliák a bokszutcai sebességmérésben, a csapatok ennek fényében fel is készítik a pilótáikat, és ennek fényében végzik a munkájukat, Monacóban a szokásos eljárások szerint zajlott minden, a sebességmérés pedig – ha rossz adat miatt hibás is volt – mindvégig következetes volt, azaz nincs alapja annak, hogy egy pilóta két eseténél kivételt tegyenek.
A stokásos pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatón a mercedeses Toto Wolff is beszélt az ügyről. Az osztrák azt mondta, ők nem fellebbeznek Gaslyt illetően, de mivel George Russell is igen rosszul járt a nem feltétlenül megalapozott saját monacói büntetésével – majd azzal, hogy azt nem töltötte le rendesen, amiért bokszutca-áthajtást is kpott -, a Mercedes megvizsgálja, milyen jogi lehetőségek vannak arra, hogy az angol ügyében elérjenek valamit. Kérdésre Wolff azt is elismerte, hogy nem lát sok esélyt bármilyen eredményre.




