Sokat elmond az Aston Martin 2026-os Forma-1-es évadáról az a dokumentum, ami órákkal a Kanadai Nagydíj rajtja előtt jelent meg. A Nemzetközi Automobil Szövetség által közzétett kommüniké szerint Lance Stroll autója esetében megszegték a parc fermé szabályait, a 18-as rajtszámú autóba pedig bekerült a szezonbeli negyedik akkumulátor, illetve vezérlőelektronika.

Mindez úgy, hogy az idei szezonban hármat engedélyeznek büntetlenül a szabályok.

Megjegyezzük, az ötödik futam még nem kezdődött el, és a versenynaptár az áprilisban kieső két futam nélkül is 22 fordulóból áll.

Stroll ennek megfelelően hazai versenyét csak a bokszutcából kezdheti, magyar idő szerint 22 órától. A kanadai egyébként a 21. helyről rajtolhatott volna.