Az iráni háború miatt hosszú tavaszi szünetre vonult a Forma-1, az áprilisi kihagyás után május első hétvégéjén folytatódik a szezon a Miami Nagydíjjal. A konfliktus miatt kimaradó Bahreini és Szaúd-arábiai Nagydíjakat ugyan hivatalosan nem törölték, csak elhalasztották, de reálisan nézve nagyjából azt lehetett mondani, hogy ez egy törléssel ér fel, nincs nagyon idő bepótolni a versenyeket.

A futam nélkül maradt rendezők a háttérben azért minden követ igyekeznek megmozgatni azért, hogy mégiscsak Forma-1-es futamot rendezhessenek. A szaúdiak például a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat akarták egy héttel későbbre mozgatni, így elé beférhettek volna, de ez több szempontból sem tűnik működőképesnek. Egyrészt senkinek sem fűlik a foga ahhoz, hogy az így létrejövő, egymás után négy versenyhétvégét lenyomja, másrészt a Nemzetközi Automobil Szövetség terveibe sem férne ez bele: az FIA december 12-én Sanghajban tervezi tartani év végi díjátadóját, úgy hogy papíron 13-án még Forma-1-es versenyt rendeznek.

Ennél eggyel járhatóbb útnak tűnik az, amin a bahreiniek dolgoznak. Ők nem kavarnának a naptár többi résztvevőjével, egyszerűen be szeretnék szúrni futamukat a jelenleg üres október 3-4-ei hétvégére. Az Azerbajdzsáni és Szingapúri Nagydíjak közti lyuk betömése egy zsinórban három futamos naptárszakaszt eredményezte, de ez még logisztikailag is összehozható lenne. A terv létezését a Haas csapatfőnöke, Komacu Ajao is megerősítette, hozzátéve, hogy minden persze azon is múlik, hogy alakul a háború és annak milyen hatása lesz a közel-keleti térségre.

“Nem hiszem, hogy bármi is lesz Abu-Dzabi után, az túl kései lenne. Nem nyújtjuk meg a szezonunkat, ez az egyetlen reális lyuk” – utalt az október 3-4-ei hétvégére a japán szakember.