Már a téli tesztelés során kibukott, hogy az Aston Martin 2026-os autói gyakorlatilag alkalmatlanok a versenyzésre, ugyanis az AMR26-osban menet közben olyan – egyelőre még mindig pontos magyarázat nélküli – vibrációk ébrednek, melyek szétrázzák a Honda-erőforrás akkupakkját, emellett a pilótákat megkínozzák.
Sanghajra a kizárólagos motorpartner szakemberei nem is találtak megoldást, ennek ellenére a versenyhétvége első két napja tűrhetően alakult az Aston számára, ám a vasárnapi Kínai Nagydíjra újra romlott a helyzet: Lance Stroll 9 kör után állt le a pályán akkumulátorprobléma miatt, míg Fernando Alonso 32 kört követően adta fel, mert a rezgésektől már annyira elzsibbadt, hogy nem is érezte rendesen kezét-lábát.
Azt már megírtuk, mit mondott a kétszeres világbajnok spanyol, de talán még ijesztőbb a csapattárs rövid megszólalása, aki a versenyt követően félig-meddig viccelődve azt mondta, hogy „ha nem találnak megoldást [a Hondánál a Japán Nagydíjra], imádkozzatok értünk!”.
A Honda számára kiemelten fontos, hogy a jövő hétvégi hazai versenyén, a saját pályáján jobban szerepeljen, megengedhetetlen lenne az eddigi két fordulón látott szégyen, de egyelőre csak halvány előrelépésekről, reményekről tudnak beszélni.
„Nem lehetünk elégedettek a Kínai Nagydíjon látott kettős kieséssel. Ha a pozitívumokat nézzük, nagyobb távot futottunk, mint Melbourne-ben, és erre a hétvégére a megbízhatóságon is javítottunk, de még mindig nem tartunk egy teljes versenytávnál” – kezdte a japán gyártó a sanghaji értékelést.
„Valamennyit javítottunk a vibrációs helyzeten is, de továbbra is problémát okoz a versenyzői komfort tekintetében. Kulcsfontosságú, hogy ezen javítsunk a következő fordulóra, Japánra. A 2026-os szabályok egyáltalán nem egyszerűek, ahogy a mostani kiesések és el sem rajtolások is mutatták. Persze tudjuk, hogy ez nem mentség a megbízhatóságunkat és a teljesítményünket illetően, de továbbra is dolgozunk a javuláson” – állt a Honda közleményében.


