Bár továbbra is 22 ponttal vezet csapattársa előtt, Oscar Piastrinak nem sikerült túl jól a Szingapúri Nagydíj, részben azért, mert rögtön a rajt után Lando Norris hajszál híján a falnak lökte. Az ausztrál gondjait aztán csak tetézte, hogy a villanyfényes utcai versenyen őt is utolérte a mclarenes lassú kerékcserés átok.

Piastri a futam elején dühös és követelőző rádióüzenetekben, az ún. „papaja szabályokra” hivatkozva próbálta elérni, hogy az incidensért kárpótolják valahogyan, de miután a versenyfelügyelők nem találták büntetésre érdemesnek az ütközést, a csapat sem lépett semmit.

Sokan ezt úgy értelmezték, hogy a McLaren egyértelműen az angolt favorizálja Piastrival szemben, azonban az Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtónapján kiderült, hogy Norrisnak később mégis felelnie kellett a történtekért.

„Áttekintettük a történteket, és az idény végéig ható következmények is lesznek. Nem úsztam meg a dolgot, ugyanakkor apró incidens volt, amit elkerülhettem volna. Ahogy a verseny után is mondtam, nem fér bele, hogy ütközzek, már csak a saját bajnoki esélyeim miatt sem, mindegy is, hogy éppen ki ellen csatázom”magyarázta a Kanada után idén második alkalommal Piastrinak ütköző angol Austinban.

„Ami engem illet, vannak következmények, de az egymás elleni küzdelem belső szabályai ugyanazok maradtak” – húzta alá.

Piastri látszólag megelégedett a színfalak mögötti egyeztetések menetével és eredményével.

„A Szingapúrt követő megbeszélésen mindenki részt vett, és nagyon eredményes is volt. A végkövetkeztetés az, hogy a csapat szintjén nem ilyen versenyzést szeretnénk, Lando pedig végül vállalta a felelősséget. Ami elmúlt, elmúlt, a házi szabályok pedig nem változnak emiatt. Okkal szabtunk kereteket, és nincs is ok változtatni azokon. Az ügyet rendeztük” – nyilatkozta az ausztrál.

A kérdésre, hogy az esetnek pontosan milyen következményei vannak Norris számára, így felelt:

„Azt nem mondhatom el, ez csak a csapatra tartozik. A lényeg, hogy végül vállalta a felelősséget, és lett egy bizonyos következménye a dolognak.”