A Forma–1-es Olasz Nagydíj óta minden versenyen volt egy lassú kerékcseréje a McLarennek. Ezek ugyan nem befolyásolták pontelőnyüket, Szingapúrban lazán konstruktőri bajnokok lettek, mégis kellemetlen pillanatokat okoztak a csapat életében. A legcikibb helyzet Monzában volt, amikor a végig Oscar Piastri előtt autózó Lando Norris emiatt bukott pozíciót csapattársával szemben. A felek végül helyet cseréltek, de kaptak is érte kritikát rendesen, még a futamgyőztes Max Verstappen is megszólta őket.

Olaszország után Azerbajdzsánban újból Norris, míg Szingapúrban Piastri volt kárvallottja egy lassú kiállásnak – utóbbit ez megfosztott attól, hogy a futam végén akár meg is támadja az előtte autózó Norrist. A jelenség túl gyakori ahhoz, hogy akár a szurkolók, akár a csapat eltekintsen felette, ereje pedig nagy, hiszen adott esetben a bajnoki címről is dönthet a két pilóta között.

Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke elárulta, a hibák mögött a kerékpisztoly tervezési sajátossága áll. „Azonosítottuk [a problémát – a szerk.]. Korrigálunk ezt-azt, de ez főleg jövőre történik majd” – árulta el a szakember. „Ezzel egy időben viszont azon dolgozunk a bokszutcai személyzettel, hogy enyhítsük azt a nehézséget, amelyet a felszerelés okoz. Rengeteg munka a felülvizsgálat, a korrekció, a tesztelés és a gyakorlás a gyárban, de örülök annak, amit ezen a téren látok.”

A lassú kiállások egyelőre többször érintették Norrist, mint Piastrit, és sokan már ennek kapcsán is gyanakodni kezdtek, belelátva azt, hogy ez is azért lehet, mert az egyik pilótát jobban támogatja a csapat. Stella szerint ez nem igaz. „Ha átlagoljuk a bokszutcai időket, akkor a teljes szezon során ez igencsak ugyanannyi Landónak és Oscarnak. Csak véletlen, hogy ilyen rövid távon Lando oldalán volt több eset” – fogalmazott Stella.