A 6. helyről rajtoló Lewis Hamilton a többséggel ellentétben kétkiállásos stratégiát vitt a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, melynek köszönhetően a Ferrari angolja nagy lendülettel hajrázott, a friss lágy gumikon előbb csapattársát kapta el, majd az 5. helyen haladó mercedeses Kimi Antonellire zárkózott fel, hajszálra volt utódja megelőzésétől is, amikor bal első féke megadta magát, szikrákat szórva végleg elfáradt a tárcsa.
A hétszeres világbajnok innen már nehezen tudta irányítani az autót, Leclerc gyorsan visszaelőzte, az angol utolsó három körön pedig 46 másodpercet veszített a 8. helyen haladó Fernando Alonsóhoz képest, végül csak több kanyart átvágva, igen lassan, mindössze 4 tizeddel a spanyol előtt érte el a kockás zászlót.
A 7. hely sem maradt meg sokáig, Hamiltonnak később a pályaelhagyások miatt 5 másodperces büntetést osztottak ki, amivel a 8. pozícióba csúszott vissza. A régi nagy ellenfelét üldöző Alonso egyébként már a hajrában tajtékzott a rádión, trágárságokkal bőven fűszerezve azt mondta, hogy Hamilton autója fékek nélkül nem biztonságos.
A versenyt követően a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur arról beszélt, hogy szerinte Hamilton nem jelentett veszélyt senkire.
„Már a második vagy harmadik körtől vitorláznia kellett, a motorféket is használta végig a versenyen, nem egyszerű úgy vezetni, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell a fék fogási pontjához. Amikor Lewisszal elkezdtük hajtani a gyors köröket, elég jó is volt a tempója, de nyilván nem lehet a verseny 95%-át hátrányból jól megoldani. Jól tudjuk, hogy Szingapúrban, a mezőny sűrűjében való vezetés nagyon megterheli a fékeket, már az is jó, hogy nem lett belőle kiesés. Ami a biztonságot illeti, nem volt gond, mert végig alkalmazkodtunk, Lewis nem száguldott az utolsó körökön, valami 30 másodperccel lassabb volt. Szóval igen, biztonsági szempontból rendben volt” – magyarázta a francia.
Hamilton utólag azt mesélte, hogy a végére egy kicsit javult is a helyzet: „A végén, amikor beértem Kimit, elszálltak a fékek. Láthatták a szikrákat is a bal elsőnél. Utána már hűtenem kellett őket. De amikor egy kicsit lehűltek, még a fékhatás is visszatért, persze nem teljesen.”
Emlékeztetőül: az angolt a pályaelhagyások miatt büntették, a futam alatt a versenyirányítás rádión vagy fekete-narancs zászlóval nem jelezte, hogy a műszaki hibás autóval ki kellene állnia, ahogy a versenyfelügyelők sem vették elő a nem biztonságos autóval való haladásra vonatkozó szabályhelyet az eljárás során.


