Lewis Hamilton és Brad Pitt ötletéből és produceri bábáskodása alatt, a Top Gun: Maverick rendezője, Joseph Kosinski dirigálásával, az Apple Original Films égisze alatt készült, és idén nyáron került a mozikba az F1 The Movie című játékfilm.

A Pitt, Javier Bardem, Damson Idris és Kerry Condon főszereplésével, kicsit klisés sztorival, de igen látványos versenyjelenetekkel operáló film siker lett, az Apple eddigi legnagyobb mozis dobása, ráadásul minden idők legtöbbet hozó sportfilmje is lett. Az igen fontosnak számító amerikai piacon 189, a nemzetközi mozikban 434, összesen 623 millió dollárt (206 milliárd Ft) termelt az F1, így nem csoda, hogy az Apple-nél már a folytatáson gondolkodnak.

„Egyértelműen szó van róla. Nagy nyári kasszasiker volt számunkra, nagyon büszkék vagyunk rá” – mondta az Apple-vezér Tim Cook (nyitóképünkön Hamiltonékkal) a Varietynek adott interjújában.

„Elképesztően tehetséges emberek dolgoztak a filmen, Brad pedig csodálatos munkát végzett az alakításával. Rettentően büszkék vagyunk a filmre” – folytatta.

Más kérdés, hogy egyelőre csak a szándék létezik, ráadásul Hamilton néhány hete azt mondta, ő egyáltalán nem gondol az F1 folytatására.