Napokig témával szolgált, hogy miért büntették meg Carlos Sainzot a Forma–1-es Holland Nagydíjon, amiért ütközött Liam Lawsonnal. A Williams a széles körben vitatott, a spanyolra nézve a 10 másodperces időbüntetésen felül két büntetőpontot is jelentő ítélet kapcsán múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA).
Péntek délután egy online értekezleten került ismét napirendi pontra Sainzék ügye. A zandvoorti felügyelők mellett az érintett csapatok, tehát a Williams mellett a Racing Bulls képviselőit is meghallgatták, továbbá az újonnan benyújtott bizonyítékokat is megvizsgálták.
Ezek alapján az FIA utólag versenybalesetnek minősítette Sainz és Lawson esetét.
Többek között két, utólag letöltött kamerafelvétel bemutatása is hozzájárult a döntés megváltoztatásához, melynek nyomán a versenybírók megállapították, hogy a baleset Lawson pillanatnyi irányvesztése miatt történt.
Sainz szuperlicenszéből így törölték az esetért kiszabott büntetőpontokat – ezzel újra csak két strigula szerepel a 31 éves versenyző neve mellett –, azonban az időbüntetést már nem tudták visszavonni, mert azt még a verseny közben, a bokszkiállásánál letöltötte a spanyol.
„Hálásak vagyunk a stewardoknak, amiért felülvizsgálták Carlos zandvoorti büntetését, és örülünk annak, hogy most már úgy látják, nem ő volt a hibás, hanem versenybaleset történt” – írta a szombati közleményében a Williams. „Habár frusztráló, hogy az eredeti döntés befolyásolta a versenyünket, a hibák is hozzátartoznak a versenyzéshez.”
A Holland Nagydíj történéseit kibeszéltük a Vezess Csapatrádió korábbi adásában is, ami ide kattintva nézhető és hallgatható meg:


