Borzalmas versennyel tért vissza a nyári szünetről a Ferrari, ugyanis a csapat mindkét autója a falban végezte a Forma–1-es Holland Nagydíjon. Míg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton – ezzel egy negatív rekordot is felállítva – senkitől sem zavartatva törte az autóját, addig Charles Leclerc versenyének Andrea Kimi Antonelli vetett véget.

A monacói addig ígéretesen alakuló versenye az 53. körig tartott, ennek ellenére nem volt különösebben mérges az olasz versenyzőtársára. „Előfordulnak hibák egy olyan pályán, mint amilyen ez. Agresszívnak kell lenni ahhoz, hogy előzni tudjál. Ugyanígy tettem George-dzsal [Russell-lel – a szerk.] szemben, és ezt próbáltam Kimi is ellenem. Tönkretette a futamomat, kár érte, de ez van” – nyilatkozta szűkszavúan Leclerc a Sky Sports F1-nek.

F1: Magára vállalta Leclerc kilökését Antonelli 2

Erre a képre sokáig emlékezni fogunk: miután Antonelli kiütötte, Charles Leclerc hosszú körökig egy dombon ült. (Fotó: James Sutton/Getty Images)

Nem is úszta meg büntetlenül kettejük találkozóját Antonelli, aki végül pontot sem szerzett annak köszönhetően, hogy körökkel a verseny vége előtt harmadszor is pályára rendelték a biztonsági autót Lando Norris kiesése miatt. Az olasz versenyzőre tíz másodperces időbüntetést szabtak ki az eset miatt, amit – egy bokszutcai gyorshajtás nyomán – további öt másodperccel toldottak meg, így hiába ért célba a hatodik helyen, üres kézzel távozott Zandvoortból.

A Mercedes 18 éves újonca egy pillanatig sem vitatta, hogy jogosan büntették-e meg.

Csalódott vagyok, mert jól nézett ki a versenyzünk, megvolt a tempó is” – kezdte Antonelli. „Az ütközés az én hibám volt. Próbáltam elkerülni, főleg amikor láttam, hogy előttem fog elfordulni, de már késő volt. Sajnálom Charles-t és a Ferrarit.”

F1: Magára vállalta Leclerc kilökését Antonelli 3

Antonelli nem vitatta, hogy ő volt a hibás. (Fotó: Jayce Illman/Getty Images)

Jobban kell teljesítményem az időmérőn, az ilyen manővereket pedig kétszer is meg kell gondolnom” – folytatta azzal, milyen tanulságokat vont le a hazai hétvégéje előtt. „Néha talán jobb várni. Persze ezt abban a pillanatban nehéz felmérni, mert jól éreztem magam, a tempó is rendben volt, és tudtam, hogy akár egy jó eredményt is elcsíphetünk. Egyszerűen egy kicsit túl sokat vállaltam. Legközelebb inkább kivárok, hogy biztosabb legyek a dolgomban” – idézte a BBC.

Komolyan is gondolta a bocsánatkérést a fiatal olasz: Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnök elmondta, hogy a leintés után Antonelli bement a csapat motorhome-jába, hogy elnézést kérjen, amiért megtorpedózta Leclerc-t.

Videón Antonelli és Leclerc ütközése: