Két évvel ezelőtt Lewis Hamilton és George Russell és 2025 végéig hosszabbított a Mercedesszel, ám míg az előbbi ezt felrúgva az idei évre a Mercedeshez igazolt, honfitársa idén is ott vezet.

Russell a 2025-ös idény egyik sötét lova, 10 forduló során számos nem várt dobogós helyezést húzott be, sőt, a Kanadai Nagydíjon – a tavalyi csorbát kiköszörülve – gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott.

A 27 éves pilóta jövője egyelőre nyitott, mert annak ellenére, hogy már áprilisban belengették a hosszabbítást, Russellt a Red Bull-lal, majd az Aston Martinnal is hírbe hozták. Előbbi csapatnál Max Verstappen utódja lehetett volna, ám a hollandot állítólag már köti az eredményekre vonatkozó szerződéses kitétel, míg az astonos vonal egyszerűen elhalt.

Akárhogy is – talán a lehetőségek bezárulása, talán egyszerűen a jó kilátások miatt – a montreali győztes Russell saját elmondása szerint a mercedeses hosszabbításra hajt.

„Senki mással nem tárgyalok, az érdeklődő csapatokkal sem. Korábban is világosan kifejeztem már, hogy szándékaim szerint maradok a Mercedesnél. Szerintem ez mindig is világos volt”magyarázta a kanadai sikert követően.

„Hű vagyok a Mercedeshez – tőlük kaptam a Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget [a motorpartner Williamsnél], és semmit nem vettem magamra, azt sem, amikor állítólag Maxszal tárgyaltak. Ahogy korábban is mondtam, miért ne érdeklődne Max iránt bármelyik csapat? Ha minden pilóta szabad lenne, minden csapatnál ő lenne az első számú jelölt – ez teljesen érthető” – utalt a korábbi pletykákra.

„De végső soron minden csapatnál csak két hely van, és én tudom, hogy ha úgy folytatom, ahogy eddig is teljesítettem, nem lehetek veszélyben. Úgy érzem, jó helyzetben vagyok. Nem kapkodunk a tárgyalásokkal, de együtt akarunk nyerni.”

Most, hogy Kimi is itt van mellettem, már ketten hozzuk az ilyen eredményeket, mindketten Mercedes-neveltek vagyunk, és jól is teljesítünk. Miért is változtatna a csapat a működő recepten?” – mondta Russell utalva arra, hogy a csapat újonca a 3. helyet (F1-es pályafutása első dobogóját) hozta vasárnap.