George Russell mercedeses szerződése az év végén fut ki, és bár nemrég még úgy tűnt, az idén igen egyenletesen és erősen teljesítő angolt hamarosan újra leköti a csapat, azóta felmerült, hogy az Alpine, a McLaren, sőt a Red Bull is ilyen-olyan szinten „kontaktolt” már vele.

Első pillantásra nehéz elképzelni, hogy a 28 éves versenyző kitúrja valamelyik McLaren-versenyzőt, ahogy a Red Bullnál is csak akkor nyílhat számára lehetőség, ha Max Verstappen az idő előtti távozás mellett dönt, de Russell a létező szerződéseken túlra tekint.

„Amikor Lewis itt volt, sosem tárgyaltak a szerződésről június-július előtt. Mindig nyáron került terítékre – most az az abnormális, hogy mennyi pilóta írt alá korán” [több évre szóló szerződést] – idézte a The Athletic.

„Úgy érzem, hogy sok versenyző, főleg azok, akik kevésbé bíznak magukban, nagyon igyekszik bebiztosítani a jövőjét, szükségük van az ilyesfajta biztonságra. De az igazság az, hogy hiába van szerződés, ha nem teljesít valaki – ha pedig így van, a csapat mindig megtalálja a módját, hogy megszabaduljon az embertől. A mi valutánk a teljesítmény. Ha valaki eredményes, akkor a többi dolog jön magától. Egyes csapatoknál elégedetlenek lehetnek, változást szeretnének, szóval meglátjuk, hogy néz majd ki a jövő év. Szerintem érdekes nyarunk lesz” – utalt arra, hogy több alakulatnál is adódhat lehetősége.