McLaren-elsőség nélkül ért véget a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, ugyanis az első szabadedzésen Max Verstappen, a második gyakorláson pedig George Russell volt a leggyorsabb.
Az idei évben eddig domináns wokingi gárda szokatlan gyengén muzsikált: a papaja színű autók az első edzésen a 7. és a 14., míg a második a 2. és a 6. legjobb időt szállították. Versenyzőjük, Lando Norris el is ismerte, hogy ennyire rosszul még egy hétvége sem indult a címvédésre ácsingozó alakulat számára.

Norris szerint főleg az okoz nehézséget, hogy összerakjanak jól egy-egy kört. (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)
„Jobb helyzetbe kell hoznunk az autót. A pályán minden ugyanabban a csónakban evez, nehéz a pálya, de ez mindenféleképpen az eddigi legrosszabb péntek volt” – idézte a brit pilótát a RaceFans. „Talán nem a tempó szempontjából volt a legrosszabb, ugyanis a kör összerakása volt a legnehezebb. Nem vagyunk mérföldekkel lemaradva, csak vezethetőbbé kell tenni az autót.”
A McLaren erre a hétvégére egy kiesbb fejlesztési csomaggal is készült, aminek épp a vezethetőség javítása lett volna a lényege – ennek ellenére Norris szerint még korai lenne pálcát törni a módosítások felett. „Hogy őszinte legyek, eléggé hasonló, de ezt nehéz egy pálya alapján megmondani. Sokkal több pályán kellene kipróbálni, főleg, hogy a sok buckával és kerékvetővel, valamint az alacsony tapadással eléggé egyedi ez a helyszín.”
„Szóval korai lenne bármit is mondani, de minden dolog arra irányul, hogy jobbá tegyük az autót. Nehéz nap volt, valószínűleg az egyik legnehezebb az idén. Tempóban talán egy kicsit lemaradtunk a többiekhez képest. Talán a végén nem tűnt akkorának a különbség, de nehéz volt összerakni egy kört és konzisztensnek maradni. Az egész edzésen egy jó köröm volt, tehát van még min dolgoznunk.”

Hiába a rosszul sikerült péntek, Piastri úgy véli, még nem kell kongatni a vészharangokat. (Fotó: Kym Illman/Getty Images)
Piastri ezzel szemben sokkal határozottabb véleményt formált a megújult MCL35-ről. Az ausztál szerint nincs ok az aggodalomra.
„Úgy viselkedtek az új alkatrészek, ahogyan azt vártuk tőlük, de remélhetőleg találunk bennük egy kicsivel többet is” – értékelte a napot a világbajnoki éllovas. „Azt hiszem, az első és a második szabadedzés között sikerült előrébb lépnünk, de újra meg kell tennünk ugyanazt a lépést. Nem kell kongatni a vészharangokat, egyszerűen jobb tartományba kell hozni az autót és engem is.”
