A McLarennél a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon tűnt fel az autón a mini-DRS-nek keresztelt megoldás, azaz hogy a hátsó szárny egy része terhelés alatti elhajlással a pálya csak bizonyos szakaszain nyitható elemhez (azaz a valódi DRS-hez) hasonló hatást elérve csökkentette a légellenállást.

A wokingi csapat akkor egy hétvége után ejtette is a szabályok határait feszegető megoldást, de a koncepció maradt, sőt a riválisokat is megihlette, 2025-re több autón is feltűnt hasonló.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az idény első hétvégéire folyamatosan újabb, a hajlékony szárnyak kiiktatását célzó műszaki irányelveket adott ki, egyes alakulatok bevallottan változtattak is a szárnyaikon, hogy azok átmenjenek a szigorúbb ellenőrzéseken, de nagyon úgy tűnik, hogy a McLaren még a múlt hétvégén, Szuzukában is ügyeskedett az elemmel.

Az internetre a napokban felkerült, a japán hétvégén készült fedélzeti kamerás felvételek elég árulkodóak, íme (felül a McLaren, alul a Red Bull hátsó szárnya):

A Bahreini Nagydíj csütörtöki sajtónapján a múlt vasárnap a két McLaren-versenyző előtt záró Max Verstappent is megkérdezték, mit gondol a címvédő csapat megoldásáról, a holland így felelt:

„Nem én írom a szabályokat, sőt, nem is én tartatom be őket, de valószínűleg mások is azt látják, amit én” – mondta a négyszeres bajnok.

A kérdésre, hogy ő konkrétan foglalkozik-e az üggyel, esetleg kért-e hasonlót a Red Bulltól, így reagált:

„Nem, nem. Látom, hogy mi folyik, de ami engem illet, én inkább a saját autónkra koncentrálok, úgyis csak arra van befolyásom. Mindig mindenki igyekszik feszegetni a határokat, de az FIA dolga eldönteni, mi megengedett. Nem bánom, hogy a Red Bullon nincs ilyen szárny – mindenki igyekszik, és egyesek így, mások úgy értelmezik a szabályokat.”

Ugyan a (statikus terheléses) műszaki ellenőrzéseknél eddig nem sikerült „megfogni” a McLarent, a hétvégére pedig – eddig – nem is adtak ki új műszaki irányelvet a szárnyakat illetően, a Motorsport.com úgy értesült, hogy az FIA Bahreinben a korábbiaknál is jobban figyeli majd a wokingiak hajlékony szárnyát.