Miután a 2023-as Katari Nagydíjon és a futam után számos pilóta küszködött túlmelegedéssel, kiszáradással, komoly rosszulléttel, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, a szabályok szintjén kezelik az ilyen, súlyos veszélyeket rejtő körülményeket.

Már 2024-re bekerült az előírásokba, hogy bizonyos környezeti hőmérséklet felett az autókra extra szellőzőnyílások kerülhetnek, de a cockpit, valamint konkrétan a versenyzők hűtésének kérdésén is tovább dolgoztak. Az igény esetén beszerelhető „fedélzeti” klíma ötletét a műszaki nehézségek miatt a Forma-1-es Bizottság legutóbbi, keddi ülésén elvetették, ám az utóbbi téren az idei évre előálltak egy újítással, írja a Motorsport.com.

Az idén bevezetendő, FIA által jóváhagyott, a hűtőfolyadékot mintegy 50 méter hosszú csőrendszerben keringető felsőt-mellényt 31 Celsius-fok feletti hőmérsékletnél viselhetik a pilóták. A 2025-ben még opcionálisan használható eszköz érthetően plusztömeget jelent, ennek ellensúlyozására a viselők esetében 500 grammal megemelik az autó megengedett össztömegét.

Míg az idei szezonban csak alkalmi jelleggel kerül be a hűtőruházat működtetését szolgáló szerkezet, az új szabályoknak megfelelő 2026-as autókban már kötelező elem lesz, ezzel párhuzamosan a használat is kötelezővé válik majd.