Már az első kanyarban megpecsételődött Fernando Alonso sorsa a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati sprintversenyén, miután a rajt után Lewis Hamiltonnal és Lance Stroll-lal koccant, a láncreakció következtében pedig a kanadai mellett Lando Norris is kiesett.

Alonso ezzel szemben egy defekttel „megúszta” a történteket, de így is csak a 17. helyen látta meg a kockás zászlót. Úgy véli, Hamilton „bikaként” vetődött be hármójuk mellé a célegyenes végén, ám végül nem büntették meg a Mercedes versenyzőjét – hivatalosan még is hozott ítéletet az ügyben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amikor Alonso a spanyol DAZN kamerái előtt nyilatkozva előre borítékolta, hogy a britnek nem kell tartania a következményektől.

„Nem hiszem, hogy lesz bármilyen ítélet, hiszen nem spanyol” – szúrt oda Hamiltonnak és az FIA-nak. „Szerintem azonban tönkretette néhányunk versenyét, különösen Norrisét, akinek nagyon gyors autója volt, de kiesett a baleset miatt.”

F1: „Hamiltont nem büntetik, mert nem spanyol” 2

Már az első kör végén a bokszba kellett hajtania Alonsónak a Forma-1-es Miami Nagydíj sprintjén. (Fotó: Clive Rose/Formula 1/Getty Images)

Azt sem hagyta szó nélkül Alonso, hogy két héttel ezelőtt, Kínában szigorúan megbüntették a sprintverseny után, amiért csata közben összeért Carlos Sainzcal – bár az Aston Martin utólag megpróbált fellebbezni a döntés ellen, nem járt sikerrel. „Ezúttal talán nem büntettek meg, de egyébként mindig büntetést kapok” – folytatta a spanyol. „Ma ugyanez volt. Ocon mögött voltam, és talán kockáztathattam volna azért, hogy megelőzzem, de logikusan úgy voltam vele, inkább nem kockáztatok, hogy elkerüljem a büntetést.”

„Megpróbáltam befejezni a versenyt, ami 19 kör, majd visszamentem a csapathoz, hogy a változtatásokról beszéljünk” – idézte a sprintről a 42 éves pilótát a Motorsport.com. „Nem is annyira érdekelt minket a sprint. Csupán a gumikopást ellenőriztük, és egyéb dolgokat néztünk meg a holnapi futamra. Inkább szabadedzés volt számunkra, nem pedig verseny.”

F1: „Hamiltont nem büntetik, mert nem spanyol” 3

Alonso dühös Hamiltonra, aki bár szerinte „bikaként” viselkedett, azért úszta meg a büntetést, mert „nem spanyol”. (Fotó: Clive Rose/Formula 1/Getty Images)

Ezzel azonban nem ért véget Alonso panaszkodása, aki tovább rágódott a történteken, miután az időmérő edzés második szakaszában búcsúzott. „Nyitnom kellett a kormányon, mert Hamilton körültekintés nélkül érkezett meg a belső íven. Ha én csináltam volna ugyanezt, biztosan megbüntetnek” – szemlézte az újabb nyilatkozatát a The Race.

A kétszeres világbajnok amellett, hogy kitartott a korábbi kijelentései mellett, rámutatott arra, hogy a kialakult helyzetről Mohammed bin Szulajmmal, az FIA elnökével is el fog beszélgetni. „Igen, továbbra is úgy érzem, hogy a nemzetiség számít. Beszélni fogok erről Mohammeddal és az FIA-val. Muszáj meggyőződnöm arról, hogy nem a nemzetiségemmel, vagy bármi olyannal van baj, ami befolyásolhatja a döntéseket. Nemcsak magamat, de a spanyol versenyzők következő generációját is védenem kell” – magyarázta Alonso.

Valószínűleg még ezután is lett volna folytatása Alonso kritikacunamijának, azonban mielőtt további kérdéseket tettek volna fel neki az üggyel kapcsolatban, a csapata megszakította a sajtóeseményt.

Büntettek a rajt utáni koccanásért – de nem Hamiltont

Fernando Alonsóval egyetemben Norris is úgy fogalmazott, „egyértelmű”, ki a felelős az ütközésért. „Lewis okozta a balesetet azzal, hogy megjelent a belső íven. Nem tudtam mit tenni ez ellen” – nyilatkozta a McLaren brit pilótája. Norris arról is beszélt, hogy nem volt biztos az autója sérüléseiben, de úgy látta, nem lett volna értelme folytatnia a versenyt.

A 24 éves versenyzőt ráadásul megrovásban, továbbá 50 ezer eurós, átszámítva csaknem 19,5 millió forintos – és a szezon hátralevő részére felfüggesztett – pénzbírságban részesítették, amiért a kiesése után a sportbírók engedélye nélkül sétált át a pályán. A meghallgatása során maga Norris is beismerte, hogy „nagyon veszélyes” is lehetett volna számára a helyzet.

F1: „Hamiltont nem büntetik, mert nem spanyol” 4

Norris is Hamiltont hibáztatta az ütközésért, ami után saját magát keverte bajba. (Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto/Getty Images)

A sprint leintése után arra is magyarázatot adott az FIA, miért nem meszelték el Hamiltont. Bár az indoklás szerint a videofelvételek alapján Hamilton „gyors érkezése” valóban hozzájárult ahhoz, hogy legalább három koccanás történt az 1-es kanyarban, a felügyelők egyikért sem találtak „teljesen vagy túlnyomórészt” felelősnek egyik versenyzőt sem. A döntés során azt is számításba vették, hogy a baleset az első körben történt, amikor a versenyzőknek „nagyobb mozgásterük” van.