Kicsit megkésve, de Sebastian Vettel is elkezdhette a 2022-es Forma-1-es szezont Ausztráliában. A németnek azonban nem lehetett sok öröme, miután az első szabadedzésen megadta magát az Aston Martin motorja, és a problémát pénteken már nem is sikerült megoldani.

Vettelnek azonban még így is sikerült szórakoztatnia a nézőket azzal, hogy egy robogóval tért vissza lerobbant kocsijától a bokszba csapatához. Ez a tett azonban nem maradt következmények nélkül: a stewardok 5000 eurós pénzbüntetést osztottak ki a négyszeres világbajnoknak, mert a szabadedzés lejárta utáni öt percen belül lépett az Albert Park aszfaltcsíkjára engedély nélkül. A német úgy úszhatta volna meg a bírságot, ha hagyja magát utasként bevitetni egy pályabíróval a szervizutakon.

Vettel még a büntetés kiszabása előtt nyilatkozott az esetről. Akkor azt mondta, engedéllyel tért vissza csapatához. “Megkérdeztem, hogy visszamehetek-e, miután megbizonyosodtam, hogy a kocsi nem kap újra lángra. Az edzésnek már vége volt, és rákérdeztem, hogy jön-e valaki értem. Mondták, hogy igen. Jött is egy fickó egy robogóval, és mondta, hogy pattanjak mögé.”

“Megkérdeztem, hogy vezethetem-e, ugyanis jobban szeretem, ha én vezetek. Ő erre odaadta nekem a robogót, és mondta, hogy indulhatok. Én pedig elhajtottam” – számolt be saját szemszögéből az eseményekről a német. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) indoklásában szerepel, hogy Vettel a meghallgatáson azt mondta, ő arra számított, a pályabíró vele utazik majd a motoron, csak éppen hátul. Végül egyedül robogózott a német.

Sokoldalúságáról ezúttal is tanúbizonyságot tett a pilóta, ezúttal szerelő énje bújt elő. “Megtettem, amit lehetett, hogy minimalizáljam a károkat. A marsall nagyon segítőkész volt, volt nála egy Leatherman multiszerszám. Kértem egy imbuszkulcsot tőle, majd levettük a borítás egy részét, így jobban tudtuk hűteni az autót. Volt vele némi meló” – mesélte Vettel.