A szaúdi szervezők szerint a munkálatok minimálisak, de jelentős mértékben növelik majd a beláthatóságot az érintett kanyarokban. A 6,1 kilométer hosszú dzsiddai aszfaltcsík, amely tavaly decemberben mutatkozott be a Forma-1-ben, az olaszországi Monza után a második leggyorsabbnak számít a naptárban.

A városi pályán több padlógázas szakasz is van, az egymásba fűződő, nagy sebességgel bevehető, de fallal körülvett kanyarok miatt viszont a versenyzőknek sok esetben nehéz időben észrevenniük a következő kanyarban lassabban haladó autókat. Mindez a tavaly decemberi hétvége szabadedzésein és időmérőjén is okozott gondokat, a versenyt pedig kétszer is félbe kellett szakítani ütközések miatt.

Az F1-es pilóták pozitív véleményt fogalmaztak meg a szaúdi pályáról, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az egyes kanyarok beláthatatlansága miatt. “Volt időnk megvizsgálni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem, így most arra törekszünk, hogy a második Szaúdi Nagydíjra javítsunk néhány dolgon” – jelentették ki a szervezők.