A Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

A motorsportban tett szolgálataiért lovaggá ütik Lewis Hamiltont szerdán, jelentette be a brit királyi ház egy szűkszavú közleményben. A Mercedes pilótájának egészen eddig kellett várnia a ceremóniával, újévkor már bejelentették, hogy ő is megkapja a lovagi címet.

Hamilton ezzel most kiszakad egy kissé az F1-es közegből, holott a mezőny java, köztük a friss világbajnokkal, Max Verstappennel együtt Abu-Dzabiban maradtak a botrányos szezonzáró után, hogy részt vehessenek a Pirelli kétnapos, 18 colos gumitesztjén – vannak, akik ezt már új csapatuknál teszik.

A hétszeres világbajnok lesz a negyedik lovag az F1-es pilóták közül, de az első, aki még pályafutása aktív szakaszában érdemli ki az elismerést. Előtte Jack Brabham, Stirling Moss és Jackie Stewart voltak azok, akiket II. Erzsébet a Brit Birodalmi Rend legmagasabb fokozatával tüntettek ki.