Parádézott a kétkörös miniversenyen a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon Fernando Alonso: a spanyol néhány kanyar leforgása alatt a tizedik helyről indulva négy pozíciót is javított, így a kockás zászlót is a hatodik helyen láthatta meg az Alpine versenyzője. Visszatérése óta ez a legjobb eredménye a kétszeres világbajnoknak, és már az időmérőn is magabiztosan verte csapattársát, a futamot feladó Esteban Ocont.

“Monaco és Azerbajdzsán között dolgoztunk az autón, hogy megértsük a problémáinkat, és kielemezzük, miért nem tudtuk a gumikból a legtöbbet kihozni” – magyarázta a javulás egyik okát Alonso. Szerinte azonban nem csak ezen múlott a jobb eredmény. Azzal ő is tisztában van, hogy az idei első öt futamon látott eredménytelensége miatt kritikákkal illették.

“Az általános vélemény az volt, hogy időt veszítettem a csapattársammal szemben, de még azokkal szemben is, akik az idén csapatot váltottak, legyen az Daniel [Ricciardo – a szerk.] vagy akárki. Szerintem ez nem volt fair, mert nagy különbség volt aközött, hogy mások mit tapasztaltak és én mit tapasztaltam” – fakadt ki a spanyol.

“Tudtam, hogy csak időre van szükségem. Ez most jól sült el, de szerintem ennél még több is lehetséges. Nem aggódok a teljesítményem miatt” – jelentette ki a 32-szeres futamgyőztes.